Hévíz, 2001 (9. évfolyam, 2-4. szám)
2001 / 3. szám - Balogh Petres Judith: Magyar múzeum Amerikában (esszé)
BALOGH PETRES JUDITH Magyar múzeum Amerikában A hazájában élő magyarnak bizonyára hihetetlennek tűnik, hogy az ország határain kívül még tizenötmillió magyar él. A kemény sors, a háború, az üldözések, az országrészek leválasztása egyre apasztották hazánk lakosságát. 1880-tól folyamatosan vándoroltak el testvéreink a hazából, új lehetőségeket keresve. A második világháborúig legtöbben az Egyesült Államokat választották letelepedésre, később szétszóródtak a világ minden részén. A különböző kivándorló hullámok kiválóan tükrözik a hazánkban akkor uralkodó gazdasági, szociális vagy politikai állapotot, így az első kivándorlók a századfordulón elfogadható anyagi körülményeket kerestek, a két háború között több földet, a második világháború végén menekülők a biztonságot, az életben maradás lehetőségét, majd az '56 után disszidáltak szabadságot és jobb lehetőségeket reméltek. Két dologban minden csoport azonos volt: lélekben senki sem szakadt el teljesen a hazától, habár a tizenötmillió külföldön élő magyar közül csak azok a nyugdíjasok térnek vissza végleg hazájukba, akik itt szeretnék életüket befejezni. A többit családja, kényelmes életmódja, barátai, az új hazákban működő kiváló egészségügyi és öregkori ellátás, és a megszokás már régen a befogadó országhoz köti. Az idegenben élő magyar nem kis erőfeszítés árán, mindig igyekezett gyermekeit magyar szellemben nevelni, ami szinte már a hősiességgel határos, hiszen a legutolsó hatalmas kivándorlási hullám után már a negyedik generáció cseperedik fel idegenben. Ezek a gyermekek, nemzetileg vegyes szülők, sőt nagyszülők leszármazottai, így vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul, vagy csak törve és fogyatékos szókinccsel. Ennek ellenére a magyarlakta területeken mindenhol létesítettek önkéntes tanárokkal működő magyar, hétvégi iskolákat, ahol a fiatalok magyar történelmet, irodalmat, zenét, népi szokásokat, táncokat tanulhatnak, bizony sokszor már csak idegen nyelven. Ezek az iskolák, természetesen, semmiféle állami támogatást nem kapnak, de mégis a puszta akarat évtizedek óta élteti őket. A tehetősebb szülők hazautaznak gyermekeikkel, sőt sokan beadják őket itthoni táborokba, nyaralókba. (Érdekes széljegyzet: Egy New Yorkban élő dúsgazdag zsidó üzletemberek társasága magára vállalta, hogy évente 1000 zsidó származású gyermek izraeli útját finanszírozza, hogy az idegenben született gyermek megismerhesse az őshazát, noha egyiknek sincsen szándékában valaha is Izraelben letelepedni.) Az idegen országok „magyar” vidékein mindenütt meg lehet találni a magyar kultúrcsoportokat, magyar templomokat, cserkészetet, sőt, magyar kultúrházakat, ugyanígy éttermeket és üzleteket. A másik közös vonás az, hogy a kint élők lelkesebb hazafiak, mint az itthon élő magyarok. Szinte kivétel nélkül mind a haza nagykövetének érzi magát és ennek megfelelően viselkedik és ahol tudja, ismerteti és megszeretteti hazáját. Hogy a világon már nem tévesztik össze Budapestet Bukaresttel, és nem tanítják, hogy nyereg alatt puhított húst eszünk, és hogy a befogadó országok népei megértik politikai gondjainkat, hogy a politikusok felügyeltek ránk, az nagy részben a kint élő magyaroknak köszönhető. Ezt újabban a magyar kormány is felfogja és itthoni politikai vezetőink egyre szorosabb kapcsolatot tartanak a kint élő magyar csoportokkal. 50