Hévíz, 2003 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Horváth József: Csokonai professzor

Horváth József Csokonai professzor 1­­887. október 26-án nagyszabású ünnepség zajlott le a csurgói református templomban. Kondor József a gimnáziumi Csokonai-kör tanárelnöke vezetésével az iskola egykori költő-tanára arcképének megfestésére gyűjtést rendeztek, és Aggházy Gyula festőművésszel megfestették a költő országosan is számon tartott arcképét. A Kisfaludy Társaság képviseletében Rákosy Jenő volt jelen. Kondor József felolvasta Csokonai Somogyban című tanulmányát, amely első ilyen tárgyú feldolgozás a magyar irodalom történetében. A szerzőnek segítségére volt a neves irodalom­történész, Beöthy Zsolt, aki kétszer is járt érettségi vizsgabiztosként Csurgón. Az ambiciózus magyartanár felhívta Pestre, ahol az akadémia kézirattárában kutathatott. A költői életmű csurgói állomáshelyének feltárásában a folytonosságra, a hagyományápolásra is támasz­kodhatott, hiszen az iskolai könyvtár eredeti kéziratokat őriz, Belső-Somogy gyülekeze­teiből pedig tudatosan juttat­tak levelet, verset az összkiadás szerzőjének, Toldy Ferencnek. Héjj­as Pál tanár diákkorában osztálytársa volt az egyik Csokonai-tanítvány, Gentsi István Ferenc nevű fának. A A csurgói Csokonai pad, melyet 1936-ban azon a helyen állítottak, hol a költő szívesen időzött. A pad hátoldalán Dr. Ecsy O. István epigrammája olvasható: „Itt, ahol most zöld gyep felett vén fák alatt e kis pad áll, / Itt tanított s verselgetett Csokonai Vitéz Mihály 14 Hévíz* 2003/3

Next