Hévíz, 2005 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1-2. szám - Szilágyi Ferenc: Csokonai 200 éve. Az 1805-ben elhunyt költő utóélete az irodalmi (művészeti) és a nemzeti köztudatban (tanulmány)
Karnyóné bizonyítja, hogy még egy alkalmi iskoladrámának is lehet időszerű mondanivalója - megírása után több mint 200 évvel is. Az életmű sokoldalúsága és időszerű kapcsolódásai miatt nem könnyű rövid összefoglalást adni 200 éves utóéletéről is. Mindenképp arra kell szorítkoznunk, hogy témák és gondolati csomópontok szerint - de az időrendet követve vázoljuk föl az elmúlt két század „szellemtörténetét” Csokonai vonatkozásában. Természetesen elsősorban szépirodalmi alkotásokról lesz szó, de a tankönyvekbe is bekerülő irodalomtörténeti állásfoglalásokról szintén, s még a szájhagyományban, néphagyományban - anekdoták, mondák, legendák - folytatódó utóéletről. I. A legelső följegyzések a „csodagyerek” költő irodalmi, költői tehetségéről szólnak, mindjárt a XVIII. század utolsó másfél évtizedében. Csokonai egykori csurgói tanítványa, kéziratainak megőrzője, Gaál László jegyezte föl a gyermek Csokonairól e két epizódot: „Egykor a kis Misi a porban az udvaron játszván, egy úri ismerős, elmenetekor a porban mélázó gyermekhez megy, nézni, midőn apró seprőkóró-darabokból egy kis pont körül kört rakott volna a kis gyermek. Kérdi tőle: - Mit csináltál? - Napot, felelé a kis gyermek... A pont, ti. a gyereknek a napot, s a pontra véggel alkalmazott kóródarabok pedig a nap sugarait jelentették. - No, ebből korán kitetszik - monda a távozó idegen úr, hogy jó piktor lesz belőle.” A másik följegyzés szerint: „Egykor, szinte kisgyermek korában, salátát evett magános székjében, s magában mélázva, s szálanként foglalkozván a saláta evéssel, mondá: - Úgy eszi Misi a salátát, mint a kisborjú a szénát. S az atyja elmosolyodtában: - No, ez korán kezdi a hasonlítás, simile tudományát.” A másik két följegyzés már a diákköltőről maradt ránk iskolatársa, s első életrajzírója, Domby Márton által. Eszerint „egyszer poézist tanuló korában, az apróbb oskolákra vigyázó professzor az ő oskolájukba menvén, verseket olvastatott volna, Csokonai olvasván a magáét, a professzor tőle elkapta, és elragadtatva szaladt ki kollégáihoz, hogy lássák azt, amit ő talált.” A másik följegyzés szerint: „Már tizenkét esztendős korában, mikor a poézist tanulta, oly erőben adta ki magát ez a megkötetlenségre való vonszódás, hogy szemes tanítója, tiszteletes tudós Kovács úr [Háló Kovács József] ezt észrevévén, kénytelennek látta magát megengedni néki, hogy ne akkor írjon verset, mikor annak órája, hanem mikor a kedve eljön... amelyet ő úgy fizetett vissza, mint azok a nemesebb gyümölcsnemű plánták, melyek nem minden esztendőben teremnek, hanem a bőség hijját [hiányát] fáinságokkal pótolják.” Másutt éjszakai hallucinációiról, látomásairól ír, s ezeket megerősítették a pszichografológiai vizsgálatok is. Rákosné Ács Klára elemzései (lásd. Szilágyi Ferenc szerk.: Csokonai ösz- Hévíz), 2005/1