Híd, 1963 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám - Sinkó Ervin: Csokonai Vitéz Mihály
hogy az itteni történelemtanár kilenc évi előadása után csak a középkor történetéig jutott el. A kollégiumon kívül a városnak legfőbb nevezetességei: a debreceni pipa, guba, kenyér és a négy országos vásár. Ezenkívül a keresetforrások közé sorolhatjuk még a kerületi tábla, vagyis főtörvényszék tagjainak az igazság eladásából eredő jövedelmét... A lakosoknak körülbelül negyed mérföldnyire kell menniük ivóvízért. . .” Townson további útleírásából még csak Nagyváradot kell megemlítenünk, amely szerinte „minden tekintetben Debrecen megfordítottja”, éspedig azért, mert ott „mindennek vidám külseje van, minden házból zene és tánc hallatszik, szebbnél szebb hintók és kocsik száguldoznak végig az utcákon ...” Itt vett részt az angol utazó egy megyei gyűlésen is: „Ez valóban ragyogó és fényes gyülekezet volt, a nemesek mindnyájan pompás díszmagyarban jelentek meg. A tárgyalások magyar nyelven folytak. . .” S a jó megfigyelő a gyűlésről még azt is följegyezte, hogy ,,a szónok beszéd közben folytonosan bajuszukat pödörték . . .”, és hogy „az alispánnál kedélyes ebédre gyűltünk össze”. Mister Townson, miután a püspöknél is hivatalos volt ebédre, megtekintette a börtönöket is, s azt írja, hogy „a megfulladásig túl voltak tömve”. És a díszmagyaros informátorok hangjára ismer rá az ember, ha a továbbiakban a megfulladásig túltömött börtönökkel kapcsolatban a következőket olvassa: „Az oláhok az egész országban a legműveletlenebbek és legvadabbak, ezekkel szemben az igazságszolgáltatásnak rémséges eszközökkel kell fellépnie. Papjaik, vagyis pópáik kimondhatatlanul állatiasak, kiszámították, hogy húsz kivégzésre egy pópa jut. A kerékbetörés és karóbahúzás napirenden van.” Így látta a koronatanú, az angol utazó, Csokonai idejében Csokonai hazáját és a „falusi kocsmákat, ahol az embernek koplalnia kell”, a falusi kocsmákat, ahol a debreceni kollégium kicsapott diákja, Csokonai, csavargásai közben oly gyakran halt meg. Ebben az időben — épp a könyv londoni megjelenésének évében — jelent meg Csokonai Vitéz Mihály tollából Komáromban „A nemes magyarságnak felülésére” című versélménye valamint egy másik füzet „A haza templomának örömnapja” címmel abból az alkalomból, hogy a már említett „nagyméltóságú gróf Széchényi Ferenc ő excellenciájá”-t „nagyságos Somogy vármegye főispáni székébe” iktatták be. Ez az istent, angyalokat mozgósító, hízelgő „dicsőítő ének” ezzel a dőlt betűkkel nyomtatott sorral és három felkiáltójellel fejeződik be: „Somogynak hazárt mindenkép boldogok ! ! !” Akik úgy vélekednek, hogy a költői mű, a mű karaktere és jellegzetességei a környezet, tehát a kor, a társadalom, ehhez vagy ahhoz a társadalmi osztályhoz való tartozás, általában a külső életfeltételek elemzésével magyarázható meg, nem indulnának hamis nyomokon, hogyha nem a mű egyszeriségét, nagyságát és értékeit, hanem kisiklásait, hiányait és eltorzulásait kísérelnék meg annak a világnak rovására írni, melyben a költőnek élni és halni, azaz költőnek lennie kellett. Kedvező, legkedvezőbb külső körülmények között is kell hozzá valami konokság, önmegtagadás és önfegyelmezés, hogy valaki mindvégig kitartson a paradox életmód mellett, amit az embertől a költői mű alkotása megkövetel. Végzetes és mindvégig eldöntetlen, kockázatos kísérlet az élet helyett szavakat organizálni, és élmények sorát mondatok intenzitásába transzponálni.