Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)
7-8. szám - Schafarzik Ferenc
286ff Hidrológiai Közlöny, 34. évf. 1954. 5—6. sz. Kivonatok tól foglalkozott a Duna és a budapesti melegforrások hidrogeológiájával. „A budapesti Duna paleohidrográfiája" című nagyobb tanulmányában (1918) a Duna budapestkörnyéki szakaszának kialakulását tárgyalta. Megállapításai a levantei időktől kezdve végig követik a Duna fejlődését. Az eredményei örökbecsűek. A váci dunai terraszt Schafarzik vizsgálatai alapján ismertük meg. Állandóan tanulmányozta a budapesti melegforrásokat. Ezek az eredményei nagy mértékben hozzájárultak a fővárosi melegforrások vízföldtani viszonyainak megismeréséhez (Hidrológiai Közlöny I., 1921 és IV—VI. 1924— 1926). Megállapította, hogy a budapesti melegforrások ősei az alsó mediterrántól a pannóniai emeletig DNy-ÉK-i irányú törésvonalak mentén, gászkrokhoz hasonlóan törtek fel s kovás üledékeket raktak le. A levantei emelet idejében a budai hegységet kelet felől határoló vetődések erősebben kialakultak. Ekkor a melegforrások feltörése erre a keleti, már mélyebb fekvésű törésvonal-nyalábra tevődött át. Itt már a források kisebb hőmérsékletűek voltak (40°—60°) s mésztufát raktak le. A békásmegyeri Kálvária dombok keleti tövében fakadó langyos forrás felismerése a budai melegforrások vonalát lényegesen meghoszabbította észak felé. Felismerte a Duna medrében, a Gellérthegy mentén fakadó „szökevény" melegforrások jelentőségét. Brüsszelben a „Városok állandó kiállításai" című nemzetközi múzeumban a Budapest számára fenntartott falrészen színes térképeket és szelvényeket állítottak ki. Ezek a budapesti melegforrások és szulfátos források földtani és hidrogeológiai viszonyait ábrázolják. Valamennyi Schafarzik tanulmányai, vázlatai és útmutatása alapján készült. Általában igen lelkes híve és hirdetője volt a „Budapest fürdőváros" gondolatnak. Fontosak a műszaki földtan körébe kapcsolódó vízföldtani munkái is. 1882-től kezdve foglalkozott a Budai hegység keleti részében lejátszódott felszíni lejtőmozgásokkal. Elsőnek állapította meg, hogy a suvadásban a talajvízzel átnedvesített agyagnak csak a legfelső kis része mozog lefelé. Ellenben az agyag fölött települő kőzetek (lösz, homokkő) stb. csúsznak le az átázott, kenőcsszerű agyagon. Akkor még nem volt talajmechanika s így a védekezési módokat is ő jelölte meg részletes szelvényei alapján. Az aldunai szabályozás munkálataihoz szükséges földtani előtanulmányokat Baross Gábor kívánságára Schafarzik végezte el, igen pontos és részletes földtani térkép elkészítésével, így kapcsolódott bele a szabályozás nagy művébe. A főváros mindig meghallgatta Schafarzikot, mikor olyan mérnöki munkáról volt szó, amelyben a talajvíz, vagy az altalaj ismerete volt szükséges. Az ő megfigyeléseiből levont következtetései és eszméi irányították a mérnöki munkák földtani részét a fővárosban. 1920-ban egyik külföldi érdekeltség azt tervezte, hogy a Duna visegrádi—dömösi szorosában energiatermelő telepet létesítenek. Az előzetes földtani tanulmányok elvégzésére Schafarzikot kérték meg. A munkát egyik tanítványával együtt a tőle megszokott pontossággal elis végezte. Sajnos azonban, a munka nem folytatódott. Ma, harminc év elmúltával ennek a vízerőműnek terveivel mérnökeink és geológusaink újra foglalkoznak. Ezeken kívül Schafarzik még több más vízügyi feladat megoldásában is részt vett (vízellátás, csatornázás). Schafarzik volt évek hosszú során át a lelke a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának, amelyből a Magyar Hidrológiai Társaság alakult. Schafarzik Ferenc 1916-ban javasolta a nyilvánosság előtt Hidrológiai Társulat alakítását. A háború miatt azonban önálló társulat megalakítása nehézségekbe ütközött, azért Szontagh Tamással együtt felvetette hidrológiai szakosztály eszméjét. A Magyarhoni Földtani Társulat az 1917. február 7-én tartott közgyűlésén elhatározta a szakosztály megalakítását. Az ügyrend elkészülte után az 1917. június 8-án tartott rendkívüli közgyűlésen megalakult a Hidrológiai Szakosztály. Alelnökévé Schafarzikot választották meg, s ettől kezdve a Szakosztály ügyeit ő intézte haláláig, 1920-tól kezdve, mint elnök. Hidrológiai munkásságának eredményei is ezen idő alatt a Szakosztály folyóiratában jelentek meg. A Magyar Hidrológiai Társaság minden tagjának elismeréssel és hálával kell adóznia a mindig zajtalanul dolgozó nagy tudós emlékének. A századunk első negyedében a budapesti műegyetemen végzett mérnökök, akik személyesen ismerték őt, kegyelettel őrzik ennek a hatalmas tudósnak és puritán profeszszornak az emlékét. Dr. Vendl Aladár akadémikus