Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Schréter Zoltán: A Bükk hegység régi tömegének földtani és vízföldtani viszonyai

HIDROGEOLOGIA A dolgozatban a szerző hazánk egyik legváltozatosabb földtani táj­egységének, a Bükk-nek részletes földtani leírását adja. Mivel a terület vízföldtani adottságai a borsodi ipari vidék vízellátása szempontjából döntő fontosságúak, ezért igen értékesek a területen fakadó források fel­sorolt adatai. A Bükk hegység régi tömegének földtani és vízföldtani viszonyai s (' H R É T E R Z O L T k X A Bükk erősen meggyűrt és részben fel­pikkelyeződött hegység; földtani felépítésében, szerkezetében és tájképi megjelenésében a Kö­zépső Kárpátok darabja és csak földrajzilag, orográfiai nézőpontból tartozik a Magyar Kö­zéphegységhez, mint annak legészakkeletibb tagja. Földtani felépítés dolgában két különböző részből áll: a sokkal kisebb és alacsonyabb leg­északibb részből, az Upponyi szigethegységből és a jóval nagyobb és magasabb tulajdonkép­peni Bükk hegységből. Az Upponyi szigethegy­ség tudniillik a Szendrő-edelényi szigethegység folytatása, a kettőt azonban a külszínen a har­madkori medencelerakódások egymástól nagy távolságon át elválasztják. A Bükk hegység azattól eltérő és önálló kifej­lődésű; a kettőt keskeny, miocénkorú lerakódásokkal feltöltött tengerszoros választotta el. A Bükk hegység és az Upponyi szigethegy­ség karbon, perm és triász képződményekből felépült erősen gyűrt, részben pikkelyekbe sze­dett hegység. A kettő együtt mai alakjában vol­taképpen nagy szigethegység. A Bükknek dél­keleti és részben az északkeleti oldalon az óhar­madkori (f.­eocén és oligocén) lerakódásokat ta­láljuk. Ez azt bizonyítja, hogy a hegység leg­alábbis a felső eocén ideje óta szigetként szere­pel; az északi és északnyugati oldalán a hegy­ség szegélyén közvetlenül az alsó miocén kép­ződményeit találjuk, alattuk, a harmadkori medenceterületen azonban itt is megvannak az oligocén lerakódások. Tekintettel azonban arra, hogy az Upponyi szigethegységben a meggyűrt karbonkori képződményekre eltérő településsel (diszkordánsan) felsőkréta korú tengerparti le­rakódások fekszenek, azt állíthatjuk, hogy a Bükk hegység már a felső kréta idejében sziget volt. A Bükk hegység délnyugati folytatódása a Bátori szigethegység és még tovább a Darnó hegy és a siroki Várhegyek. A Bükknek ezek a végső nyúlványai azután nagy törések mentén lesüllyednek a Mátra fiatal vulkáni tömege alá s az Alföld nagy mélységeiben tovább folyta­tódhatnak DNY felé. partokat az alsó karbonba helyezhetjük, bár itt koru­kat igazoló kövület nincs bennök. I. Alsó karbon. (Viséi emelet). 1. Világos és sötétszürke, félig kristályos mészkő. A legrégibb képződményt a sziget legészakibb ré­szében látjuk. Uppony fölött a DNY—ÉK-i irányú fel­tolódási sík mentén meredek sziklákban DK-i, 60—80°-os dőléssel világosszürke és fehér, félig kris­tályos-szemcsés mészkőrétegek merednek fel, amelyek DK felé sötétebb szürke mészkőbe mennek át; ezek egy része szintén félig kristályos-szemcsés, de normá­lis mészkövek is vannak a rétegsorban. 2. Agyagpala és sötétszürke mészkő rétegcsoportja. Az előző rétegcsoport fölött sötétszürke agyagpalai és sötétszürke mészkőrétegek ismételt váltakozásából álló rétegcsoport következik megegyező (konkordáns) dőléssel. A mészkőrétegek vastagsága változó, néha dolomitpadok is előfordulnak közöttük. A rétegek dő­lése meredek, ura­lkodólag DK-i irányú. 3. Agyagpala és homokkő rétegcsoport. Az előző rétegcsoport fölött szintén egyező dőlés­sel sötétszürke agyagpalából és homokkőből álló ré­tegcsoport következik, amely erősen gyűrődött. Igen alárendelten találunk bennük mészkőlencséket, to­vábbá fekete, vagy sötétszürke kovapala rétegeket. Utóbbiakon helyenkint partiális gyűrődés látható. A rétegcsoport meglehetős meredeken DK felé dől. Az agyagpala rétegcsoportban — néha a kovapala kísé­retében — fekete mangános vasérclencsék fordulnak elő, amelyeket régebben fejtettek s ma megint kutatá­sok tárgyai. Diabáztufák is előfordulnak benne. II. Triász. 1. Középső triász anisusi emeletbeli dolomit és fehér mészkő. •A szigethegység legészakibb részén, a nagy uppo­nyi mészkősziklafal alatt, keskeny sávban barnás­sárga dolomit bukkan ki, amely kőzettanilag meg­egyezik a Rudabányai hegység anisusi dolomitjával. Ennek egy része, — éppúgy, mint Rudabányán — szi­derit-limonit vasérccé alakult át metaszomatikus úton, amelyet egykor bányásztak s újabban megint kutatás tárgya. A szigethegység DK-i részében, Nekézseny mellett fehér mészkő és szürkésfehér dolomitos mészkő ki­sebb kibukkanásai vannak, amelyekben Crinoidea nyéltagok átmetszetei láthatók. Ezek a Rudabányai hegység középső triász crinoideás mészköveivel pár­huzamosíthatók. A Bükk hegységben (a triászt értve) hasonló nincsen. III. Kréta. 1. Diabáz. A triász mészkövet és dolomitos mészkövet Ne­kézseny északi végén áttöri a zöldes-vörhenyes diabáz, amely néha apró mandolaköves kifejlődésű. Az érint­kezési felületükön csekély mértékű limonitosodás lát­szik. A diabázt a triász mészkő kíséretében DNY ú jabb­ra is megtaláljuk. A diabáz feltörését a kréta idejébe helyezem. Rétegtani viszonyok. A)­­Z UPPONYI SZIGETHEGYSÉG. Az Upponyi szigethegység folytatása a Szendrő­edelényi szigethegységnek s tuladjonképpeni tömegé­nek felépítésében nagyjából ugyanazok a képződmé­nyek vesznek részt, mint amabban; ezeket a rétegcso­­ k A kézirat érkezésének időpontja: 1954. május 19. Hidrológiai Közlöny, 34. évf. 1954. 7—8. sz. 287

Next