Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)
5. szám - Szikszai Mihály: Az első gőzhajó a Közép-Tisza vidéken
Az első gőzhajó a Közép-Tisza vidéken Szikszai Mihály 5000. Szolnok, Gerle u. 20. Kivonat: "Tiszavölgy alatt én nemcsak a Tisza ágyát értem, és azon tért, mellyre a kicsapongó Tisza alja terjed, de mind azon folyók és vizek ágyait és kiöntési lapályait is, mellyek a Tiszába omlanak, ú.m. Szamost, Bodrogot, Sajót". Széchenyi István mondta ezt, és ezzel honosította meg a "Tisza-völgy" és a "Tisza-vidék" fogalmát, felhívva az ország figyelmét a terület víz- és gazdaságpolitikai rendezésének összefüggéseire. Széchenyi ugyan már 1833-ban felhajózott a Tisza torkolatától Szegedig, de 1845. augusztusától kezdve már részletesebben is a Tisza szabályozása felé fordult az érdeklődése. 1846. nyarán azután Szolnokra is megérkezett, ahonnan tovább hajózott Tokaj irányába. Nem sokkal később nyitották meg Pest és Szolnok között a vasútvonalat is. A reformkor építkezései rohamlépésekkel segítették hazánkat a felemelkedés útjára. Kulcsszavak: vízügyi történelem, Tisza-szabályozás, Széchenyi István, 1846. nyarán a Tisza és a környező partok csendjét furcsa zakatolás verte fel. Egy gőzhajó úszott a vízen, lassan, méltóságteljesen ringatózva. A fedélzeten utazó Széchenyi István talán nem is sejtette, hogy augusztus 27-én Tiszadobnál az Urkonni-magaslat mellett tett jelképes kapavágásával, amely a Dob-Szederkény átmetszés munkáinak kezdetét jelentette, új korszakot nyit a Tisza-völgy történelmében. Ettől kezdve megindultak a rendszeres szabályozások, amelyek gyökeresen megváltoztatták a Tisza folyó környékén élő emberek életét. A "Tisza-völgy" és a "Tisza-vidék" fogalmát Széchenyi István honosította meg. Ezzel akarta felhívni az ország figyelmét a terület víz- és gazdaságpolitikai rendezésének összefüggéseire. Széchenyi így jellemzi a térséget: "Tiszavölgy alatt én nemcsak a Tisza ágyát értem, és azon tért, mellyre a kicsapongó Tisza agja terjed, de mind azon folyók és vizek ágyait és kiöntési lapályait is, mellyek a Tiszába omlanak, ú.m. Szamost, Bodrogot, Sajót". A rendszeres szabályozások előtt a Tisza-völgy képe a ma élő ember számára szinte elképzelhetetlen. Mocsarak, ártéri erdők, ligetek övezte mederben kanyargott a Tisza eredetétől a titeli torkolatig több, mint 1419 km hosszú medrében. A szabályozatlan Tisza mellett a tavaszi árvizek után az egész környék tengerré vált, amelynek következtében az utak jelentős része járhatatlan lett. Tavasszal és a nyári árvizek idején csónakkal lehetett csak átjutni egyik faluból a másikba. Győrffy István szemléletesen ír erről Nagykunsági Krónikájában: " ... Apámtól hallottam, hogy Karcagról Füzesgyarmatrapedig jó 36 kilométer távolság - a vásárra hajón járt. Sőt, gyermekkoromban több városszéli udvaron magam is láttam hajót". Komádi nevű településről pedig így ír: "Mintegy 15 ezer hold nádas borította az egész határt, úgy, hogy a faluból is csak két helyen lehetett szárazföldön kijutni. Még halottaikat is csónakon hordták a temetésre. Valóban nagyszerű volt látni 40-50 csónakot egy temetésen, amely csónakral előbb a templom mellett kötött ki, hova szintén többnyire csónakon jártak. Valóságos kis Velence volt..." Elképzelhető, hogy árvizek idején a Tisza-völgy melletti területeket hömpölygő áradat borította el, ahonnan szigetként emelkedtek ki a folyó melletti települések. Ugyanez jellemző a közlekedésre is: a víz elborította, járhatatlanná tette az amúgy is rossz állapotú földutakat. De, ugyanakkor a kanyargó Tisza lehetőséget nyújtott a jóval olcsóbb vízi közlekedésre. A Tiszán a középkorban kereskedelmi- és hadihajók, valamint tutajok sokasága ringott. A hadihajózás különösen a török háborúk idején nőtt meg a Tiszán. 1550-ben Szolnok vára védelmére Ferdinánd király naszádokat rendelt. 30 naszádot építettek Máramarosban. A hajók el is készültek, és 1551. májusában elindultak Szolnokra. Szigorú parancsot kaptak, hogy Szolnok vára körül biztos és védett helyen állomásozzanak. A vár és a Tisza folyó megvédésében azonban nem tudtak tevékenyen részt venni, mert hiányoztak a kezelésükhöz értő naszádosok. A török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc csatái után a viszonylagos béke évei következtek az országban. A gazdasági élet újjászervezése következtében újra indultak a rendszeres sószállítások. Ahol lehetőség adódott, a szállítást vízen végezték: hajón és tutajon. A fuvarozás költségei így lényegesen kedvezőbbek voltak. Mivel a tutaj visszaszállítása gazdaságtalan lett volna, szétszedték, és a faanyagát az érkezési kikötő sóhivatala értékesítette. A sószállítás következtében a tiszai hajóforgalomnak két fontosabb állomása fejlődött ki a XVIII -XII,2-. században: Szolnok és Szeged. A tutajokon kívül dereglyék is közlekedtek a Tiszán és mellékfolyóin. A XIX. század első felében a gyors szállításra a dereglyék már alkalmatlanok voltak. Lassúságukra jellemző hogy amíg a Pest-Bécs közötti Duna-szakaszon a lóvontatású dereglye 4-5 hétig haladt, ezt a távolságot a gőzhajó 2-3 nap alatt tette meg. A reformkorszak idején a jelentős tőkével rendelkező polgárság már fojtogatónak érezte a feudalizmus kötöttségeit. Polgári átalakulást és függetlenséget követelt a korszak, és ennek érdekében ténykedtek a hatalomba bekerült képviselőik. "Ki kell gázolni a lealacsonyító feudalizmus indok zavaraiból" - írta Széchenyi István egyik levelében. A gazdasági függetlenség első lépcsőjeként Magyarországnak termény exportját az ausztriai piacoktól függetlenül kellett intéznie. Ennek érdekében tevékenykedett a korszak egyik legkiválóbb politikusa, Széchenyi István is. A nagy műveltségű főúr többször bejárta Európa országait, és főleg a fejlett nyugati országok példáit (közlekedés-fejlesztés, gőzgépek alkalmazás 305