Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)
2. szám - Deák Antal András: A Tisza-szabályozás és pénzügyi háttere
68 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2000. 80.. ÉVF. 2. SZ. embert próbáló hadjárat. Széchenyi visszatérve Pestre, tapasztalatai alapján gondolatait az Eszmetöredékek, különösen a Tiszavölgy rendezését illetőleg című röpiratában foglalta össze. Ezt kinyomtatva megküldte az összes érdekeltnek, egyben 1846. január 19-re kitűzte a szabályozást koordináló központi szervezet, a Tiszavölgyi Társulat alakuló ülését. Ezen a jelenlevők egy "Szerződvény"-t fogalmaztak meg, amelyet a magyar közélet számos jeles képviselője, grófok, és városok, megyék képviselői írtak alá. Ünnepélyesen kinyilvánították, hogy "... a Tiszavölgy minden vizeinek és mocsarainak szabályozására minden érdeklett vidék lakosait egybefoglaló nagy társulatba" lépnek. Széchenyi ezzel a dokumentummal legkevésbé az aláírókat kívánta szavukon fogni, sokkal inkább szüksége volt erre a dokumentumra ahhoz, hogy akár a kormány, akár pedig Sina kellő komolysággal kezelje az ügyet. Széchenyi helyesen számított. Miközben saját igazáról igyekezett meggyőzni a magyar urakat, egy nagy tekintélyű olasz mérnökkel, Pietro Paleocapával ellenőriztette is önmagát: még az ősz folyamán olaszra fordíttatták Vásárhelyi "Előleges javaslat"át, amit december elején megküldtek neki31. 3. A pénzügyi feltételek megteremtése 3.1. Sina "nem nagyon lelkesedik" a Tisza-szabályozásért 1845. július 23-án jegyezte be naplójába Széchenyi, hogy "Vay32 szabályozni akarja a Tiszát, Sina nem nagyon lelkesedik érte"33. Ez a szűkszavú bejegyzés arra vall, hogy megtette már az első tapogatódzó lépéseket Sina megnyerésére. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy Sina kulcsfigura vállalkozásaiban. Gondosan ügyelt arra, hogy bizalmát és barátságát megőrizze, amint barátaihoz írt leveleiben ennek többször hangot adott. 1845. december 1-jén a Győri Vasút kapcsán a nádorhoz címzett levelében ugyancsak egyértelműen állást foglalt Sina mellett 34, 14 pontba szedve sorolta, miért fontos, hogy a dolgok Sina kedve szerint történjenek. Tisztában volt azzal, hogy "ha Ausztriának és Magyarországnak oly jelentős pénzhatalmát", mint amilyen Sina, magunkra haragítanánk, az számunkra nagyon szomorú következményekkel járna, mert elveszítenénk az egyetlen alkalmas tőkés partnert, akire nemcsak a Lánchíd, hanem a Duna-Tisza-csatorna építése és a Tisza-szabályozás megvalósításában is számíthatunk. 3.2. Olcsó pénz Kire lehetett támaszkodni a szabályozás anyagi fedezetének előteremtésében? A Tisza-mentiek joggal elvárhatták az állami támogatást, mert a szabályozás a hajózás érdekeit is szolgálta. A Vásárhelyi által tervezett 102 átvágás a hajóút lerövidítését és biztonságosabbá tételét ígérte, ami birodalmi érdek volt. A garanciavállalás alól kibújni akaró Tisza-mentiek az alábbiakban fogalmazták meg, miért kell az államnak részt vállalnia a terhekben: 1. A Tisza az ország kereskedelmi és közlekedési fővonalainak egyikét képezi, tehát nem méltányos, hogy az ország lakosságának csak egy része vállalja fel a vízi útépítés anyagi gondjait. 2. Az árvizek megfékezéséből a szárazföldi közlekedés számára is jobb feltételek származnak. 3. A folyó megrövidítése a kincstári szállításokat sokkal jövedelmezőbbé teszi35. Érveik helytállóak, követeléseik jogosak voltak. Másrészt azonban az is méltányosan elvárható volt, hogy azok a birtokosok, akiknek a földjei az árvízmentesítések által felértékelődnek, sőt összességében 200 négyszögmérföldnyi szántóföldhöz 36, legelőhöz jutottak, és kiszámíthatóbbá vált az áradások által látogatott területeken a termelés, ugyancsak vállaljanak részt a terhekből. Ebben pedig elsősorban a birtokosok voltak érdekeltek. Köztük voltak természetesen elszegényedett tulajdonosok is, akik a rájuk kényszerített szabályozási terheket nagyon nehezen viselték. Kölcsönök, hitelek nélkül tehát elképzelhetetlen volt, hogy munkához lássanak. Széchenyi elsősorban a bécsi bankárokra számított, köztük is elsősorban természetesen főleg Sinára gondolt. Ő azonban "nem nagyon lelkesedett a Tisza-szabályozásért"... A sok korábbi kudarc a folyó megfékezésére, a feladat bonyolultsága és beláthatatlan időre való elhúzódása riasztotta Sinát. Nem érezte elég biztos üzletnek. Ezért Széchenyi és a szabályozás központi intézménye, a Tiszavölgyi Társulat, egyik legfontosabb feladatának tekintette kidolgozni a kölcsönt adó "tőkepénzesek" bizalmát megnyerő garanciarendszert. Amint ezzel elkészültek, akkor jött csak a neheze: a tervezetet elfogadtatni a birtokosokkal. Kovács Lajos, a Tiszavölgyi Társulat igazgatója a "Jelenkor" hasábjain számos cikkben i7 gyúrta, formálta a közvéleményt, hogy elfogadtasson egy olyan rendszert, amely a hitelezőknek és a kölcsönt élvezőknek egyaránt a legkedvezőbbnek tűnt. Javaslata a következőképpen hangzott: "Egy középponti testület őrködése s kormányzása mellett minden vízszerkezeti osztály a fennálló törvények otalma alatt saját költségein saját rovására" hajtsa végre a szabályozást". A felvett kölcsönre garanciául ne a birtokos személye, hanem annak birtoka szolgáljon38. "A szabályozás költségeire nézve minden illető birtokos az érdeklet arányában s előre ismert öszvegig kölcsönvevő, s az őt illető kölcsönért minden vagyonával ke- 31 MOL P 626. 10.Cs. Széchenyi család iratai pp. 505-506. József nádor levele Széchenyihez. 1845. december 3. 32 Vay Miklós, báró (Alsózsolca, 1802 - Budapest, 1894.), konzervatív politikus, nagybirtokos. 1831-ben a koleralázadás idején kormánybiztos. 1831 -től Borsod várm. főispáni helytartója, 1845-től helytartótanácsos. 33 Viszota Gyula: Gróf Széchenyi István naplói VI. köt. 1845. júl. 23. "Way will Theiss reguliren, Sina ed. will nicht recht heran." 34 MOL N 22. 99. Cs. Praes 1845. No. CLXXXII. 35 MOL N 22. 101 Cs. LIX. 1846. március 26 34 Magyar 69,78 ha, osztrák 57,54 ha 3 Kovács Lajos a Jelenkor 24, 26, 31 és 34. számaiban írt e tárgyban. 38 Magyarországon az ősiség törvénye értelmében az ősi nemesi birtokok elidegeníthetetlenek voltak. Csak a szerzett vagyon felett rendelkezett a tulajdonos. Ezen felül törvények védték a nemeseket a bíróságokon is. Ezért, bármennyire felfoghatatlan is, hitelfelvételnél a hitelező számára fontos tényező volt a hitelt felvevő személye is Széchenyinek az 1830-ban megjelent "Hitel" című könyvében még azért kellett harcolnia, hogy legalább kiskaput nyissanak rendeletekkel a törvény falain, hogy ha nemesek hitelt vesznek fel, és nem fizetik azt vissza, akkor ősi kiváltságaik ne hátráltassák adósságuk behajtását: "a per sebesen folyjon", és "az ítélet után mingjárt kezet lehessen tenni a vagyonra s birtokra".