Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
3. szám - Vágás István: Második honfoglalásunk: a Tisza-völgy szabályozása
30 Második honfoglalásunk: a Tisza-völgy szabályozása Vágás István 6726. Szeged, Székely sor 13/A Kivonat: „Kimondhatjuk: nincs miért kételkednünk a Tisza-szabályozás helyes voltában, még nekünk, késői utódoknak sem. Az Alföld ármentesítése, a Tisza szabályozása helyes alapon indult el, és az egyedül járható úton ért célhoz. Eredményei kétségbevonhatatlanok, hibái pedig, ha ki nem is küszöbölhetőek, feltétlenül ellensúlyozhatók... Végeredményben - ha az árvizek magasságnövekedésének megfelelő védelmi berendezésekről gondoskodunk, magát a védekezést pedig jól megszervezzük, és erélyesen végrehajtjuk - a veszély súlyossága és a védelem hatékonysága között fenntartható az egyensúly." (Iványi Bertalan, 1948) Kulcsszavak: folyószabályozás, árvíz-mentesítés. Magyarország mai, 93 ezer km területéből 21 ezer km2-t töltések vagy védőfalak mentesítenek a folyók árvizeitől. A legnagyobbrészt a XIX. században megépített, összesen mintegy 4200 km hosszúságú árvízvédelmi fővédvonal-rendszer hazánk lakosságának 30 %-át, a vasútvonalak 32 %-át, a közutak 15 %-át védi, és biztosítja mintegy 2000 ipari üzem, 18 ezer km2 legértékesebb mezőgazdasági terület folyamatos termelését. Nemzedékek munkájára volt szükség ahhoz, hogy az a hatalmas töltésrendszer és a vele kapcsolatos folyami létesítményrendszer megépüljön, a célnak megfelelő méretekre bővüljön, és folyamatosan fenntartsák. A nagy mű még ma sem teljesen befejezett, s talán mindig marad rajta fejlesztenivaló. A magyar nép, a magyar vízimérnök, a magyar földmunkás jogosan lehet büszke az ország közösségének erre a hatalmas alkotására. Királyaink, kormányaink háborúkat vesztettek, területeket voltak kénytelenek átadni, gazdasági romlásba döntötték a dolgozó népet. Az árvízmentesítő, vízszabályozó, vízhasznosító munkák névtelen katonái, névtelen hősei területeket szereztek vissza abiztonságos termelésnek, megteremtették az alapjait a lakosság letelepedésének, iparának, mezőgazdaságának, közlekedésének. Az árvizektől mentesített vidékeken élő emberekben már a gondolata sincs meg annak, hogy virágzó szülőföldjük még másfél évszázada gyakran vízi világ volt, és a védelmi rendszer elhanyagolásával újra a vizek elvadult birodalmává válhat. Hazánk éghajlata szélsőséges. Előfordul, hogy hosszú esztendőkön át az esőzéseké és az árvizeké az uralom. Vannak azután szűnni nem akaró forró és száraz évek. Az 1960 és 80 közötti időszakot pl. inkább az esők, árvizek és a belvizek jellemezték. A 80-as évek a nagy nyári szárazságok jegyében teltek. Árvizek idején, főként, ha azokat katasztrófák is kísérték, vagy amikor a sikeres védekezés is nagy erőfeszítéseket követelt, a közvélemény a védelmi rendszer állapotát, a kiépítés elveinek helyességét vonta kétségbe. Száraz időszakban mindig elégtelennek tartotta azt, ami a vizek érdekében történt. Legkiterjedtebb vízszabályozási munkánknál, a Tisza-völgy szabályozásánál sem volt ez másként. A mindenkori időjárási helyzet, a mezőgazdaság mindenkori állapotától függően bírálták már az elgondolásokat is, a terveket is, a kivitelezés és végrehajtás módjait is, a teljes elrendezés elvi kérdéseit is. Máig sem ült el ez a vita. Egyes történetkutatók gyakori hibája, hogy a múlt vizsgálatával, majd felidézésével minden időszakban saját koruknak eseményeit próbálják minősíteni, a napi szükségletnek megfelelően igazolást találni bennük, vagy bírálni azokat. Ha a mai időkben gazdaságvezetési hibák voltak, megkeresik a múlt századi szabályozási munkák hibáit, vagy nehézségeit, idézik az egykorú, a közvéleményben elterjedt egyoldalú vádakat és megpróbálják ezeket felújítani. Ha meg a vízi létesítések koncepcióinak egyes túlzásait helyesbítik, azt igyekeznek bizonyítani, hogy minden beavatkozás a vizek életébe eleve káros. A leghátrányosabb azután az, hogy a sok régi és új társadalmi vélemény között a talán legfontosabb, a szakemberek véleménye rendszeresen homályban marad. A Tisza-völgy szabályozásának történeti eseményeit az elvégzett munkák indokolását, bírálatát, a mű objektív értékelését is csak a műszaki szakemberek véleményének ismeretében tárhatjuk elő. Történészek, vagy újságírók vitatkozhatnak egy-egy dokumentum hitelességén, vagy bizonyító erején. A mérnök véleményét ezen felül, de ezen túl is a műszaki tudomány szükségszerűségei is meghatározzák. A vizek szerepe hazánk életében Amióta a magyarság a Kárpát-medencében él, mindig a legszorosabb kapcsolatban állt a vizekkel. A történelmi államterület jelentékeny hányada ugyanis síkság volt, és a síkságon kanyargó folyóink medre mindenkor legfeljebb csak a közepes vízmennyiséget volt képes tovább szállítani. A medrekbe nem férő vízmennyiségek a síkság mélyebb részeit foglalták el, és tartották elöntve mindaddig, amíg lefolyást nem találtak, vagy a szél és napsütés hatására el nem párologhattak. Az árvizek, az állandó, vagy időszakos vízborítások a mezőgazdaság kezdetlegesebb fokain lehetnek károsak is, hasznosak is. Károsak akkor, ha lakott területeket, megművelt földeket öntenek el. Hasznosak, ha élelmet, közlekedési lehetőséget adnak a lakosságnak. A halászat, a vízi növények hasznosítása is lehet a gazdálkodás alapja, különösen akkor, ha az ember be tud avatkozni az elöntések mértékébe, gyakoriságába, vagy esetleg helyének állandó, vagy időszakos megválasztásába is. Az Árpádok korában, majd egészen a török megjelenéséig alföldi tájainkon virágzó földművelő gazdálkodás mellett kiterjedt ártéri gazdálkodás is folyt. Az ártéri gazdálkodás alkalmazkodott az elöntésekhez, gazdálkodott a vízi élővilág termésével és a meglévő természeti viszonyokat igyekezett hasznosítani. Ezzel is képes volt idomulni a kor népsűrűségének megfelelő követelményekhez. A 150 éves török uralom azonban pusztává változtatta a Duna-Tisza közét és a Tiszántúl nagy részét. Az ártéri gazdálkodás létesítményeit felhagyták, azok megsemmisültek, hiszen megsemmisült, vagy eltávozott maga a lakosság is. A török kiűzése után nemcsak a lakosság növekedése helyezte előtérbe az árvizek elleni védekezést - hiszen a