Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Dobos Irma - Scheuer Gyula: Karlovy Vary világhírű gyógyforrásai
Dobos Irma és Scheuer Gyula, Karlovy Vary-i világhírű gyógyforrásai rége a vasútvonal és utak építésével sokat javult. Az építkezések során számos hotel és gyógyfürdő mellett kiépültek az ivókúrához kapcsolódó fedett, nyitott és zárt ún. kolonnádok (árkádok), amelyek önmagukban is építészeti remekművek, érdekes színfoltjai a városképnek és visszaidézői az elmúlt időszaknak (4. és 5. ábra). A modernizációval összefüggésben természetesen a balneológia és ehhez kapcsolódóan a gyógyításhoz szükséges eszközök is jelentősen fejlődtek és a nagyszámú betegellátást jelentősen elősegítették. Az életstílus megváltozásával előtérbe kerültek még a sporthoz kapcsolódó létesítmények kiépítése is. Tenisz, golf és egyéb sportoláshoz szükséges pályák létesültek. Ezt a virágzó fürdőkultúrát és társadalmi életet lezárta az I. világháború és ez után új korszak kezdődött a gyógyfürdő életében. A közkedvelt fürdőhelyet hazánkban is ismertették a karlsbadi gyógyvíz és gyógysó kiváló hatását forgalmának növelése érdekében (2. ábra). A 20. század első felében bekövetkezett események erőteljesen hatottak a gyógyfürdő fejlődésére (világháborúk). Ezt követően kezdődött a gyógyfürdő fejlődésének újabb, negyedik, eseményekben gazdag korszaka, amely napjainkban is jelentős és dinamikus megújulást eredményezett. Az államosítás nyomán a páciensek ügyfélkörében lényegi változások következtek be. Jelentős földtani és vízföldtani vizsgálatok és ehhez kapcsolódó kutatások indultak meg 1979-ben, amelyek alapvetően gazdagították a korábbi ilyen irányú ismereteket, és erről Vylita számolt be 1985-ben megjelent közleményében. Részletes geofizikai, földtani-vízföldtani vizsgálatok történtek a gyógyforrások védelme érdekében. E vizsgálatok alapján a Nemzeti Geológiai Szolgálat fúrásos kutatásokat javasolt 1979-ben. A megindult fúrásos kutatások a Vrndlo (Sprudel)-forrásnál nagyon eredményesek voltak, mert ferde fúrásokkal harántolták a gránitban kialakult fő vízszállító nyitott repedést 88 és 44 m-es mélységben (HJ-24, HJ-25), így a geológiai és hidrogeológiai tapasztalatok és eredmények jelentős bővülésével, új tudományos ismeretek segítségével fejlődött a források hathatós védelme is (6. ábra). A vizek gyógyerejét kihasználó gyógyászati tevékenység és eszköztár jelentősen bővült, főleg a gyomor, bél, epe, máj és autoimmun betegségek gyógyítása terén. A kulturális életben is változások következtek be zenei és filmfesztiválok megrendezésével, amelyek elősegítették a gyógyfürdő további nemzetközi megismerését is. Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltás alapvető változásokat és szemléletmódosulást eredményezett. A privatizációval és az európai uniós pénzekből a gyógyfürdő fokozatosan visszanyerte régi fényét és hírnevét mind gyógyászati, mind turisztikai szempontból. Ma már ismét régi világhírnevét visszanyerve nem csak a gyógyulni, hanem az üdülni, pihenni vágyók is nagy számban keresik fel, mert ma már az ezt biztosító infrastruktúra kiépült. Ez természetesen vonatkozik a legkorszerűbb balneológiai terápiák és eszköztárának bevezetésére, kiépítésére is, így a különböző hidroterápiás kezelésekre, a gyógymasszásokra, pneupunktúrára, elektro-, lézer-, magneto-, és oxigénterápiákra és iszappakolásra is. 4. ábra. Gránitsziklák a völgy peremén Figure 4. Granite rocks at the edge of the valley 5. ábra. A Park-forrás (Sadovy pramen) ivókútja a föléje emelt azonos nevű sétánnyal Figure 5. The drinking fountain of Park-source (Sadovy pramen) with the above built walkway of same name 6. ábra. A Park-forrás ivókútja Figure 6. The drinking fountain of Park-spring