Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - EMLÉKEZÉSEK VÁSÁRHELYI PÁL HALÁLA 150. ÉVFORDULÓJÁN - Fejér László: Vásárhelyi Pál élete és pályafutása - Alaš Mazač: A Tisza vízgyűjtő fejlődése Szlovákiában

töltenie. Tartósan a fővárosba kerülve, fokozottan bekapcsolódott a szellemi és tudományos életbe. A Tudományos Akadémia még 1835-ben - Magyarország második legfőbb állami vezetőjének - József nádornak az ajánlására felvette levelező tagjai közé Vásárhelyi Pált, amely kitüntető figyelmet az akadémiai testület 1838-ban rendes tagsággal tetézett. A kor leginkább vitát kiváltó műszaki tervei ekkortájt a Du­na-Tisza-csatorna eszméje és a Pestet Budával összekötő állandó kőhíd tervei voltak. Az előbbi létrehozására a Pozsonyban ülése­ző országgyűlés törvényt hozott, s a vállalkozás hátterében Beszédes József és a csatorna létrehozásában érdekelt földbirto­kosok és vállalkozók álltak. Vásárhelyi Pálnak nem a csatorna megvalósításával kapcsolatban voltak kifogásai - különben is ez a kor a víziutak létesítésének kora volt - inkább a megvalósítás túlzottan alábecsült költségei tekintetében voltak fenntartásai. Végül is ezen a ponton szenvedett hajótörést a nagyszabású el­gondolás, amely azóta is fel-felbukkan-változó műszaki-gazda­sági tartalommal - a magyarországi vízépítési tervek között. A pest-budai állandó híd ügyét Széchenyi is erőteljesen pártfo­golta. Annak ellenére, hogy az 1838-as pesti jeges árvíz pusztítá­sai az akkori lakosságban különös érzékenységet alakított ki min­den - a budapesti Duna-szakaszon építeni szándékozott- állandó jellegű híddal szemben­­, Vásárhelyi komoly műszaki alapokon nyugvó cikkekkel érvelt a Lánchíd építése mellett. A hidraulika és a vízmozgás szabályszerűségei elemzésével bizonyította, hogy az állandó híd pillérei­­ megfelelően kialakítva inkább segítik, mint gátolják a jégtáblák levonulását, s nem járulnak hozzá újabb jeges árvíz kialakulásához. Meg kell jegyezni, hogy a lakosság félelmét az is táplálta, hogy mindaddig a magyarországi Duna­szakaszon állandó kőhíd még nem épült, tehát az itt élők nem le­hettek megfelelő tapasztalatok birtokában. Abban, hogy a híd építési munkái 1839-ben megkezdődhettek, Vásárhelyi szakmai érveinek is jelentős szerepük volt. Még soká­ig lehetne folytatni a sort Vásárhelyi 1837-43 közötti munkássá­gával összefüggő tények elemzésével, de a hátralevő időt inkább szenteljük a Tisza-szabályozás terveivel kapcsolatos működésé­nek, mivel Vásárhelyi Pál főműveként ma is az 1845-ben kelt tiszai tervet ismeri a szakmai és laikus közvélemény. A Tiszának és mellékfolyóinak szabályozása, s ezzel együtt nagy kiterjedésű árterének ármentesítése már a 19. század elején is komolyan foglalkoztatta a kormányzatot - hiszen ennek érde­kében rendelték el a vízrajzi felméréseket - de számtalan egyéb politikai és gazdasági ok hátráltatta a kérdés egységes megoldá­sát. A központi intézkedés hiánya miatt az egyes vármegyék ma­guk próbálkoztak a tiszai árvizek kártételei ellen védekezni, de összehangolatlan munkáik inkább kárt okoztak, mint valódi tartós hasznot. Amikor tehát Széchenyi István 1845-ben elfogadta a Helytartó­tanács közlekedési bizottmányának elnöki pozícióját - mai érte­lemben a miniszteri tisztségnek felel meg - s nagy lendülettel hozzákezdett a Tisza-szabályozás politikai előkészítéséhez - egy sokak által régóta várt hatalmas munka első sikeres lépéseit tette meg. Széchenyi számíthatott József nádor segítségére és támoga­tására is, aki még ugyanazon év nyarán elkészíttette Vásárhelyi Pállal a Tisza-szabályozás első tervváltozatát. Ez a tervváltozat elsősorban a Felső-Tisza szabályozási kérdéseivel a mederátvágások és töltésezések alapelveivel foglalkozik. Kimondja azt az igen fontos tételt, hogy a folyóvöl­gy ármentesítése és a folyószabályozás egymástól elválaszthatat­lan feladat, s ezzel lényegében a Széchenyi-féle Tisza-szabályo­zási koncepció alappillérét adja meg. Tehát azt, hogy a munkát - az állami költségen végzendő folyószabályozást és az érdekelt birtokosok pénzén végrehajtandó ármentesítést­­ egymással összehangolva és lehetőleg egyidőben kell elvégezni. Széchenyi szervezőmunkájának eredményeképpen sorra alakultak a Tisza-völgyben az ármentesítő társulatok, ezzel reális lehetőséggé vált a szabályozás megkezdése. Vásárhelyi e célból tervének első változatát átdolgozta és kiegészítette, s az így megalkotott terv képezte alapját a Tiszavölgyi Társulat további működésének. Nem kívánok a terv részleteibe belebonyolódni, a szakiroda­lom ezzel bőségesen foglalkozik. Tudjuk, hogy milyen sok vita volt a terv körül. Közismert az a tény is, hogy Vásárhelyi Pál a Tiszavölgyi Társulat vitaülésén lett rosszul, s hunyt el váratlanul, 1846. április 8-án. Noha a hír mindenkit mélyen lesújtott, ez sem lehetett már akadálya a Tisza-szabályozás megindulásának. Amikor Vásárhelyi Pálra emlékezünk, a Tisza-szabályozás megannyi jeles alakja előtt is meghajtjuk fejünket, kifejezvén azt a tiszteletet, melyet a dicső elődök iránt az utókor érez. Még egy utolsó gondolat. Az elején arról beszéltem, mennyire könnyű helyzetben van az, aki Vásárhelyi Pál életéről, alakjáról beszél, hiszen nagyon sok nyomtatott forrásra támaszkodhat. Ez azonban csak részben igaz. Levéltárainkban számos feldolgozatlan és publikálatlan dokumentum fekszik az Al-Duna szabályozás eseményeiről, jelentések a Duna­ és Tisza mappáció állásáról, amelynek Vásárhelyi Páltól származnak, a­melyek arra várnak, hogy az utókor feldolgozza őket. Nemcsak Vásárhelyi Pál és társai személyével kapcsolatban jelentenek ezek kultúrtörténeti értéket, hanem a Kárpát-medence mára már elfeledett, szabályozások előtti vízrajzi viszonyaiba engednek bepillantást, számos mai vízjárási, vízrajzi vagy történeti ökológiai kérdésre adva választ. Tartozunk tehát azzal Vásárhelyi Pál emlékének, hogy ezt a gazdag hagyatékot feldolgozzuk és a tudományos továbbkutatás számára hozzáférhetővé tegyük. A Tisza vízgyűjtő fejlődése Szlovákiában* ALEL­MAZÁD Povodie Bodrogu a Hernádu, Kassa A 18. században a Tisza egész vízgyűjtő területén az árvízvéde­lem szempontjából nagyon rossz volt a helyzet. A rendszeresen ismétlődő árvizek száz és ezer hektár területet öntöttek el és nagy kiterjedésű mezőgazdasági földek kihaszná­latlanságát eredményezték. Ez a helyzet hátráltatta a társadalmi és gazdasági fejlődést ezen a területenn. A Tisza felső szakaszán a Tapoly, Ondava, Laborc, Bodrog, Ung folyók és maga a Tisza kelet-szlovákiai vízgyűjtő területén ez a jelenség még hátrányo­sabb helyzetet váltott ki. Az ember küzdelme a vízzel, mint elemmel, szervezettség és együttműködés nélkül nem végződhetett pozitív eredményekkel. Azért a 18. század második felében az akkori egész Magyaror­szág területén elindult egy fontos folyamat, amelynek célja a szervezett és egységes árvízvédelem kifejlesztése volt. Első lépésként a folyók vízgyűjtő területének értékelésére került sor. Ez a folyamat Orczy Lőrinc királyi megbízott nevéhez fűződik, aki átfogó térképi feldolgozást indított az egyes folyók vízgyűjtő 7 • Előadásként elhangzott Vásárhelyi Pál halálának 150. évfordulója alkalmából 1996. április 13-án Szepesolasziban rendezett ünnepi megemlékezésen.

Next