Hidrológiai tájékoztató, 2011
TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Bezdán Mária: A Tisza kisvizei és a talajvíz kapcsolata
A Tisza kisvizei és a talajvíz kapcsolata BEZDÁN MÁRIA Előzmények A nagy Tisza-szabályozás befejezése, de különösen pedig az átmetszések kifejlődése, anyamederré válása után a kisvíz szintje fokozatosan leszállt a mederben. A kisvízszint leszállása Tiszaújlaktól lefelé mindenütt jelentékeny volt, különösen nagy azonban Vásárosnamény és Záhony (637-696 km), továbbá Martfű és Mindszent között (217-300 km). A kisvíz szintjének leszállása részben a meder mélyebb beágyazódásából, a megrövidített folyóban beállott esésnövekedésből, a meder bővüléséből és a kisvízi hozam megfogyásából adódott (Lányi 1948). Az okok feltárása Vizsgálatot végeztem arra vonatkozóan, hogy az 1876. évet követően mikor és milyen körülmények között következett be a korábbiaknál nagyobb mértékű süllyedés a Tisza Martfű, Tiszaug, Csongrád és Mindszent vízmércéin. Először is megállapítottam, hogy már 1876-ban is ezeknél a vízmércéknél a környező vízmércékhez képest alacsonyabb vízállást mérnek. Martfű, Tiszaug és Csongrád szelvényben nemcsak a kisvízi, hanem a közép- és nagyvízi vízállástartományokban is kisebb a leolvasott érték. Ennek oka a vízmércék „0"-pontja helyzetével magyarázható. Annak érdekében, hogy a szabályozás hatására bekövetkező változások jobban nyomon követhetők legyenek, az 1941/12 évi kisvíz szintjén rögzítették a vízmércék „0"-pontjait (Iványi 1948), így azok az érintett mércéknél az akkori Körös vízhozamával megnövelt értéken kerültek rögzítésre. Ez jól látszik a hossz-szelvényen (1. ábra): a Körös torkolatánál, Szolnok és Mindszent között, jobban kiemelkedik a felszíngörbe, mintha ott egy domb lenne (a Maros torkolatánál, Szegednél is van egy kisebb púp az 1842. évi felszíngörbén). A szabályozások hatására a Hármas-Körös vízgyűjtő területének vízkészletében lényeges változás állt be. Ez a készletcsökkenés a Hármas-Körös vízhozamának csökkenését mozdította elő, és emiatt a Tiszában a mellékfolyó torkolatánál a vízállások a szabályozást követően a környező vízmércékhez képest mindig alacsonyabb relatív értéket mutatnak. A Körösök a szabályozásáig, a terület mikrodomborzatának köszönhetően laposok, fenekek, tavak, fertők és mocsarak láncolata volt, melyek az ereken és fokokon keresztül álltak kapcsolatban egymással (Babos Mayer 1939). A nagyobb árhullámok alkalmával a gyengén beágyazódott „medrek" gyakran változtatták helyüket. A vizek levezetése helyett a víztározás szerepét töltötte be a folyó (Cholnoky 1911). A Nagykunság és a Nagy-Sárrét mocsártengereit a Mirhó-hidrológiai tengely szervezte egységes vízrendszerré. A Tiszából a Mirhó-fokon keresztül kifolyt víz a Berettyó-Körös völgyébe is eljutott, míg az áradó Berettyó vize a Mirhó-toroknál kilépve a folyó medréből Bánhalmáig, s a mai Abádszalókig folyt, és képes volt a Tiszába beömleni (Tóth 2000). Györffy (1922) idézi Széll Mihály pákász 1799-es vallomását egy határperben, mely szerint a Berettyó mozogván folydogált, míg a többi víz állt. A völgyében a csapadékvizek, mint a szivacsban raktározódtak, és csak fokozatosan ürültek ki, így hosszú száraz időszakban is rendelkezett megfelelő tartalékkal, és a kisvíz idején kellő mértékben tudta táplálni a Tisza kapcsolódó szakaszait. Egyrészt a lassú víz levezetése, másrészt a viszonylag nagytömegű talajvíz révén hosszú időn keresztül folyamatos vízutánpótlást biztosíthatott. A nagyon kis esése miatt az egyes árhullámok levonulása négy hónapig is eltartott (Somogyi 1980). A szabályozással sikerült a Körösök medrét az addigiaknál jobban beágyaztatni. Az esése az átvágások hatására1,5 cm/km-ről ~4 cm/km-re nőtt, ezzel összefüggésben gyorsabban vezeti le a vizeket. A nagyvizek szintje nőtt, tartósságuk csökkent, a kisvizes időszakok tovább tartottak, és igen alacsony vízállások is kialakultak (Hubert 1929). A szűkre szabott töltésközökkel megszűnt a korábbi víztározási feladata. 1. ábra: A legkisebb vízállások alakulása a jelölt években