Hidrológiai tájékoztató, 2011

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Bezdán Mária: A Tisza kisvizei és a talajvíz kapcsolata

A Tisza kisvizei és a talajvíz kapcsolata BEZDÁN MÁRIA Előzmények A nagy Tisza-szabályozás befejezése, de különösen pedig az átmetszések kifejlődése, anyamederré válása után a kisvíz szintje fokozatosan leszállt a mederben. A kisvízszint leszállása Tiszaújlaktól lefelé mindenütt je­lentékeny volt, különösen nagy azonban Vásárosnamény és Záhony (637-696 km), továbbá Martfű és Mindszent között (217-300 km). A kisvíz szintjének leszállása rész­ben a meder mélyebb beágyazódásából, a megrövidített folyóban beállott esésnövekedésből, a meder bővülésé­ből és a kisvízi hozam megfogyásából adódott (Lányi 1948). Az okok feltárása Vizsgálatot végeztem arra vonatkozóan, hogy az 1876. évet követően mikor és milyen körülmények kö­zött következett be a korábbiaknál nagyobb mértékű süllyedés a Tisza Martfű, Tiszaug, Csongrád és Mind­szent vízmércéin. Először is megállapítottam, hogy már 1876-ban is ezeknél a vízmércéknél a környező vízmér­cékhez képest alacsonyabb vízállást mérnek. Martfű, Ti­szaug és Csongrád szelvényben nemcsak a kisvízi, ha­nem a közép- és nagyvízi vízállástartományokban is ki­sebb a leolvasott érték. Ennek oka a vízmércék „0"-pont­ja helyzetével magyarázható. Annak érdekében, hogy a szabályozás hatására bekövetkező változások jobban nyomon követhetők legyenek, az 1941/12 évi kisvíz szintjén rögzítették a vízmércék „0"-pontjait (Iványi 1948), így azok az érintett mércéknél az akkori Körös vízhozamával megnövelt értéken kerültek rögzítésre. Ez jól látszik a hossz-szelvényen (1. ábra): a Körös torkola­tánál, Szolnok és Mindszent között, jobban kiemelkedik a felszíngörbe, mintha ott egy domb lenne (a Maros tor­kolatánál, Szegednél is van egy kisebb púp az 1842. évi felszíngörbén). A szabályozások hatására a Hármas-Kö­rös vízgyűjtő területének vízkészletében lényeges válto­zás állt be. Ez a készletcsökkenés a Hármas-Körös vízho­zamának csökkenését mozdította elő, és emiatt a Tiszá­ban a mellékfolyó torkolatánál a vízállások a szabályo­zást követően a környező vízmércékhez képest mindig alacsonyabb relatív értéket mutatnak. A Körösök a szabályozásáig, a terület mikro­dom­borzatának köszönhetően laposok, fenekek, tavak, fertők és mocsarak láncolata volt, melyek az ereken és fokokon keresztül álltak kapcsolatban egymással (Babos Mayer 1939). A nagyobb árhullámok alkalmával a gyengén be­ágyazódott „medrek" gyakran változtatták helyüket. A vizek levezetése helyett a víztározás szerepét töltötte be a folyó (Cholnoky 1911). A Nagykunság és a Nagy-Sár­rét mocsártengereit a Mirhó-hidrológiai tengely szervez­te egységes vízrendszerré. A Tiszából a Mirhó-fokon ke­resztül kifolyt víz a Berettyó-Körös völgyébe is eljutott, míg az áradó Berettyó vize a Mirhó-toroknál kilépve a folyó medréből Bánhalmáig, s a mai Abádszalókig folyt, és képes volt a Tiszába beömleni (Tóth 2000). Györffy (1922) idézi Széll Mihály pákász 1799-es vallomását egy határperben, mely szerint a Berettyó mozogván folydo­gált, míg a többi víz állt. A völgyében a csapadékvizek, mint a szivacsban raktározódtak, és csak fokozatosan ürültek ki, így hosszú száraz időszakban is rendelkezett megfelelő tartalékkal, és a kisvíz idején kellő mértékben tudta táplálni a Tisza kapcsolódó szakaszait. Egyrészt a lassú víz levezetése, másrészt a viszonylag nagytömegű talajvíz révén hosszú időn keresztül folyamatos vízután­pótlást biztosíthatott. A nagyon kis esése miatt az egyes árhullámok levonulása négy hónapig is eltartott (Somo­gyi 1980). A szabályozással sikerült a Körösök medrét az addigiaknál jobban beágyaztatni. Az esése az átvágások hatására­­1,5 cm/km-ről ~4 cm/km-re nőtt, ezzel össze­függésben gyorsabban vezeti le a vizeket. A nagyvizek szintje nőtt, tartósságuk csökkent, a kisvizes időszakok tovább tartottak, és igen alacsony vízállások is kialakul­tak (Hubert 1929). A szűkre szabott töltésközökkel meg­szűnt a korábbi víztározási feladata. 1. ábra: A legkisebb vízállások alakulása a jelölt években

Next