Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-08-06 / 62. szám

62. [25.] szám. Szerkeszti s kiadja Balásfahi Orosz József. Augustus 6. 1843. A Hírnök kinevezése’­*, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és min­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel; — a Századunk terjedelmest) palibrai s ro­kon tudományi értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek találmányok és intézetek ismer­tetésével foglalkodnak főképen. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csü­tör­töö­kön. Előfizetés 12-ik lété­re postán (i fr. 48 kr. p., helyben boriték nélkül ö fr., borítékkal ö fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgal­ma­s­o­k átellenében a 245 sz. ház lső emeleté­­ben, Testen Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik. Tartalom: Magyarország és Erdély. Névváltoztatás, kinevezé­sek. Pozsonyi közlés: élénkebbülés városunkban; közintézeti fényűzés; nyelvtudás, nemzetisedési részvéti buzgalom a kárval­lott miskolcziak iránt. Tudósítások Bihar és Torna megyékből és Kővár vidékéről. Vegyes közlések: iskolai tudósítások stb. Nagybrit­a­nni­a. Ismét egy nagy repealgy ülés, a rebeccaiták garázdaságai. Francziaország. Spanyolország. Madrid a fölkelők kezében. Portugália. A spanyol események hatása. Németország. Zavargás Lübeckben. Törökország. Kis futár. Mutatvány „Irodalom“ czimü munkából. Hirdetések. 33 idés Erdély. U cs. s ap. k. Felsége Hermann Ferencz vezetéknevének Hallósy-ra változtatását legkegy. megengedni méltóztatott. A nm. m. kir. udv. Kamara a kiadó hivatalánál Horváth Mihály ható halála által megürü­lt irnokságra Forsch Fe­re­n­c­z eddigi kiadó hivatali járulnokot kinevezni kegyel­mesen méltóztatett. A nm. m­. kir. udv. Kamara a beszterczebányai kir. ka­marai igazgatóságnál megürült két első irnokságra Rich­ter Lépeid és Marm­a­to­vszky József harmadik és negyedik írnokokat, s az említett kamarai igazgatóságnál illykép megürült harmadik irnokságra Horváth Károly deci, gyakornok és hites ügyvédet, a negyedik irnokságra pedig Hell J­áno­s­t kegyelmesen kinevezni mellóztatott. A nm. m. kir. udv. kamara az eszéki sóhivatalnál meg­ürült irnokságot Sterbeczky István verseczi k. sómá­­zsálóra, ennek hivatalát pedig Keményessy János sa­ván kir. sóh­ivatali gyakornokra ruházni; — továbbá Far­kas Pál lisza-ujlaki sószállító hivatali írnokot — saját ké­relme következtében - ugyanazon hivatalba Tokajra áthe­lyezni kegyelmesen méltóztatott. A nm. m. kir. udv. kamara a budai számvizsgáló hiva­talt Guggenberger András debreczeni számvizsgálóra, ennek helyét Hail Zsigmond sz. vidai számvizsgálóra,­­ a lanzséri harninczados hivatalt Wagner Antal ligeti harminczadosra, végre a jablanczi harminczados hivatalt Sztankovics János svinyai ok­-levélirnokra kegyelme­sen ruházni méltóztatott. Ö cs. kir. Főherczegsége, országunk Nádora f. h. sjkán reggeli 6 órakor tisztelkedési taraczkdurvaságok közt indult el gőzösön Bécsbe, Pozsony, aug.­óikon. Városunk élénksége napról napra növekszik, az eltávozottaknak minden irányban, vi­zen és szárazon, érkezése által. Különösen gőzöseink azok, mellyek a népözönben föltünő apályt és dagályt képesek okozni. A közlekedés e jótékony eszközeit most már min­denki méltatja, áldja, holott mint tudjuk, csak egy évtized előtt is félve, átkozva emlegette sok rövidlátó. Így vagyunk többnyire minden újítással, főleg mi, kik az újításnak ott va­gyunk legkevesbbé barátai, hol a viszonyok szülte kinszerült­­ség leginkább sürget és parancsol. Értjük azon viszonyokat, mellyek egyeseknek szintúgy mint nemzeteknek létét és jó­létét föltételezik; mert utoljára is nem a jog­uralom teszi az embert és nemzetet naggyá s boldoggá, hanem az én­ ura­­iom s az ebbül származó elegü­ltség. Több lapjaink kikeltek már, politicaiak és nem politicaiak, a nálunk aggasztólag el­hatalmazó vágyakozás és szertelen fényűzés ellen, s vannak könyvek, mellyekben nem csak egyes álladalmak de egész Európa romlása, enyészete egyik fő okának a vágyak, mér­­tékletlenség, fényűzés, ebbül származó puhultság és teste­s lélekbeni elsatnyulás, elaljasodás mondatik. Mennyire ala­pos ezen á­l­lit­ás, mennyire nem, vizsgálni nem akarjuk ; több összehangzó, mind hazánkban mind hazánkon kívül nyilat­kozó vélemények azonban elég hatással bírnak arra nézve, hogy mi is figyelmeztető szózatot emeljünk épen most, mi­dőn új intézmények vannak nálunk keletkezőben, mégpedig egészen országos erő és akarat által. Szerintünk ugyanis a státus igen sokat elnézhet, megszenvedhet, a­mit egyes polgár vagy testület törvénybe nem­ ütközőleg cselekszik; mert a­mennyire lehet, épségben kell tartania azon szabad­cselekvést biztosító jogelvet, miszerint minden szabad, mit a törvény nem tilt; de másrészről nem lehet minden cselek­ményre kimondani helyeslését vagy épen szentesítését, mel­lyel a törvény határozottan nem rosszul; mert igen sok kö­­zönyös cselekmény van a statusban, s lehet valamelly­­ekt ma törvényes k­ár­hoz­­a­t­ás alá eső, mi tegnap még nem volt az. Illy tárgyak nézetünk szerint a kényelmi czikkek, mellyek iránti szabad rendelkezése a statusoknak mindenütt és min­den időben megvolt, a­nélkül hogy az ellen a polgárok — értjük a józan többséget, mert egyes zúgolódó kéjsuhan­­czok mindig találkoznak — valaha kifogást tettek volna. Ko­ma még a cselédség számáról s a ruházatokról is rendelke­zett. A ruházatok iránt nálunk is föntarják intézkedési jogukat a megyék nem csak tanácskozási teremeikre néz­ve, minek példáját újabb időkben Abauj megye adá 184­1 iki júniusi közgyűlésén, hanem gyűlési termeken kivül is, midőn bizonyos megyékben p. o. a juhászoknak — sőt ál­talában a pásztor embereknek megtiltatott a vörös posz­tóval s himvarrással kiczifrázott , igen költséges szűrök­nek és bársonnyal beszegett drága kalapoknak viselése, ím, egy szép adat ismét megyehatósági intézményünk czél­­szerüsége felül. Kívánatos, hogy azon alapelv, mellyen e rendelkezési jog fenekük, az idő mostani kivánataihoz alkal­­maztassék; s nagy részben teljesülek­b azon jeles hazafinak a mienkkel hajszálnyira egyező óhajtása, ki a fényűzés kór­sága ellen ismételve emelt szót e hongyülésen. Ha valahol, bizonyosan közintézetekben nincs, nem lehet helye a fényű­zésnek, vagy kényelemvadászatnak. Pedig tekintsük meg az újabb időben keletkezetteket, s nagy részben azt fogjuk ta­pasztalni, hogy arra főtekintet volt, bizonyosan nagyobb, mint a czélszerűségre ; pedig a­mi kényelmes, még nem szükségképen czélszerű, s a czélszerűnek nem kell múl­hat­­ h­a a­­ kényelmesnek lenni. — Okos gazdálkodás első tényezője egyes család úgy egész nemzet lételének s föl­virágzásának is; de ott nincs okos gazdálkodás, hol a ké­nyelmes vagy csak hasznos is, — eb­be tétetik a szüksé­gesnek. Ezt mi, egy uj időbeli intézet fölállítása után, ön­korunkon tanulva, kezdettük átlátni. Szolgáljon ezen egy adat figyelmeztetésül. Legközelebb iskolák, munkaházak, javitóintézetek s börtönök építése s vasúti közlekedés létre­hozatala kerülend talán köztanácskozás alá; ezek mind olly tárgyak, mellyeknél mind a három tekintet előfordul, t. i. a szükség kielégítése, a szellemi vagy anyagi haszon és ké­nyelem vagy fényűzés. Ezek közötti helyes választás vagy kellő öszhangzatnak eszközlése föltételezi sok részben a vállalatok létrejövetelét és sikerét. Vegyük csak p. o. az utóbbira nézve a gőzhajózást. Dunánk gőzösein kétségtele­nül nagy szerepet játszik a fényűzés. Alig van ország, melly hasonló butorzatu s szem­legeltető hajókat mulathatna, mint a mienk ; de nincs is olly nagy vitelbér sehol, mint nálunk ; hogy pedig a vitelbér magassága csökkenti a forgalom élénk­ségét, tehát a jövedelmet, s így az intézetnek kettős czélját nehezíti épen az állat, hogy a harmadiknak — t. i. a fényű­zésnek alárendeli, ezt fölösleges bizonyítgatni. Tehát elő­sz­ör a szükség, azután a haszon s csak elvégre a kényelem! Ha valahol, bizonyosan városunkban elég ok és alka­lom van, különösen most, elmélkedni a nemzetiségről. Ter­mészetesnek fogják tehát találni olvasóink, ha arról, vala­mint általában a hont érdeklő komolyabb tárgyakról, habár csak töredezve is, de gyakrabban emlékezendünk. Emberi tudás és érzelem nélkül nem képzelhetni embert, úgy szinte nemzeti tudás és nemzeti érzelem nélkül nem a nemzetet. A két tudás és érzelem között nagy a különbség; amazt vi­lágpolgárinak, ezt honfiúinak nevezhetjük; abban egyébiránt mind a kettő megegyez, hogy puszta szó egyikhez sem elég ; mind a kettő tényeket kíván. S e fényezés az, mit sürgetni a journalistica egyik föladatának ismerünk. S­­esszük ezt ez alkalommal a tudásra nézve. — Semmit nem hall az em­ber olly gyakran, mint e szócskát: tudom; de ha nem hisz az üres hangnak, hanem kémleli azon eredményeket, mik a tudással szintúgy párosítvák mint hideggel a fázás, mint hő­séggel az izzadás, tapasztalni fogja, mikép rendesen az el­lenkezőt látja lényekben, mint hallott nyilatkozatokban. Fi­­gyelmezzen csak azokra, kik társalgás és köztanácskozás alkalmával mondani szokták: olvastam ezt és ezt, idézhet­nék innen vagy onnan, mondhatnám ezt vagy amazt — , s alkalmasint rájön, hogy a­ki így dicsekszik, az rendesen ke­veset mondhat, mert keveset „tud.“ Valóban, mintha nem ér­­tenék igazán e szó nagy jelentőségét: olly könnyűden ját­szunk vele , pedig sokszor épen azt tudjuk legkevésbé, mi­nek tudásáról kételkedni eszünkbe sem jut. Vegyük csak e szót nemzetiség. Hányan tudjuk annak valódi jelentését, vegyük tárgyszerűig a nyelvet; — hányan beszéljük és írjuk azt úgy, hogy mondhassuk, és mások is mondhassák rólunk: mi tudjuk nyelvünket! Pedig számtalan ember van, kinek eszébe sem jut gondolkozni arról: milly nagy, egy­szersmind azonban milly szükséges föladat tudni valamelly nyelvet, s főleg a nemzetit! És mégis, ha figyelmeztetnéd az illy embereket, hogy magokat vadászat, biliárd stb. helyett honuk nyelvének helyesírásában gyakorolják s kártyák he­lyett nyelvtant vagy bármi más könyvet forgassanak , aligha meg nem gyűlne velök bajod, s talán még egy szál karddal is megkínálnának. S mig ez igy lesz, mig nemzeti buzgósá­­gunk annyira ténylegessé nem válik, hogy nyelvünk s nem­zetiségünk iránti ragaszkodásunkat nem csupán szavakkal hirdetjük, hanem fönmaradását telileg, minden eszközöknek gyakorlatba vételével nem biztosítjuk, s ez által belső erőt s halalmat nem szerzünk neki, terjedését álmodhatjuk; de valósulva nem szemlélendjü­k. Igenis, magunknak kell elő­ször tudnunk nyelvünket, mint tudják egyéb nemzet tagjai a magokét, ugyanannyira, hogy néhol egy pinczér, egy udvar­­szolga szabályosabban beszéli és írja honának nyelvét, mint nálunk számtalan hivatalbeli. De a­ki tudni akar valamit, annak használnia kell a tudás eszközeit; s igy ismételve mondjuk: bökölyv vagy puska helyett tollat, s kártya helyett könyvet — különösen ifjaink kezébe! Lehetlen, hogy al­kalma ne lett volna bárkinek is tapasztalni, milly egészen máskép hangzik a nyelv annak ajkain, ki azt illetlen szavak, káromlások közbevegyilésével meg nem fertőztek­, szavakkal, mellyek miatt pirulnia kellene a kiejtőnek, s pirulnia kell minden gyengéd kebelnek, különösen női társaságban. Ide­genek legalább észreveszik a kettő közti különbséget, s va­­lának kik azt gondolák, hogy két külön tisztultsággal be­szélő valóban külön nyelven szól; és tetszett nekik a szép magyarság, és ösztönt érzenek magokban annak tanulásár­a, mig a káromlások s nyersen ledörgölt szavak visszari­­asztólag hatottak rá. Íme, egy szép és biztos módja a nem­zeti nyelvnek idegenek általi megkedveltetésére s terjeszté­sére. A számos névmagyaritás, melly közbevetőleg mondva, eddig, tudtunkra, egy horvátot sem avatott kezünkbe, a né­metajkúak részéről eléggé tanúsítja nyelvünk s nemzetiség­ünk iránti vonzalmukat, mellyet többi közt az izraelitáknál is szeretnénk legalább valamennyire kitűnve látni, hogy az­által is érdemeseknek bizonyítanák magukat azon országos kedvezmény elérésére , melly után hosszú idő óta sóvárog­tak, mindeddig sükertelenü­l. Azonban mind városunk mind Buda-Pest azon szomorú bizonyítványt nyújtják, hogy az engedélyek nem ébresztenek mindenkit hálaérzetre, s hogy kedvezményeket nem mindenki érdemekért óhajt nyerni; máskép lehetlen volna, hogy e honban, mellynek áldásával igen sok tekintetben az izraeliták egész néposztályaink fö­lött dicsekhetnek, épen azon időpontban, midőn a nemzeti nyelv előmozdítása országosan czélba vételik, találkozhassa­nak, kik gyermekeiket francziául tanultatják , magyarul azon­ban nem! Az izraelitáknak, ha szebb jövendőt óhajtanak, mellynek elnyerésére, olly adatok után, min­t közelebbi év­ben Tolna megye felmutatott, reményük is lehet: maguknak kellene intézkedniük önkeblüleg, s oda irányozni nevelési rendszerüket, hogy akkor, midőn ügyök országos tanácsko­zás alá kerülend, ne tekintethessenek idegen elem gyanánt a hazában, s ne mondathassanak érdemelleneknek arra, minek elnyerése vagy tovább is nélkülözése leginkább tőlük függ. Lehetlen a kebel örömdobogása nélkül olvasni a honi lapok nyelvkülönbség nélküli szerkesztőinek fölhívásait, mellyekben a nagy közönséget h­onpolgári magas­ fölada­tuknak s keresztényi kötelességüknek teljesítésére buzdít­ják, a szerencsétlen miskolcziak ellenében, s némi enyhet nyújt a részvét által aggasztott szívnek, látni a sükert, melly azokat követi. A nemes verseny dicséretükre szolgál kü­lönösen a nem-magyarajkaknak, s olly egyedeknek, mint a nemzeti szinház igazgatója és pozsonyi színkörünk csüg­­gedetlen vállalkozója, ki első volt előadást hirdetni a nemes czélra, mellyhez, mint halljuk, m­ég két előadás jövedelmével járuland. Kitűnő méltánylatot érdemel végre Borsodmegye egyik n. érdemű követének Szemere Bertalannak em­berbaráti készsége, ki országos tárgyakban munkálkodó vá­lasztmányi elfoglaltatása közben is nagyszerű academiának létrehozatalában fáradoz, mellyet a hazapolgári nemes szi­­vüség s bőkezű adakozás minél fényesebb sikerrel jutal­mazzon , hogy a tél zordonságának elérkezte elölt táplálat s hajlék jusson azoknak, kik most ennek romjain siránkoz­nak! Reményijük, hogy mindazok, kiket a tisztelt férfiú együttmunkálásra fölszólított, készséggel szakasztanak el néhány órát s egy kis szellemerőt szokott időtöltésüktől, hogy a szép szándék az illynemű akadályok miatt meg ne hiúsuljon ! Bihar. N.-Várad jul. 21. — Tegnap rendkívüli köz­gyűlésünk volt, a kövesuraktól érkezett többrendbeli jelen­tések tárgyalása végett. Azokból értettük az országgyűlés folyamát, különösen a vallási, főkép vegyesh­ázasságot ér­deklő események terjedelmesen adatván elő. Ezek követ­keztében ujabb utasításul adatott a követeknek : — A büntető rendszert illetőleg, az országos választmány javaslata során, e megyei választmány által kidolgozott észre­vételek öszvegéből nevezetesbeknek feljegyezhető kivo­natok: 1) A halálos bületések tökéletesen szüntessenek meg. 2} Az országos választmány separatum voluma el­vében, a fenyite törvény súlya alá eső esetekbeni elv is pártoltassék. 3} Az esküdtszéki rendszer ezélirányosb lé­vén, mint az országos választmány által javasolt birói el­járás, a magán­vélemény szellemében e rendszer behoza­tala eszközöltessék, olly megjegyzéssel, hogy esküdtszéki bíró lehessen mindenki, ha 100 főnyi jövedelme nem lenne is, de különben elég értelmességgel bír. 40 Felségsértés esetében ne a királyi ítéle-tábla tegye a vizsgálatot, sem ab­ban mint első biró ne ítéljen, hanem más rendelendő articu­­laris bíróság. 5) A tisztviselők elfogatása s kevés száma miatt, nem elkerü­lhetlenül a szolgabiró és esküdt együtt te­hessen csak vizsgálatot, hanem maga egy esküdt, vagy más kirendelendő alkalmas egyén is. 6} Complicitások esetében a katonai egyének is polgári bíróság ítélete alá tartozzanak. 7} Fenyítéket érdemlő kihágásaikra nézve a papi személyek is polgári bíróság alá vettessenek.— A katonai élelmezés és szállásolás még e jelen országgyűlésen egyezkedés által hozassák tisztába ; a katonai elöfogatok dija minden ország­gyűlésen határoztatván meg. — A Duna szabályozása mel­lett a Tiszát egyúttal vétessék foganatba , m­inthogy ebbe a hon legtermékenyebb vidékeitől folyó folyamok szakadván, ez által ezek rendezése is könnyilletnék. Tordamegyei közgyűlés. Szászrégenben jul. 10-kén véve ez kezdetét. Elnök­e. főbiránk megnyitó be­széddel köszöntvén a nem nagy számú egybegyült rende­ket, egyfelől röviden elsorolta megyénk főispáni és főbírói lisztváltozásait s ezen hivatalok jelen állását; másfelől felkérte a rendeket atyafiságos egyetértésre.­­ Mire K. R. Farkas rögtön úgy nyilatkozott, miszerint a közgyűlést hir­dető körlevél mind kül alakjára mind lényegére nézve, mint­hogy tisztségi eljárás útján költ, tehát hyper-bureaucratiát

Next