Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1843-08-06 / 62. szám
62. [25.] szám. Szerkeszti s kiadja Balásfahi Orosz József. Augustus 6. 1843. A Hírnök kinevezése’*, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek , mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak , dunavizállás és mindenféle hirdetmények minél gyorsabb közlésével; — a Századunk terjedelmest) palibrai s rokon tudományi értekezésekkel, a Kis futár literatúrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemények találmányok és intézetek ismertetésével foglalkodnak főképen. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütörtöökön. Előfizetés 12-ik létére postán (i fr. 48 kr. p., helyben boriték nélkül ö fr., borítékkal ö fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgalmasok átellenében a 245 sz. ház lső emeletében, Testen Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik. Tartalom: Magyarország és Erdély. Névváltoztatás, kinevezések. Pozsonyi közlés: élénkebbülés városunkban; közintézeti fényűzés; nyelvtudás, nemzetisedési részvéti buzgalom a kárvallott miskolcziak iránt. Tudósítások Bihar és Torna megyékből és Kővár vidékéről. Vegyes közlések: iskolai tudósítások stb. Nagybritannia. Ismét egy nagy repealgy ülés, a rebeccaiták garázdaságai. Francziaország. Spanyolország. Madrid a fölkelők kezében. Portugália. A spanyol események hatása. Németország. Zavargás Lübeckben. Törökország. Kis futár. Mutatvány „Irodalom“ czimü munkából. Hirdetések. 33 idés Erdély. U cs. s ap. k. Felsége Hermann Ferencz vezetéknevének Hallósy-ra változtatását legkegy. megengedni méltóztatott. A nm. m. kir. udv. Kamara a kiadó hivatalánál Horváth Mihály ható halála által megürült irnokságra Forsch Ferencz eddigi kiadó hivatali járulnokot kinevezni kegyelmesen méltóztatett. A nm. m. kir. udv. Kamara a beszterczebányai kir. kamarai igazgatóságnál megürült két első irnokságra Richter Lépeid és Marmatovszky József harmadik és negyedik írnokokat, s az említett kamarai igazgatóságnál illykép megürült harmadik irnokságra Horváth Károly deci, gyakornok és hites ügyvédet, a negyedik irnokságra pedig Hell Jánost kegyelmesen kinevezni mellóztatott. A nm. m. kir. udv. kamara az eszéki sóhivatalnál megürült irnokságot Sterbeczky István verseczi k. sómázsálóra, ennek hivatalát pedig Keményessy János saván kir. sóhivatali gyakornokra ruházni; — továbbá Farkas Pál lisza-ujlaki sószállító hivatali írnokot — saját kérelme következtében - ugyanazon hivatalba Tokajra áthelyezni kegyelmesen méltóztatott. A nm. m. kir. udv. kamara a budai számvizsgáló hivatalt Guggenberger András debreczeni számvizsgálóra, ennek helyét Hail Zsigmond sz. vidai számvizsgálóra, a lanzséri harninczados hivatalt Wagner Antal ligeti harminczadosra, végre a jablanczi harminczados hivatalt Sztankovics János svinyai ok-levélirnokra kegyelmesen ruházni méltóztatott. Ö cs. kir. Főherczegsége, országunk Nádora f. h. sjkán reggeli 6 órakor tisztelkedési taraczkdurvaságok közt indult el gőzösön Bécsbe, Pozsony, aug.óikon. Városunk élénksége napról napra növekszik, az eltávozottaknak minden irányban, vizen és szárazon, érkezése által. Különösen gőzöseink azok, mellyek a népözönben föltünő apályt és dagályt képesek okozni. A közlekedés e jótékony eszközeit most már mindenki méltatja, áldja, holott mint tudjuk, csak egy évtized előtt is félve, átkozva emlegette sok rövidlátó. Így vagyunk többnyire minden újítással, főleg mi, kik az újításnak ott vagyunk legkevesbbé barátai, hol a viszonyok szülte kinszerültség leginkább sürget és parancsol. Értjük azon viszonyokat, mellyek egyeseknek szintúgy mint nemzeteknek létét és jólétét föltételezik; mert utoljára is nem a joguralom teszi az embert és nemzetet naggyá s boldoggá, hanem az én uraiom s az ebbül származó elegültség. Több lapjaink kikeltek már, politicaiak és nem politicaiak, a nálunk aggasztólag elhatalmazó vágyakozás és szertelen fényűzés ellen, s vannak könyvek, mellyekben nem csak egyes álladalmak de egész Európa romlása, enyészete egyik fő okának a vágyak, mértékletlenség, fényűzés, ebbül származó puhultság és testes lélekbeni elsatnyulás, elaljasodás mondatik. Mennyire alapos ezen állitás, mennyire nem, vizsgálni nem akarjuk ; több összehangzó, mind hazánkban mind hazánkon kívül nyilatkozó vélemények azonban elég hatással bírnak arra nézve, hogy mi is figyelmeztető szózatot emeljünk épen most, midőn új intézmények vannak nálunk keletkezőben, mégpedig egészen országos erő és akarat által. Szerintünk ugyanis a státus igen sokat elnézhet, megszenvedhet, amit egyes polgár vagy testület törvénybe nem ütközőleg cselekszik; mert amennyire lehet, épségben kell tartania azon szabadcselekvést biztosító jogelvet, miszerint minden szabad, mit a törvény nem tilt; de másrészről nem lehet minden cselekményre kimondani helyeslését vagy épen szentesítését, mellyel a törvény határozottan nem rosszul; mert igen sok közönyös cselekmény van a statusban, s lehet valamellyekt ma törvényes kárhozatás alá eső, mi tegnap még nem volt az. Illy tárgyak nézetünk szerint a kényelmi czikkek, mellyek iránti szabad rendelkezése a statusoknak mindenütt és minden időben megvolt, anélkül hogy az ellen a polgárok — értjük a józan többséget, mert egyes zúgolódó kéjsuhanczok mindig találkoznak — valaha kifogást tettek volna. Koma még a cselédség számáról s a ruházatokról is rendelkezett. A ruházatok iránt nálunk is föntarják intézkedési jogukat a megyék nem csak tanácskozási teremeikre nézve, minek példáját újabb időkben Abauj megye adá 1841 iki júniusi közgyűlésén, hanem gyűlési termeken kivül is, midőn bizonyos megyékben p. o. a juhászoknak — sőt általában a pásztor embereknek megtiltatott a vörös posztóval s himvarrással kiczifrázott , igen költséges szűröknek és bársonnyal beszegett drága kalapoknak viselése, ím, egy szép adat ismét megyehatósági intézményünk czélszerüsége felül. Kívánatos, hogy azon alapelv, mellyen e rendelkezési jog fenekük, az idő mostani kivánataihoz alkalmaztassék; s nagy részben teljesülekb azon jeles hazafinak a mienkkel hajszálnyira egyező óhajtása, ki a fényűzés kórsága ellen ismételve emelt szót e hongyülésen. Ha valahol, bizonyosan közintézetekben nincs, nem lehet helye a fényűzésnek, vagy kényelemvadászatnak. Pedig tekintsük meg az újabb időben keletkezetteket, s nagy részben azt fogjuk tapasztalni, hogy arra főtekintet volt, bizonyosan nagyobb, mint a czélszerűségre ; pedig ami kényelmes, még nem szükségképen czélszerű, s a czélszerűnek nem kell múlhat ha a kényelmesnek lenni. — Okos gazdálkodás első tényezője egyes család úgy egész nemzet lételének s fölvirágzásának is; de ott nincs okos gazdálkodás, hol a kényelmes vagy csak hasznos is, — ebbe tétetik a szükségesnek. Ezt mi, egy uj időbeli intézet fölállítása után, önkorunkon tanulva, kezdettük átlátni. Szolgáljon ezen egy adat figyelmeztetésül. Legközelebb iskolák, munkaházak, javitóintézetek s börtönök építése s vasúti közlekedés létrehozatala kerülend talán köztanácskozás alá; ezek mind olly tárgyak, mellyeknél mind a három tekintet előfordul, t. i. a szükség kielégítése, a szellemi vagy anyagi haszon és kényelem vagy fényűzés. Ezek közötti helyes választás vagy kellő öszhangzatnak eszközlése föltételezi sok részben a vállalatok létrejövetelét és sikerét. Vegyük csak p. o. az utóbbira nézve a gőzhajózást. Dunánk gőzösein kétségtelenül nagy szerepet játszik a fényűzés. Alig van ország, melly hasonló butorzatu s szemlegeltető hajókat mulathatna, mint a mienk ; de nincs is olly nagy vitelbér sehol, mint nálunk ; hogy pedig a vitelbér magassága csökkenti a forgalom élénkségét, tehát a jövedelmet, s így az intézetnek kettős czélját nehezíti épen az állat, hogy a harmadiknak — t. i. a fényűzésnek alárendeli, ezt fölösleges bizonyítgatni. Tehát először a szükség, azután a haszon s csak elvégre a kényelem! Ha valahol, bizonyosan városunkban elég ok és alkalom van, különösen most, elmélkedni a nemzetiségről. Természetesnek fogják tehát találni olvasóink, ha arról, valamint általában a hont érdeklő komolyabb tárgyakról, habár csak töredezve is, de gyakrabban emlékezendünk. Emberi tudás és érzelem nélkül nem képzelhetni embert, úgy szinte nemzeti tudás és nemzeti érzelem nélkül nem a nemzetet. A két tudás és érzelem között nagy a különbség; amazt világpolgárinak, ezt honfiúinak nevezhetjük; abban egyébiránt mind a kettő megegyez, hogy puszta szó egyikhez sem elég ; mind a kettő tényeket kíván. S e fényezés az, mit sürgetni a journalistica egyik föladatának ismerünk. Sesszük ezt ez alkalommal a tudásra nézve. — Semmit nem hall az ember olly gyakran, mint e szócskát: tudom; de ha nem hisz az üres hangnak, hanem kémleli azon eredményeket, mik a tudással szintúgy párosítvák mint hideggel a fázás, mint hőséggel az izzadás, tapasztalni fogja, mikép rendesen az ellenkezőt látja lényekben, mint hallott nyilatkozatokban. Figyelmezzen csak azokra, kik társalgás és köztanácskozás alkalmával mondani szokták: olvastam ezt és ezt, idézhetnék innen vagy onnan, mondhatnám ezt vagy amazt — , s alkalmasint rájön, hogy aki így dicsekszik, az rendesen keveset mondhat, mert keveset „tud.“ Valóban, mintha nem értenék igazán e szó nagy jelentőségét: olly könnyűden játszunk vele , pedig sokszor épen azt tudjuk legkevésbé, minek tudásáról kételkedni eszünkbe sem jut. Vegyük csak e szót nemzetiség. Hányan tudjuk annak valódi jelentését, vegyük tárgyszerűig a nyelvet; — hányan beszéljük és írjuk azt úgy, hogy mondhassuk, és mások is mondhassák rólunk: mi tudjuk nyelvünket! Pedig számtalan ember van, kinek eszébe sem jut gondolkozni arról: milly nagy, egyszersmind azonban milly szükséges föladat tudni valamelly nyelvet, s főleg a nemzetit! És mégis, ha figyelmeztetnéd az illy embereket, hogy magokat vadászat, biliárd stb. helyett honuk nyelvének helyesírásában gyakorolják s kártyák helyett nyelvtant vagy bármi más könyvet forgassanak , aligha meg nem gyűlne velök bajod, s talán még egy szál karddal is megkínálnának. S mig ez igy lesz, mig nemzeti buzgóságunk annyira ténylegessé nem válik, hogy nyelvünk s nemzetiségünk iránti ragaszkodásunkat nem csupán szavakkal hirdetjük, hanem fönmaradását telileg, minden eszközöknek gyakorlatba vételével nem biztosítjuk, s ez által belső erőt s halalmat nem szerzünk neki, terjedését álmodhatjuk; de valósulva nem szemlélendjük. Igenis, magunknak kell először tudnunk nyelvünket, mint tudják egyéb nemzet tagjai a magokét, ugyanannyira, hogy néhol egy pinczér, egy udvarszolga szabályosabban beszéli és írja honának nyelvét, mint nálunk számtalan hivatalbeli. De aki tudni akar valamit, annak használnia kell a tudás eszközeit; s igy ismételve mondjuk: bökölyv vagy puska helyett tollat, s kártya helyett könyvet — különösen ifjaink kezébe! Lehetlen, hogy alkalma ne lett volna bárkinek is tapasztalni, milly egészen máskép hangzik a nyelv annak ajkain, ki azt illetlen szavak, káromlások közbevegyilésével meg nem fertőztek, szavakkal, mellyek miatt pirulnia kellene a kiejtőnek, s pirulnia kell minden gyengéd kebelnek, különösen női társaságban. Idegenek legalább észreveszik a kettő közti különbséget, s valának kik azt gondolák, hogy két külön tisztultsággal beszélő valóban külön nyelven szól; és tetszett nekik a szép magyarság, és ösztönt érzenek magokban annak tanulására, mig a káromlások s nyersen ledörgölt szavak visszariasztólag hatottak rá. Íme, egy szép és biztos módja a nemzeti nyelvnek idegenek általi megkedveltetésére s terjesztésére. A számos névmagyaritás, melly közbevetőleg mondva, eddig, tudtunkra, egy horvátot sem avatott kezünkbe, a németajkúak részéről eléggé tanúsítja nyelvünk s nemzetiségünk iránti vonzalmukat, mellyet többi közt az izraelitáknál is szeretnénk legalább valamennyire kitűnve látni, hogy azáltal is érdemeseknek bizonyítanák magukat azon országos kedvezmény elérésére , melly után hosszú idő óta sóvárogtak, mindeddig sükertelenül. Azonban mind városunk mind Buda-Pest azon szomorú bizonyítványt nyújtják, hogy az engedélyek nem ébresztenek mindenkit hálaérzetre, s hogy kedvezményeket nem mindenki érdemekért óhajt nyerni; máskép lehetlen volna, hogy e honban, mellynek áldásával igen sok tekintetben az izraeliták egész néposztályaink fölött dicsekhetnek, épen azon időpontban, midőn a nemzeti nyelv előmozdítása országosan czélba vételik, találkozhassanak, kik gyermekeiket francziául tanultatják , magyarul azonban nem! Az izraelitáknak, ha szebb jövendőt óhajtanak, mellynek elnyerésére, olly adatok után, mint közelebbi évben Tolna megye felmutatott, reményük is lehet: maguknak kellene intézkedniük önkeblüleg, s oda irányozni nevelési rendszerüket, hogy akkor, midőn ügyök országos tanácskozás alá kerülend, ne tekintethessenek idegen elem gyanánt a hazában, s ne mondathassanak érdemelleneknek arra, minek elnyerése vagy tovább is nélkülözése leginkább tőlük függ. Lehetlen a kebel örömdobogása nélkül olvasni a honi lapok nyelvkülönbség nélküli szerkesztőinek fölhívásait, mellyekben a nagy közönséget honpolgári magas föladatuknak s keresztényi kötelességüknek teljesítésére buzdítják, a szerencsétlen miskolcziak ellenében, s némi enyhet nyújt a részvét által aggasztott szívnek, látni a sükert, melly azokat követi. A nemes verseny dicséretükre szolgál különösen a nem-magyarajkaknak, s olly egyedeknek, mint a nemzeti szinház igazgatója és pozsonyi színkörünk csüggedetlen vállalkozója, ki első volt előadást hirdetni a nemes czélra, mellyhez, mint halljuk, még két előadás jövedelmével járuland. Kitűnő méltánylatot érdemel végre Borsodmegye egyik n. érdemű követének Szemere Bertalannak emberbaráti készsége, ki országos tárgyakban munkálkodó választmányi elfoglaltatása közben is nagyszerű academiának létrehozatalában fáradoz, mellyet a hazapolgári nemes szivüség s bőkezű adakozás minél fényesebb sikerrel jutalmazzon , hogy a tél zordonságának elérkezte elölt táplálat s hajlék jusson azoknak, kik most ennek romjain siránkoznak! Reményijük, hogy mindazok, kiket a tisztelt férfiú együttmunkálásra fölszólított, készséggel szakasztanak el néhány órát s egy kis szellemerőt szokott időtöltésüktől, hogy a szép szándék az illynemű akadályok miatt meg ne hiúsuljon ! Bihar. N.-Várad jul. 21. — Tegnap rendkívüli közgyűlésünk volt, a kövesuraktól érkezett többrendbeli jelentések tárgyalása végett. Azokból értettük az országgyűlés folyamát, különösen a vallási, főkép vegyesházasságot érdeklő események terjedelmesen adatván elő. Ezek következtében ujabb utasításul adatott a követeknek : — A büntető rendszert illetőleg, az országos választmány javaslata során, e megyei választmány által kidolgozott észrevételek öszvegéből nevezetesbeknek feljegyezhető kivonatok: 1) A halálos bületések tökéletesen szüntessenek meg. 2} Az országos választmány separatum voluma elvében, a fenyite törvény súlya alá eső esetekbeni elv is pártoltassék. 3} Az esküdtszéki rendszer ezélirányosb lévén, mint az országos választmány által javasolt birói eljárás, a magánvélemény szellemében e rendszer behozatala eszközöltessék, olly megjegyzéssel, hogy esküdtszéki bíró lehessen mindenki, ha 100 főnyi jövedelme nem lenne is, de különben elég értelmességgel bír. 40 Felségsértés esetében ne a királyi ítéle-tábla tegye a vizsgálatot, sem abban mint első biró ne ítéljen, hanem más rendelendő articularis bíróság. 5) A tisztviselők elfogatása s kevés száma miatt, nem elkerülhetlenül a szolgabiró és esküdt együtt tehessen csak vizsgálatot, hanem maga egy esküdt, vagy más kirendelendő alkalmas egyén is. 6} Complicitások esetében a katonai egyének is polgári bíróság ítélete alá tartozzanak. 7} Fenyítéket érdemlő kihágásaikra nézve a papi személyek is polgári bíróság alá vettessenek.— A katonai élelmezés és szállásolás még e jelen országgyűlésen egyezkedés által hozassák tisztába ; a katonai elöfogatok dija minden országgyűlésen határoztatván meg. — A Duna szabályozása mellett a Tiszát egyúttal vétessék foganatba , minthogy ebbe a hon legtermékenyebb vidékeitől folyó folyamok szakadván, ez által ezek rendezése is könnyilletnék. Tordamegyei közgyűlés. Szászrégenben jul. 10-kén véve ez kezdetét. Elnöke. főbiránk megnyitó beszéddel köszöntvén a nem nagy számú egybegyült rendeket, egyfelől röviden elsorolta megyénk főispáni és főbírói lisztváltozásait s ezen hivatalok jelen állását; másfelől felkérte a rendeket atyafiságos egyetértésre. Mire K. R. Farkas rögtön úgy nyilatkozott, miszerint a közgyűlést hirdető körlevél mind kül alakjára mind lényegére nézve, minthogy tisztségi eljárás útján költ, tehát hyper-bureaucratiát