História 1981
1981 / 1. szám - BARTA JÁNOS: Ki volt az első Budavár 1686-i visszafoglalásánál?
Ki volt az első Budavár 1686-i visszafoglalásánál? Budán a vár északi lejtőjén meredek utca viseli Fiáth János nevét. Angyalföldön Petneházy Dávidról neveztek el utcát. A főváros így rótta le tiszteletét azok előtt, akik Budavár 1686-i viszszafoglalásakor — több nemzedék meggyőződése szerint — elsőként jutottak be az ostromlott várba. De a hagyomány nemcsak az ő nevüket őrizte meg, mint „elsőkét”, hanem további három ostromlóét: Ramocsaházy Endréét, Martin Günther Pechmannét és Michele d’Aste báróét is. Amikor — lassan már egy évszázada — a történetírás először próbálta meg tudományos igénnyel megoldani azt a kérdést, hogy valójában ki isvolt az első Budavár visszafoglalásakor, nem kis meglepetéssel tapasztalta: a hagyomány bizonytalansága a korabeli források ellentmondásaira vezethető viszsza. Eörményesi Fiáth János, a győri hajdúk őrnagya elsőségéről magától a nádortól, Eszterházy Pál hercegtől kapott igazoló oklevelet. Petneházy Dávid huszárezredes mellett Cserey Mihály, a kortárs erdélyi történetíró állt ki, a bajor Pechmann mellett I. Lipót adománylevele (amivel nevezettet báróságra emelte) tanúskodott, végül az olasz d’Aste alezredes hősiességét olasz források bizonyították. Az öt említett ostromló közül egyedül Ramocsaházy százados elsőségét nem igazolta korabeli forrás. Ennek hiányát azonban egy — a 18. század elején Budán közismert, s a közvetlen utókor által többször lejegyzett kalandos történet látszott pótolni. Eszerint Ramocsaházy a török üldözése közben társaitól elszakadva egyedül jutott a Szent György térre, ahol a túlerő elnyomta s ellenségei felakasztották egy fára. A fa azonban szerencsére fiatalsága hajlékony volt, így a százados lábujjhegyre állva ki tudta várni, míg társai odaértek s megszabadították kínos helyzetéből. A híres fa még sokáig idegenforgalmi nevezetesség volt. Egy kegyesrendi szerzetes így emlékezik rá a 18. század második felében: „1749-ben magam is láttam és megtapogattam a fatörzset.” Ramocsaházy magas életkort megérve 1746-ban (tehát 60 évvel az ostrom után) halt meg. „Estefelé temetőnkbe kísértem Ramocsaházy századosnak földi maradványait, ki 105 éves volt, ő volt az első, ki Buda bevétele alkalmával a falra tűzte a zászlót” — búcsúztatta naplójában egyik társa. A történettudomány szerencsére nem bocsátkozott meddő vitákba az elsőség kérdéséről. Hamar nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy egy olyan hatalmas vár ostrománál, mint Buda, olyan támadásban, amelynek során a várat — a Duna felőli, keleti falak kivételével — minden oldalról megrohamozták, aligha lehet az abszolút elsőséget megállapítani. Mivel az ostromlók rövid időn belül több helyen is áttörték a védelmi vonalat, az is magától értetődő lehet, hogy minden falszakasznak megvolt a maga első elfoglalója, akik közül bizony a heves harcokban nem mindenki maradhatott életben. Az a tény, hogy az olasz d’Aste báró kivételével az említett „elsők” valamennyien az ostromot túlélők közül kerültek ki, csak további óvatosságra int. A kutatások során azután az ostrommal kapcsolatos más, az elsőség problémájánál sokkal fontosabb kérdések is felmerültek. Ilyen volt a magyarok részvétele az ostromban, amelyről a források szintén igen ellentmondásosan nyilatkoztak. Ne feledjük: Thököly törökbarát felvidéki fejedelemségét csak a megelőző évben (1685-ben) sikerült leverni, míg az erdélyi fejedelemség továbbra is kitartott a török szövetségében. Nem csoda, ha Bécs bizalmatlanul szemlélt minden magyart. A Buda alatti táborban a magyarok száma — kb. 13—15 ezer fő — az ostromló seregnek mindössze ötödrészét tette ki, de a Buda 1686-i ostroma. Olasz rézmetszet Hallart János hadmérnök egykorú helyszíni vázlata alapján