História 1986

1986 / 1. szám - TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! - KOVÁCS I. GÁBOR: "Kossuth Lajos küzdelme a farkasokkal"

Budapesten a nyírségi tájházát. Szigorú utasí­tásba foglalták önmaguk számára, hogy min­denáron kiharcolják a Görgei-kérdés napi­rendre tűzését, majd pedig mindent megtesz­nek az árulás vádjának „szentesítéséért”. „Hosszas és erős küzdelem után­­ számolt be a Nyírvidék az 1885. március 9-10-én Pes­ten történtekről­­ végre sikerült a szabolcsi honvédegyesület” küldötteinek keresztülvinni akaratukat: napirendre tűzték a rehabilitáció ügyét. „Hosszas, epés és szenvedélyes vita után” győzött a szabolcsi indítvány: többségi szavazattal a volt honvédek Pesten is úgy dön­töttek, hogy „Görgei marad hazaárulónak". A botrány országra szóló volt. Tisza László, a honvédegyletek országos szövetségének el­nöke lemondott, a szövetség közfelkiáltással megújított tisztikara felfüggesztette tevékeny­ségét, csak a segélyezéssel foglalkoztak. Volt azonban ünneplés Nyíregyházán. A Pestről hazatérő küldötteket Arad megye honvédegyletének átirata fogadta: gratuláltak a szabolcsi „hősöknek”. A nyíregyháziak pe­dig olyan ovációval fogadták Krúdy Kálmá­­nékat, mint hajdan Julius Caesart Rómában a néppártiak. „Vén oroszlánoknak, ... én hő­seimnek” titulálták őket. Kijutott mindnyá­juknak az ölelésekből, a korcsmái és ebéd­­meghívásokból. Mindenki tudni, hallani akar­ta, miként esett a „nagy győzelem”. A Nyír­­vidék heteken keresztül foglalkozott a szabol­csi honvédegylettel, beszámolt segélyezéseik­ről, az elhunyt honvédek temetéséről, a nyo­morban élők keserveiről. Legtöbbet azonban Krúdy Kálmánról cikkeztek, akinek igazoló nyilatkozatait többször is közölték. Ha vala­kit megrágalmaztak, ha valakit magyartalan­nak tartottak, ha valaki nem Kossuth nevével kelt és feküdt Nyíregyházán, azt mindjárt megvádolták, árulónak, Görgei-cinkosnak nyilvánították. Idős Krúdy Kálmán honvéd századosnak kellett minduntalan igazolni, hogy az illető becsületes ember, jó magyar, mert amikor ő hazatért Pestről, ebben a korcs­mában, abban a vendéglőben, ebben az utcá­ban, abban a sikátorban, ezen bolt előtt, amaz műhely előtt ölelte a keblére, és gratulá­ciói közepette lelkesen hangoztatta, hogy „a vén oroszlánok” milyen hősiesen viselked­tek a fővárosban. 1885. október 6-ig ünnepelte a sajtó, a közönség a szabolcsi hősöket. A hő­sök pedig fehér asztal mellett, ivószobák pult­jai előtt, kártyaparti közben mesélgettek a Pesten történtekről. Minden esetben hang­súlyozták azonban, hogy lelkükre kötötték, sőt megkövetelték a közfelkiáltással megújí­tott szövetségi tisztikartól, hogy „a nagylelkű uralkodó, a nemzet leglelkesebbjei és a kor­mány adományaiból alapult tekintélyes tőké­ből a segélyezésre jogosult sebesült, munka­­képtelen és vagyontalan volt honvédeket” rendszeresen támogassák. A „legkegyelmesebb” és „nagylelkű ural­kodó” oldalán vitézkedő szabolcsi hősök győ­zelme így esett az áruló Görgei felett, meg­bosszulva Világost, az „egész magyarság” sé­relmét, a honárulást. TAKÁCS PÉTER „Kossuth Lajos küzdelme a farkasokkal” A kiegyezés idején Magyarországon évente mint­egy 600 ezer kalendáriumot adtak el. Számuk 1875-ben már elérte a 900 ezret. Ezután lassú, de biztos növekedés következett: 1890-ben évi 1,5 milliót, 1900-ban 2 milliót, 1910-ben 3 milliót tett ki a kalendáriumok példányszáma. A számokból is látható, hogy a naptárak a legnépszerűbb ki­adványok voltak, amelyek olvasóik világképére, gondolkodásuk ismeretanyagára nagy hatással bírtak. A naptárak különböző társadalmi rétegek­hez szóltak. A parasztság körében az olcsóbb, ún. populáris naptárak terjedtek el, melyek nemegy­szer kizárólagos olvasmányát képezték a föld­munkásoknak. A legelterjedtebb populáris naptá­rak a Bucsánszky Alajos-féle vállalat kiadványai voltak. 1848-tól folyamatosan jelentek meg, 1879-től Rózsa Kálmán és Neje cégjelöléssel. Ez a vállalkozás az 1870-80-as években csaknem a teljes magyarországi termés felét adta, s még a századelőn is több mint egyharmadát. „Megmentvén Pozsonyban a roppant igától, / A szegény jobbágyot a terhes robottól: / El­mentek a lábát csókolni hozzája, / Nem hagy­ta! mindnyájok kezét szorította.” Kossuth képe ezzel a versaláírással jelent meg legelőször magyar kalendáriumban. A Bucsánszky Alajos Kis Képes Naptára 1849-es évfolyamának belső címlapját díszítő fametszetes ábrázoláson Kossuthot kalap- és süveglengető hálás atyafiak veszik körül. Kossuthot a szegények pártfogójaként mu­tatja be. Neki köszönhető a jobbágyi terhek eltörlése, a jogegyenlőség kivívása, a jobbágy­ság felszabadítása. A ponyvafüzet szerzője ezeknek a vívmányoknak a védelmével kap­csolja össze a Kossuth által vállalt önvédelmi harcot. A Pestet elfoglaló császáriak e nevezetes belső címlap miatt 1849 januárjában elkoboz­ták a naptár még eladatlan példányait. Az óva­tos Bucsánszky naptáraiban ezek után 1867-ig nem is fordul elő újra Kossuth neve. Az 1868-as Nagy Képes Naptár az első, amelyben újra terjedelmesebb politikai tájé­koztatás kapott helyet. A kiadó a kiegyezés propagálásán ügyködött. Legfőbb segítsége ebben háziszerzője, a Tatár Péter álnéven mű­ködő Medve Imre, aki korában a két haza (Magyarország és Erdély) legismertebb és leg­olvasottabb írástudója, a századelő alkalmi verselgetőinek modorában író, de immáron tolla után élő nemesi értelmiségi ponyvaszer­ző volt. A 67-es propaganda sémája többnyire a következő: 1848-ban a magyar nemzet kivívta szabadságát, de az ifjú, még tapasztalatlan uralkodót, aki nem ismerte ősi intézményeinket, alkotmányunkat, a gonosz tanácsadók félrevezették. Most azonban Erzsébet királyné, az őrangyal, fe­lénk fordította a király szívét, aki sebünket bekötözte, révbe vezette leghűségesebb népét, a magyart. Ebben a konstrukcióban merül fel először Kossuth neve, a következőképpen: „És te, szép hazánknak nagy menekültje, / Ki a lelkek óriása vagy, / Kossuth! add áldásod ezen műre! / Bár fájdalmad véghetetlen nagy, / Bálványod volt a hon, s mindig az lesz. / Jőj keblére, már többé el nem vesz. / Felejts, alkoss, hogy újra viruljon, / Legyen naggyá ezen zaklatott hon!” Kossuth azonban - mint ismeretes - nem adta áldását a műre. Mégis Bucsánszky - ter­mészetesen üzleti érdektől mozgatva - 1869- ben megindította a Képes Honvéd Naptár, 1870-ben pedig a Képes Kossuth Naptár című sorozatokat. Üzleti érdek volt, hogy a kiadó a hatalom szabta korlátok között minden erő­teljes véleményáramlat igényeit kielégítse, így a kiegyezésellenes, Kossuth-párti áramlatok igényeit is. Annak ellenére, hogy két kalen­dáriumban is megjelent Kossuth híres, ki­egyezésellenes, ún. Cassandra levele, az ekkori Bucsánszky-naptárakban Kossuth mégsem mint az éles kiegyezésellenesség szimbóluma jelent meg. Inkább úgy, mint annak a 48-as harcnak a hérosza, amely harc megalapozta a kiegyezéssel elért eredményeket is. Tatár Pé­ter döcögő alexandrinusokba szedett hosszú verseiben gyakran szól ’48 dicső napjairól. A negyvennyolcas mű félig épült csak fel, mondja: „De fényét egy névvel századokra veti, ... / Egy névvel, melyet a nép soh sem feledheti. / Kossuth nagy nevével ki felszaba­dná / népünk, s önállásunk akkor alapítá. / 300 évig szenvedett nemzetünk, / Azt hittük mindnyájan immáron elveszünk. / De ő jött, százezrek gyűltek körötte, / S a rabszolgasá­got menten eltörölte. / És a törvény előtt egyenlőek lettünk, / Bár palotában vagy kunyhóban születtünk. / Teremtett lángesze magyar birodalmat, / A királynak adván benne főhatalmat, / hogy felelős magyar mi­nisztériummal / kormányozza e hont biztos nyugalommal.” Általában jellemző ezekre a rigmusokra, hogy ha meg is pendítik negyvennyolc társa­dalmi vívmányait, a hangsúlyt inkább a nem­zeti függetlenségi harcra helyezik. És e harc bemutatásának két gondolati alappillére van: az egyik, hogy több évszázados függetlenségi küzdelemsorozat perspektívájába állítják be 1848-at, erőteljes Rákóczi-Kossuth párhu­zammal. A másik: a bukás oka az árulás volt. Az egyik Kossuthról szóló hosszú versben olvashatjuk például: „300 évig várt reád nem­zeted... / Szónak, akitől a zsarnoknak vére fagy, / Rákóczinak égből kitört lelke te vagy.” Rákóczi és Kossuth sorsának hasonló­ságát keltették a menekülés, a bujdosás, a hontalanság keservei. A Kossuth Lajos álma című verselményben Kossuth éppen Magyar­­országra ír levelet: „De ím éjfélt ütött Kos­suthnak órája / S különös fény áradt el a szo- 33

Next