História 1986
1986 / 1. szám - TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! - KOVÁCS I. GÁBOR: "Kossuth Lajos küzdelme a farkasokkal"
Budapesten a nyírségi tájházát. Szigorú utasításba foglalták önmaguk számára, hogy mindenáron kiharcolják a Görgei-kérdés napirendre tűzését, majd pedig mindent megtesznek az árulás vádjának „szentesítéséért”. „Hosszas és erős küzdelem után számolt be a Nyírvidék az 1885. március 9-10-én Pesten történtekről végre sikerült a szabolcsi honvédegyesület” küldötteinek keresztülvinni akaratukat: napirendre tűzték a rehabilitáció ügyét. „Hosszas, epés és szenvedélyes vita után” győzött a szabolcsi indítvány: többségi szavazattal a volt honvédek Pesten is úgy döntöttek, hogy „Görgei marad hazaárulónak". A botrány országra szóló volt. Tisza László, a honvédegyletek országos szövetségének elnöke lemondott, a szövetség közfelkiáltással megújított tisztikara felfüggesztette tevékenységét, csak a segélyezéssel foglalkoztak. Volt azonban ünneplés Nyíregyházán. A Pestről hazatérő küldötteket Arad megye honvédegyletének átirata fogadta: gratuláltak a szabolcsi „hősöknek”. A nyíregyháziak pedig olyan ovációval fogadták Krúdy Kálmánékat, mint hajdan Julius Caesart Rómában a néppártiak. „Vén oroszlánoknak, ... én hőseimnek” titulálták őket. Kijutott mindnyájuknak az ölelésekből, a korcsmái és ebédmeghívásokból. Mindenki tudni, hallani akarta, miként esett a „nagy győzelem”. A Nyírvidék heteken keresztül foglalkozott a szabolcsi honvédegylettel, beszámolt segélyezéseikről, az elhunyt honvédek temetéséről, a nyomorban élők keserveiről. Legtöbbet azonban Krúdy Kálmánról cikkeztek, akinek igazoló nyilatkozatait többször is közölték. Ha valakit megrágalmaztak, ha valakit magyartalannak tartottak, ha valaki nem Kossuth nevével kelt és feküdt Nyíregyházán, azt mindjárt megvádolták, árulónak, Görgei-cinkosnak nyilvánították. Idős Krúdy Kálmán honvéd századosnak kellett minduntalan igazolni, hogy az illető becsületes ember, jó magyar, mert amikor ő hazatért Pestről, ebben a korcsmában, abban a vendéglőben, ebben az utcában, abban a sikátorban, ezen bolt előtt, amaz műhely előtt ölelte a keblére, és gratulációi közepette lelkesen hangoztatta, hogy „a vén oroszlánok” milyen hősiesen viselkedtek a fővárosban. 1885. október 6-ig ünnepelte a sajtó, a közönség a szabolcsi hősöket. A hősök pedig fehér asztal mellett, ivószobák pultjai előtt, kártyaparti közben mesélgettek a Pesten történtekről. Minden esetben hangsúlyozták azonban, hogy lelkükre kötötték, sőt megkövetelték a közfelkiáltással megújított szövetségi tisztikartól, hogy „a nagylelkű uralkodó, a nemzet leglelkesebbjei és a kormány adományaiból alapult tekintélyes tőkéből a segélyezésre jogosult sebesült, munkaképtelen és vagyontalan volt honvédeket” rendszeresen támogassák. A „legkegyelmesebb” és „nagylelkű uralkodó” oldalán vitézkedő szabolcsi hősök győzelme így esett az áruló Görgei felett, megbosszulva Világost, az „egész magyarság” sérelmét, a honárulást. TAKÁCS PÉTER „Kossuth Lajos küzdelme a farkasokkal” A kiegyezés idején Magyarországon évente mintegy 600 ezer kalendáriumot adtak el. Számuk 1875-ben már elérte a 900 ezret. Ezután lassú, de biztos növekedés következett: 1890-ben évi 1,5 milliót, 1900-ban 2 milliót, 1910-ben 3 milliót tett ki a kalendáriumok példányszáma. A számokból is látható, hogy a naptárak a legnépszerűbb kiadványok voltak, amelyek olvasóik világképére, gondolkodásuk ismeretanyagára nagy hatással bírtak. A naptárak különböző társadalmi rétegekhez szóltak. A parasztság körében az olcsóbb, ún. populáris naptárak terjedtek el, melyek nemegyszer kizárólagos olvasmányát képezték a földmunkásoknak. A legelterjedtebb populáris naptárak a Bucsánszky Alajos-féle vállalat kiadványai voltak. 1848-tól folyamatosan jelentek meg, 1879-től Rózsa Kálmán és Neje cégjelöléssel. Ez a vállalkozás az 1870-80-as években csaknem a teljes magyarországi termés felét adta, s még a századelőn is több mint egyharmadát. „Megmentvén Pozsonyban a roppant igától, / A szegény jobbágyot a terhes robottól: / Elmentek a lábát csókolni hozzája, / Nem hagyta! mindnyájok kezét szorította.” Kossuth képe ezzel a versaláírással jelent meg legelőször magyar kalendáriumban. A Bucsánszky Alajos Kis Képes Naptára 1849-es évfolyamának belső címlapját díszítő fametszetes ábrázoláson Kossuthot kalap- és süveglengető hálás atyafiak veszik körül. Kossuthot a szegények pártfogójaként mutatja be. Neki köszönhető a jobbágyi terhek eltörlése, a jogegyenlőség kivívása, a jobbágyság felszabadítása. A ponyvafüzet szerzője ezeknek a vívmányoknak a védelmével kapcsolja össze a Kossuth által vállalt önvédelmi harcot. A Pestet elfoglaló császáriak e nevezetes belső címlap miatt 1849 januárjában elkobozták a naptár még eladatlan példányait. Az óvatos Bucsánszky naptáraiban ezek után 1867-ig nem is fordul elő újra Kossuth neve. Az 1868-as Nagy Képes Naptár az első, amelyben újra terjedelmesebb politikai tájékoztatás kapott helyet. A kiadó a kiegyezés propagálásán ügyködött. Legfőbb segítsége ebben háziszerzője, a Tatár Péter álnéven működő Medve Imre, aki korában a két haza (Magyarország és Erdély) legismertebb és legolvasottabb írástudója, a századelő alkalmi verselgetőinek modorában író, de immáron tolla után élő nemesi értelmiségi ponyvaszerző volt. A 67-es propaganda sémája többnyire a következő: 1848-ban a magyar nemzet kivívta szabadságát, de az ifjú, még tapasztalatlan uralkodót, aki nem ismerte ősi intézményeinket, alkotmányunkat, a gonosz tanácsadók félrevezették. Most azonban Erzsébet királyné, az őrangyal, felénk fordította a király szívét, aki sebünket bekötözte, révbe vezette leghűségesebb népét, a magyart. Ebben a konstrukcióban merül fel először Kossuth neve, a következőképpen: „És te, szép hazánknak nagy menekültje, / Ki a lelkek óriása vagy, / Kossuth! add áldásod ezen műre! / Bár fájdalmad véghetetlen nagy, / Bálványod volt a hon, s mindig az lesz. / Jőj keblére, már többé el nem vesz. / Felejts, alkoss, hogy újra viruljon, / Legyen naggyá ezen zaklatott hon!” Kossuth azonban - mint ismeretes - nem adta áldását a műre. Mégis Bucsánszky - természetesen üzleti érdektől mozgatva - 1869- ben megindította a Képes Honvéd Naptár, 1870-ben pedig a Képes Kossuth Naptár című sorozatokat. Üzleti érdek volt, hogy a kiadó a hatalom szabta korlátok között minden erőteljes véleményáramlat igényeit kielégítse, így a kiegyezésellenes, Kossuth-párti áramlatok igényeit is. Annak ellenére, hogy két kalendáriumban is megjelent Kossuth híres, kiegyezésellenes, ún. Cassandra levele, az ekkori Bucsánszky-naptárakban Kossuth mégsem mint az éles kiegyezésellenesség szimbóluma jelent meg. Inkább úgy, mint annak a 48-as harcnak a hérosza, amely harc megalapozta a kiegyezéssel elért eredményeket is. Tatár Péter döcögő alexandrinusokba szedett hosszú verseiben gyakran szól ’48 dicső napjairól. A negyvennyolcas mű félig épült csak fel, mondja: „De fényét egy névvel századokra veti, ... / Egy névvel, melyet a nép soh sem feledheti. / Kossuth nagy nevével ki felszabadná / népünk, s önállásunk akkor alapítá. / 300 évig szenvedett nemzetünk, / Azt hittük mindnyájan immáron elveszünk. / De ő jött, százezrek gyűltek körötte, / S a rabszolgaságot menten eltörölte. / És a törvény előtt egyenlőek lettünk, / Bár palotában vagy kunyhóban születtünk. / Teremtett lángesze magyar birodalmat, / A királynak adván benne főhatalmat, / hogy felelős magyar minisztériummal / kormányozza e hont biztos nyugalommal.” Általában jellemző ezekre a rigmusokra, hogy ha meg is pendítik negyvennyolc társadalmi vívmányait, a hangsúlyt inkább a nemzeti függetlenségi harcra helyezik. És e harc bemutatásának két gondolati alappillére van: az egyik, hogy több évszázados függetlenségi küzdelemsorozat perspektívájába állítják be 1848-at, erőteljes Rákóczi-Kossuth párhuzammal. A másik: a bukás oka az árulás volt. Az egyik Kossuthról szóló hosszú versben olvashatjuk például: „300 évig várt reád nemzeted... / Szónak, akitől a zsarnoknak vére fagy, / Rákóczinak égből kitört lelke te vagy.” Rákóczi és Kossuth sorsának hasonlóságát keltették a menekülés, a bujdosás, a hontalanság keservei. A Kossuth Lajos álma című verselményben Kossuth éppen Magyarországra ír levelet: „De ím éjfélt ütött Kossuthnak órája / S különös fény áradt el a szo- 33