História 1992

1992 / 2. szám - ŐSTÖRTÉNET - BARTHA ANTAL: Magyar törzsek a Kazár Birodalom

ŐSTÖRTÉNET Magyar törzsek a Kazár Birodalomban A honfoglalást közvetlenül megelőző időkben eleink a kelet-európai sztyeppén éltek, abban az időben az ember és ter­mészeti környezete közötti kapcsolat ben­sőségesebb, az ember részéről értőbb volt. A lepergett 1000-1200 év alatt a­ sztyep­pén lényeges éghajlati változás nem tör­tént. Egy feltevés ugyan úgy szólt, hogy a 8-9. században egy kiszáradás természeti változást és nagyszabású népvándorlást idézett elő. Ez a vélekedés azonban még megerősítésre szorul. Egykor a sztyeppe egy északi, tölgyes-vegyes erős és déli, fü­ves sztyeppére tagolódott. Az előbbi észa­kon a tajgával, az utóbbi délen a Fekete- és az Azovi-tengerrel, valamint a Kauká­zus északi nyúlványaival érintkezett. A későbbi századokban az ember az erdős sztyeppe erdeit kiirtotta, ma már csak ma­radványai tengődnek. Mindkét övezet ha­talmas kincse a fekete televény, a „cser­­nozjom” csodálatos termékenysége kimerülőben van. Azokban az időkben a fekete televény ellátta a sztyeppe földmű­ves és pásztor népeit élelemmel. Északról délre hatalmas folyamok vitték halban bő­séges vizüket a Kaszpi-, Azovi- és Feke­te-tengerekbe. A mellékfolyók és erek há­lózata nem gazdag, de bővizűek voltak a rekkenő nyárban is. A folyókat és ezeket partjaik mentén ún. galéria-erdők és bo­zótosok kísérték, óvták a folyók és a ta­lajvíz szintjét. A galéria-erdőségekben jól érezte magát észak óriása, a jávorszarvas, és otthon érezte magát a gímszarvas, őz, medve és hód. A sztyeppe kövér füvén egymás szomszédságában legelésztek a vad szarvasmarhák, vadlovak, szajgaanti­­lopok csapatai a háziasított rokonaikkal. Össze is házasodtak, közös utódaik hol ide, hol oda csatlakoztak. A két övezet néprajzi és gazdálkodási hagyományok szerint is különbözött. Az erdős sztyeppe vizeinek partjait a keleti szláv szántóvetők falvai és fejedelmi szék­helyei szállták meg. A füves sztyeppén irá­ni és török, valamint ismeretlenné vált lo­vas nomád népek ütöttek szállást. Már Hérodotosz tudott arról, hogy a füves sztyeppe galéria-erdeinek irtásain a föld­művelésnek sokévszázados hagyományai léteztek. A füves sztyeppe települései szintén vízpartokon, fokokon ültek. A két sztyeppe-övezet településföldrajzának azonossága nem véletlen. Azokban a ko­rai időkben, de még évszázadokkal későb­ben is a folyók voltak a közlekedés, érint­kezés és szállítás útvonalai. A szárazföldet átszelő utakon arab, perzsa és horezmi kereskedők jól szervezett, fegyveres zsol­dosok védelmére bízott karavántársulásai kizárólag fényűzési javakat szállítottak. Biblikus vallások A sztyeppén a 7-10. században tekintélyes politikai szervezet, a Kazár Kaganátus tartotta kézben az eseményeket. Fennha­tósága alá sokan tartoztak: magyarok, alá­nok, volgai bolgárok, keleti szlávok. A ka­zár államférfiak rosszallták a bizánci császári utódlás jogi rendezetlenségét, ér­tetlenül álltak a muzulmán vallási fana­tizmus előtt, udvarias távolságtartást ta­núsítottak a keresztény térítőkkel szemben, bennük ugyanis a bizánci küt­­olitika eszközét is felimerték. Az észak­­aukázusi alánok minden vallási ünnepét tisztelték, nehogy bárki vallás érzelmeit sértsék. A horezmi kereskedők egyez­ményben álltak a sztyeppén élő népek fe­jedelmeivel, a kazár kagánnal is. A felek tiszteletben tartották az egyezményt, a fel­merülő üzleti nézeteltéréseket békésen rendezték. A keleti kereskedelem aránya­it a sztyeppe népeihez került ezüst pén­zek, értékes dirhemek hatalmas mennyi­sége is bizonyítja, belőle a magyaroknak is jutott. Azonban a pénzforgalom túlnyo­mórészt egyirányú volt, a muzulmán világ városaiból érkezett kereskedők fizettek pénzzel. A sztyeppe népei a dirhemeket kincsként halmozták és ékszerként visel­ték. Idővel megjelentek a kazár és a volgai bolgár pénzverdék, ahol dirhemutánzatok készültek. A barbár dirhem utánverések talán arra utalnak, hogy a sztyeppe népei az egymás közti kereskedelemben is alkal­mazni kezdték a pénzt. Bármennyire kü­lönösen hangzik, a sztyeppén „barbár ci­vilizáció” körvonalai bontakoztak ki. Megnyilvánult ez a szellemi életben is; a sztyeppén keresztény irányzatok térítő püspökségei működtek. Korán-iskolák és mecsetek jelezték az iszlám terjedését. A legősibb biblikus vallás tanainak és kul­túrájának a hirdetői a zsidó gyülekezeti házak és iskolák voltak. A kazár állam urai a zsidó vallást a 8. század dereka táján hivatalossá tették. A héber írásbeliség je­lentőségét egy Kijevben a 930-as években keletkezett okirat tanúsítja, amelyikre a kijevi fejedelem írnoka régi török, talán kazár nyelven jegyezte fel, hogy „olvas­tam”. A keresztény eszmények tekintélyét jelzi a kereszt kultusza, tiszteletére temp­lomokat építettek, bajtól és betegségtől óvó jelképként alkalmazták. Az iszlám és a zsidó jelképek tisztelete is megjelent. A magyarok körében is felbukkant a kereszt kultusza, alkalmaztak zsidó kabalisztikus jeleket, az iszlám művészeti ízlés befolyá­solta a magyar ötvösséget. Mindez még nem jelentette a biblikus vallások bárme­lyikének győzelmét, de jelezte a pogány hiedelmek térvesztését.­­ Az bizonyos, hogy a magas civilizációk íróitól származó művek állításai a sztyeppe népeiről, azok barbár voltáról kiigazításra szorulnak. Kazárok, alánok, zsidók A keleti írók, Ibn Ruszta* és Gardézi,* akik Dzsajháni elveszett művéből másol­tak, úgy tájékoztatnak, hogy a magyarok tavasztól a hidegek beálltáig állataikat le­geltették, együtt vándoroltak a zöld vege­tációval. Azaz a lehasznált legelőket el­hagyva, frissek után néztek. A telet viszont nagy folyók partján halászattal töltötték, és sok szántóföldjük volt. Ele­ink ismerték a jég alatti halászat fortélya­it. Ami pedig a szántóföldjeiket illeti: alig­ha valószínű, hogy a 10. század első negyedében a magyaroknak a folyók men­tén sok szántóföldjük volt. A magyar-ka­zár együttélés jeles emléke nyelvünk ka­zár eredetű szókincse, mintegy 250-300 szó, amelyben jelen van a földművelés fo­galomkészlete: eke, tarló, sarló, szérű, szőr, búza, árpa, alma, szőlő, seprő, szűr, bor. Vagyis előttük áll a szántóföldi és a kerti földművelés lényeges szókincse. Megjegyzésre érdemes, hogy a 10. század végén vagy all. század első éveiben ke-Ibn Ruszta (10. sz.) arab tudós. Művében beszámol a magyarok 870 körüli életéről. Megjelent: A ma­gyarok elődeiről és a honfoglalásról, 1975. Gardézi (11. sz.) perzsa történetíró. „A legkiválóbb tudósítások" c. műve a magyar őstörténet fontos forrása. Megjelent: A magyarok elődeiről és a hon­foglalásról, 1975 A szerk.

Next