História 1993

1993 / 3. szám - DISPUTA - BURUCS KORNÉLIA: Magyar nők a Gulágon

volt asztalosbrigád, szóval mindenféle szakmából brigádokat alakítottak ki. Egy napon nagy várost építettünk, és akkor utána építettük hozzá a gyárat. Kimérték az árokásást vízvezetéknek, hogy a Balhás-tótól a lágerig — körülbe­lül a Balhás-tó olyan 30 kilométerre lehe­tett hozzánk —, attól a tótól a vizet oda­vezetni. [...] Mária: Jött az angarai hídnak az építé­se. Miután mi, mint nők, könnyebbek vol­tunk, bennünket húztak föl a pillérekre... Magdolna: Úgy publikáltak, hogy ezt a komszomolisták építették. Ez így mind nem igaz. Ezt a mi két kis kezünkkel, a verítékünkkel... jól-rosszul, de megépítet­tük a hidat is, a vízierőművet. Mária: így lett meg az angarai... híd... Irén: Azt mondták, hogy ha jól dolgo­zunk, ha készen lesz a vízierőmű, akkor hazaengednek bennünket. Hát persze én elhittem, és hát szorgalmasan dolgoztam. Amikor az erőmű elkészült, négy év után, akkor 120 nőt, meg engem is közöttük, elvittek egy napra kirándulni oda a faluba, megmutatni a vízierőművet. [...] Irén: Üldöztem ezeket az orosz nőket, hol egyiktől, hol másiktól kérdeztem meg még, hogy mi mit jelent? Már bújtak elő­lem, mert féltek tőlem. És akkor beosztot­tam, volt vagy tíz darab, akkor egyik nap ettől, másnap attól, hogy ne unják már úgy meg. És akkor azért így aztán megta­nultam elég jól olvasni. Minden este ol­vastam... Este, amíg csak el nem aludtunk, 10 óráig, 11 óráig. Rengeteget olvastam a Puskintól, Tolsztojtól... meg a Gorkijt­, meg Lermontovtól. Sára: Nagyon sokat olvastam. Aztán sokat beszélgettem. Nekem életemben nem volt... sok alkalmam arra, hogy azok­kal az emberekkel, akik tanultak, mint én is, meg dolgoztak, mint én is, hogy nem tudom, napi egy órát elbeszélgessek. Például én Bulgakovnak majdnem minden nyomtatásban, sőt olyan, olyan könyvét is, ami nem is jelent meg nyom­tatásban. Szóval én tudtam arról, hogy ne­ki van egy Mester és Margarita című könyve, amit nem tudott kiadni. Kiválogatták nekem a baráti körö­met... Úgyhogy nálunk annyi orvospro­fesszor volt az orvosper után, hogy még a szanitéc is legalábbis egyetemi tanársegéd volt. Ugye? De ott voltak nálunk Vorku­­tán a Gorkij, de abból a klinikából majd­nem mindenki a kisebb bűnösök közül, akik a Gorkij, ahol a Gorkij meghalt. Mert a Gorkij halála után letartóztatták az egész klinikát. És vagy igaz, vagy nem, de mindenesetre ”Le non e vere e bon trovato”, azt mondja az olasz, ha nem is igaz, akkor is jó, jól hangzik, vagy jól ki­gondolták, jól talál, talál a történet, hogy egy cipészinas, aki bevitt javított cipőket pont abban az időben, amikor a letartóz­tatások folytak, a cipőkkel együtt az inast is elküldték Vorkutára. Edit: Költött egy nagy mm... téglalap alakú gödröt ásni. Ástuk mi, ástuk, mert a fene se tudta, hogy mire való? Na most... (szünet) a gödör­be lett fedve deszkákkal. Akkor jött egy pasas, aki a... deszkákra így párhuzamosan, tisztes távolságba lyuka­kat vágott. A lyuktól jobbra, balra... egy ilyen nagy cipőtalpformát csináltak oda, mindegyik lyuk mellé jobbról, balról. Na, végül is csináltak egy ilyen fapalánkot a két lyuk közé. És ez lett a klozet. Bájos hely volt. Az ember letolta a nadrágját, a gimnasztyorka, ez a katonazubbony fölöt­te, jobbra-balra a lyuktól, azokba a bizo­nyos talp­nyomokba... behelyezte a lábát, és akkor ott elintézte az elintézni valóit. De mögötte is egy ugyan... hát, mint a fecskék az eresz alatt, uram, hát ez gyö­nyörű volt. Na most, hát én először na­gyon szégyeltem magam. Dehát hát vala­hol ezt el kellett intézni. Nem?... Hát az­tán... én csak hallgattam ott, és... Eleinte. Valami gyönyörű volt... Hát ez volt a klo­­zet-klub. Ott olyan finomakat meséltek egymásnak. Aztán, ha valahol egy jó téma előjött, akkor a palánknak a túlsó fele... feléről is beleszóltak. Úgyhogy nagy röhö­gések voltak. Minden lyuk fölött bizonyos idő múl­va... (szünet) mint egy gótikus cseppkő, úgy tornyosult fölfelé a „lényeg” össze­fagyva. Na, amikor már egészen odáig ért... és akkor már nem lehetett ráülni. Mária: Ahhoz mindig egy létrát tá­masztottak, és a végén 10-12 latrina volt egymás mellett, és mint a tyúkok, ültünk ott a létra tetején... (nevet) És nevettünk önmagunkon. A kakihegyek: az egyik... sárga volt, mert sárgarépán dolgoztak... a másik cék­lavörös volt, mert céklán dolgoztak. A harmadik fehér volt, mert azok a marha­répán dolgoztak. (nevet) Edit: Na és akkor azt elkezdtük csáká­nyozni. Hát ugye először ezt a... (nyög) cseppkövet döntöttük le... Akik kint vol­tak, azok ilyen nagy vödröket engedtek le... mm... spárgán, kötélen, mondjuk úgy. És a lecsákányozott „anyagot” fölhúzták és elvitték. Le — föl — el. Egy-egy ilyen uborníjnak a kipucolása, az kvázi, majdnem egy hónapig eltartott... Hát csuda büdösek voltunk, pedig, pedig hát mondom, mínusz... 28-30, 30 fölötti fagyba dolgoztunk. Na, akkor kitaláltuk, hogy... elmentünk a... mit tudom én, me­lyik nacsalnyikhoz, olyan büdösen, ahogy csak lehetett. És akkor mmm... mondta, hogy hogy na dehát mi van lányok? És mondtuk, hogy mi klozetpucolók va­gyunk. De olyan büdösek vagyunk, hogy a saját szagunktól nem tudunk aludni. És akkor kaptunk még két... másik ruhát... amibe otthon átöltözhettünk. Na, ettől függetlenül büdösek voltunk. De nagyon finom hely volt. Te, én ott olyan előkelő emberekkel találkoztam, mint a Mara Jar­­kisch, aki egy koloratúr szoprán volt ugye Berlinből... vagy az Elisabeth Weikert, a... híres hegedűművésznő... hogy másoknak a nevét ne mondjam és ne kompromittál­jam. A végén annyira hozzászoktunk, tu­dod, ehhez a fagyott szarhoz, hogy... (ne­vet) délbe föl se jöttünk. Hanem, akik ott föl, fönn leisztoltak... azok leküldték ne­künk miszkibe — miszki, tudod, amibe et­tünk — az ebédünket. Leültünk egy kupac szarra, ami olyan jó fagyott volt, jó ke­mény volt, betörültük az ebédünket, ki­abáltunk, hogy még kérünk! Te, úgy meg­híztunk, mire kipucoltuk, hogy nem is igaz... Ezért mondom neked, hogy a né­meteknek igaza van... Der Mensch ist ein gewohnheit tirsch... Mária: Szabad ember Szibériában nincs... — vagy ült, vagy ülni fog, vagy ül éppen. Szóval... ez a három meghatározó variációja van az életnek. De szabad em­ber Szibériában nincs. Mindezek dacára állítom Magának, hogy kultúra szempont­jából egyike a legkultúráltabb résznek, mert a cárok óta oda viszik ki az akadémi­kusoktól kezdve mindenkit. Sára: A kis nemzetek közül majdnem minden intelligenciát elhoztak. Mert az volt az összetartó erő. Tanár, tanítót, lel­készt, mindenkit elhoztak. [...] Irén: Ha közel volt a férfiláger, hát mi nem csináltuk, de voltak olyanok, akik összeszerelmeskedtek, itt-ott elbújtak va­lahol... és született gyerek. És akkor azo­kat, akiknek így gyereke született, azokat elvitték egy másik lágerba. Anna: Ott született meg a Gergely... Tajsetba a gyerekotthonba... És... ott vol­tam, már egy éves volt a Gergely, mikor hazajöttünk. Elmúlt egy éves, mert októ­berben született, hát decemberben jöt­tünk haza... Ilona: Gyermeket vártam. És meg is szültem a gyerekemet. Először úgy nézett ki, hogy halva született, de a végén mégis­csak megmaradt. Igaz, hogy sárgasága volt, de... egészséges gyerek volt... Szerencsére rengeteg tejem volt, kö­rülbelül a két és fél, három liter naponta. Úgyhogy nemcsak a saját gyerekemet etettem, hanem a... még egy gyereket vál­laltam hivatalosan. És ezért hivatalosan mint dada voltam elkönyvelve. Összesen két dada volt a lágerba, pedig volt vagy 500 gyerek. És ezért nem kellett dolgoz­nom, a saját gyerekemet gondozhattam egész nap. Hát persze, mire az ember két gyereket, és még jutott egy harmadikra is, és mire ezt véghezvitte, addigra már nem sok szabadideje maradt. Javított kosztot kaptam, olyan értelembe, hogy a pótlékot megkaptam a saját gyerekem után és a

Next