História 1993
1993 / 4. szám - FEHÉRTÓI KATALIN: Boszorkányok, varázslók, jósok a 15. században
varázséneklése által [per quorum incantaciones] igen kedves volt az urak előtt. A sok asszonyboszorkány közül egyet, egy Rasdi nevűt elfogott a legkeresztényibb Béla király, és addig tartotta tömlőébe zárva, míg saját lábát felfalva meg nem halt.” Mivel a latin nyelvű Budai Krónikában a varázsénekeket éneklőket, jövendőmondókat ugyanúgy nevezték, mint az 1435-ben nádori köztörvényszéken elítélt asszonyokat, ezért a 15. századi nézők éppenúgy lehettek a magyar ősvallást gyakorlóknak, pogány varázslóknak, bűvösöknek-bájosoknak, jósoknak az utódai, mint — a magyar nép hiedelemvilágával foglalkozók szerint — a 16. század elején Magyarországon elkezdődött boszorkányperek áldozatainak egy része. Ezer boszorkányper Az 1435. évi oklevélben előforduló három bűneset nem volt egyedülálló. A bűnténynek az oklevélben feltüntetett magyar megnevezése miatt azonban megkülönböztetett figyelmet érdemel. A néző ugyanis talán a magyar ősvallás terminológiájához tartozik. Hasonló vétkekért ítélték el Zala megyében 1408-ban Figus özvegyét és a Tekének mondott Lőrinc feleségét, akik csavargó jövendőmondók {nézők) és emberek megmérgezői (vagabundas fytonissas intoxicatrices hominum) voltak. 1409-ben Vas megyében három asszonyt ítéltek el (levelesítettek) mégpedig Kysbert, aki csavargó, jövendőmondó {néző) és bűvölő-bájoló, varázsló (fytonissam et incantatorem vagabundam) volt, és ugyanezen vétek miatt büntették meg Kőszegi Sáizár feleségét és a Demerken tartózkodó Tamás özvegyét. 1429-ben a Sopron megyei köztörvényszéken Groff Pál jobbágyának, Tamásnak özvegyét ítélték el csábítás, varázslás és jövendölés (seductricem, incantatricem et fítonissam) miatt. Végül 1512-ben az utolsó nádori köztörvényszéken, Zala megyében ítéltek fejes jószágvesztésre három asszonyt, akik embereket mérgeztek meg, de közülük Gyömrői Farkas Ferenc felesége még jós (azaz néző) is (fítonissam et hominum intoxicatricem) volt. A 16. századi ítéletek időben már átvezetnek a legkorábbi magyarországi boszorkányperekhez. Ismeretes ugyanis, hogy 1517-től , amikor Kassán két asszonynak boszorkányság miatt vízpróbát kellett kiállnia (ha fennmaradtak a vízen, bűnösök voltak, ha lesüllyedtek, ártatlanoknak bizonyultak). Két és fél évszázadon át, 1768-ig, Mária Terézia tiltó rendelkezéséig körülbelül ezer jegyzőkönyvezett boszorkánypert folytattak le. Miből jósoltak? Ami a 15. századi nézőket illeti, nem tudjuk, hogyan és miből jósoltak. Az oklevelek szövege arra mutat, hogy nem annyira a jövendölést, sokkal inkább a varázslást rótták fel bűneikül. A nádori köztörvényszékeken a jövendölés egymagában nem szolgált az ítélet alapjául, csak a varázslás és az emberek megmérgezése. Ezért lehetséges, hogy az egyszerű, varázslás és bűvölés-bájolás nélküli, rontó szándékot mellőző jövendölés nem rótták fel bűnül. Valójában tehát a néző konkrét „tevékenységétől” függött, hogy környezete segítőt, gyógyítót vagy rontót, bűvölőt látott-e benne. Molnár Albert 1604-ben megjelent első latin-magyar szótárában például a phitonissanéző): „Ördöngős asszony, kiben ördög vagyon és ezáltal jósol.” Molnár Albert értelmezését igazolja egy 17. század végi boszorkányper jegyzőkönyvében olvasható ítélet is, mely szerint Szabó Ferenc viski lakos „magát nézővé tévén olyan boszorkányságot megösmervén... az ki pedig az ördögöt megismeri és annak munkáit tudja, maga is hasonló ördög azokhoz”. Feltehetően időben és vidékenként is változott a néző tevékenysége és ebből következően minősítése is. Például 1738- ban Somogy megyében, Vadász Dóri boszorkánypere alkalmával minden egyes tanú vallotta, hogy „Vadász Dórinak boszorkányságát nem tudja, és hogy valakiket megrontott volna vagy fenyegetett volna nem hallotta, hanem azt tudja, hogy nézőnek tette magát, azt is tudja, hogy az faluban nem egyéb volt, Istent és embereket irtóztató szörnyű, szitkos átkosnál ... Vadász Dórinak más egyéb boszorkányságát nem tudja, hanem varázsló nézőnek tette magát, azt pedig tudja nyilván, hogy a faluban nem egyéb volt istentelen, szitkos, átkos, káromló volt”. Vadász Dórit irtóztató káromkodásért 30 korbácsra ítélték azzal, hogy fenti cselekedeteitől a továbbiakban óvakodjék, mert újra a vármegye fogságába kerül. Az Ószövetségben Mózes törvényei halállal büntették a varázslókat és jósokat, például Heltai Gáspár bibliafordításában (1551): „Ne térjetek a nézőhöz”. Medgyesi Pál 1645-ben megjelent Égő szövétnek című munkájában pedig: „Azt Rontás ellen a 20. században Öntés. A rostát a gyermek fölé helyezik, 1940 Ijedelem elleni öntés. Tunyog, 1931 12