História 1994

1994 / 5-6. szám - BASTL, BEATRIX: Öröklés, házasság, gyermek

Öröklés, házasság, gyermek A 16. és 17. századbeli Habsburg Birodalomban Esküvő és házasság E korszakban alapvető összefüggés állott fenn az öröklés és a házasság között, amely összefüggés a házasságkötések gya­koriságában is megnyilvánult. Ily módon az átlagos házasságkötési életkor a férfiak első házassága során a 16. és a 17. század­ban kb. 27 évre, míg a nők esetében 22 évre tehető, miközben nem számított rit­kaságnak három-négy újraházasodás sem. Minél bizonytalanabb és minél kisebb volt a gazdasági hatalombázis, annál maga­sabb életkorban kötöttek házasságot. Ahol biztosított volt a megfelelő földtu­lajdon, a házasságkötés életkora csök­kent. Jó és keresztényi házasságkötés alatt azt a házasságot értették, amely tágabb értelemben is érdekközösségnek minősül­hetett. Az érzelmeket nem lehetett a tár­sadalmi és gazdasági mérlegelésektől kü­lönválasztani. Ez azonban nem zárta ki a vonzalom kedvéért történő partner­választást, amennyiben ennek a kapcso­latszövevényen belül helye lehetett. A há­zasságkötéssel mindkét partnernek vállal­nia kellett a számára előírt szerepet a pat­riarchális társadalmon belül. Minden egyes házasságkötéshez meghatározott szertartás is tartozott, amelyhez házassági ígéret, házasságkötési szerződés, nyilvános házasságkötés, templomi esküvő és megfe­lelő ünnepség járult. Ezen belül megfelelő variációs lehetőség állt rendelkezésre, de senki sem mondhatott le teljes mértékben erről a szertartásról, aki nem akarta a köz előtt tekintélyét elveszíteni. A házasság­­kötést a menyasszonykeresés és a leányké­rés előzte meg. A házasságkötési szerző­dés körüli tárgyalásokat konkrét viselke­dési minta alapján kellett lefolytatni an­nak érdekében, hogy kielégítő szerződéskötést lehessen elérni. Az egy­bekelés kezdeményezése minden esetben a férfi kérő és az ő családja, ill. barátai részéről történt, melynek során a me­nyasszony kora, külleme és egyéb tulaj­donságai alig voltak döntőek, így pl. a húszéves Polyxena von Pernstejn 1587- ben apja barátjához, a cseh úri rend legje­lentősebb képviselőjéhez, az 52 éves Wil­­hem von Rosenberghez ment feleségül. A családon belül és azon kívül meg­rendezett ünnepségek, valamint az udvari szolgálat kínált különösebb feltűnés nél­küli lehetőséget az esetleges menyasszony közelebbről történő megismerésére. De általában a partner kiválasztására került először sor, majd az első előzetes tárgya­lásokat követően rendeztek különféle „véletlen” találkozási lehetőségeket a je­gyespár számára, aminek során éppen a templom kínálkozott megfelelő helyszín­ként, hogy a lehetséges házastársak közel­ről láthassák egymást. Gyakran azonban a jegyespár „megismerkedésére” oly módon kerülhetett sor, mint ahogy 1755-ben de Ligne herceg Maria Franziska von Liech­tensteinnel történő megismerkedését leír­ták. Több női személlyel ült asztalhoz, és azt sem tudta, hogy a jövőbeli anyósával, egyik nénikéjével vagy éppen menyasszo­nyával találkozott-e. Amint a családok megegyeztek és egymásnak ígérték a gye­rekeket, úgy sort lehetett keríteni a házas­ságlevél, mint a házasságkötés jogi alapjá­nak megfogalmazására. A házassági körök nem mutatkoztak zártnak, függőleges mobilitás lehetősége­ként lehetett ezeket használni. Ez azon­ban nem az általános eset volt. Az egyszer elnyert társadalmi státuszt lehetőség sze­rint tartani kellett, és megfelelőjét a csa­lád házassági közösségében kellett megta­lálni. A menyasszony apjának volt a feladata az ünnepséget megrendezni és leányát rangjának megfelelően hozománnyal el­látni. Ez a napi használat legkülönbözőbb tárgyai mellett mindenekelőtt mindenféle ruhaneműt foglalt magában. Maria Char­lotte von Hoyos esküvői hozománya, amit 1700-ban Johann Max Graf von Roggen­­dorffal kötött házassága alkalmával ka­p­ott, ládában volt elhelyezve, amely ve­­encei tükröt, kézmosó edényt kannával, poharakat, gyertyatartókat, levesestála­­kat, bográcsot, tölcsért, két osztott „saltz­­pixn”-t (sótartót), harangot, két piros bár­sonyzsákot ezüstcsipkével díszítve és to­vábbi használati tárgyakat tartalmazott. A teljes ezüstkészletet az esküvőre újonnan aranyoztatták. A hozomány legfontosabb pontjainak részét képezték a menyasszo­nyi ruhák: Maria Charlotte többek között ezüst díszekkel ellátott arany ruhát, szok­nyát és széles prémmel díszített kabátot kapott, ehhez járultak még a „régi” ruhák, kesztyűk és vállkendők, valamint sapkák és fekete csipkés sál, továbbá nyolc pár cipő, egy pár papucs, rózsaszínű kendő ezüst díszítéssel, selyemharisnyák, csipkés hálóingek, kéz- és lábtörlők, gyapjúkabát, pamutharisnyák és különösen szép hol­land sapkák ezüst és rózsaszínű szalaggal. A házasságkötés alkalmával a világos ru­ha viselete a nemesi körökben már az 1600-as éveket megelőző időben divat le­hetett, mivel ez időtől jelentős írásos és képes forrásanyag áll rendelkezésre, így E­­. Magdalena von Lamberg is 1563-ban Heinrich von Starhemberggel kötött es­küvőjén bőséges aranybordűrekkel ellá­tott világossárga brokátruhát viselt, me­nyasszonyi koszorúval és nemesi szárma­zása jeleként kesztyűvel. Terhesség, születés és keresztelés „Szerencsétlen az a házasság, amely nem hoz létre gyermeket, egyszóval, gyermekre A gyermekágyas asszony meglátogatása Koccintás az újszülött egészségére 13

Next