História 1994
1994 / 5-6. szám - BASTL, BEATRIX: Öröklés, házasság, gyermek
Öröklés, házasság, gyermek A 16. és 17. századbeli Habsburg Birodalomban Esküvő és házasság E korszakban alapvető összefüggés állott fenn az öröklés és a házasság között, amely összefüggés a házasságkötések gyakoriságában is megnyilvánult. Ily módon az átlagos házasságkötési életkor a férfiak első házassága során a 16. és a 17. században kb. 27 évre, míg a nők esetében 22 évre tehető, miközben nem számított ritkaságnak három-négy újraházasodás sem. Minél bizonytalanabb és minél kisebb volt a gazdasági hatalombázis, annál magasabb életkorban kötöttek házasságot. Ahol biztosított volt a megfelelő földtulajdon, a házasságkötés életkora csökkent. Jó és keresztényi házasságkötés alatt azt a házasságot értették, amely tágabb értelemben is érdekközösségnek minősülhetett. Az érzelmeket nem lehetett a társadalmi és gazdasági mérlegelésektől különválasztani. Ez azonban nem zárta ki a vonzalom kedvéért történő partnerválasztást, amennyiben ennek a kapcsolatszövevényen belül helye lehetett. A házasságkötéssel mindkét partnernek vállalnia kellett a számára előírt szerepet a patriarchális társadalmon belül. Minden egyes házasságkötéshez meghatározott szertartás is tartozott, amelyhez házassági ígéret, házasságkötési szerződés, nyilvános házasságkötés, templomi esküvő és megfelelő ünnepség járult. Ezen belül megfelelő variációs lehetőség állt rendelkezésre, de senki sem mondhatott le teljes mértékben erről a szertartásról, aki nem akarta a köz előtt tekintélyét elveszíteni. A házasságkötést a menyasszonykeresés és a leánykérés előzte meg. A házasságkötési szerződés körüli tárgyalásokat konkrét viselkedési minta alapján kellett lefolytatni annak érdekében, hogy kielégítő szerződéskötést lehessen elérni. Az egybekelés kezdeményezése minden esetben a férfi kérő és az ő családja, ill. barátai részéről történt, melynek során a menyasszony kora, külleme és egyéb tulajdonságai alig voltak döntőek, így pl. a húszéves Polyxena von Pernstejn 1587- ben apja barátjához, a cseh úri rend legjelentősebb képviselőjéhez, az 52 éves Wilhem von Rosenberghez ment feleségül. A családon belül és azon kívül megrendezett ünnepségek, valamint az udvari szolgálat kínált különösebb feltűnés nélküli lehetőséget az esetleges menyasszony közelebbről történő megismerésére. De általában a partner kiválasztására került először sor, majd az első előzetes tárgyalásokat követően rendeztek különféle „véletlen” találkozási lehetőségeket a jegyespár számára, aminek során éppen a templom kínálkozott megfelelő helyszínként, hogy a lehetséges házastársak közelről láthassák egymást. Gyakran azonban a jegyespár „megismerkedésére” oly módon kerülhetett sor, mint ahogy 1755-ben de Ligne herceg Maria Franziska von Liechtensteinnel történő megismerkedését leírták. Több női személlyel ült asztalhoz, és azt sem tudta, hogy a jövőbeli anyósával, egyik nénikéjével vagy éppen menyasszonyával találkozott-e. Amint a családok megegyeztek és egymásnak ígérték a gyerekeket, úgy sort lehetett keríteni a házasságlevél, mint a házasságkötés jogi alapjának megfogalmazására. A házassági körök nem mutatkoztak zártnak, függőleges mobilitás lehetőségeként lehetett ezeket használni. Ez azonban nem az általános eset volt. Az egyszer elnyert társadalmi státuszt lehetőség szerint tartani kellett, és megfelelőjét a család házassági közösségében kellett megtalálni. A menyasszony apjának volt a feladata az ünnepséget megrendezni és leányát rangjának megfelelően hozománnyal ellátni. Ez a napi használat legkülönbözőbb tárgyai mellett mindenekelőtt mindenféle ruhaneműt foglalt magában. Maria Charlotte von Hoyos esküvői hozománya, amit 1700-ban Johann Max Graf von Roggendorffal kötött házassága alkalmával kapott, ládában volt elhelyezve, amely veencei tükröt, kézmosó edényt kannával, poharakat, gyertyatartókat, levesestálakat, bográcsot, tölcsért, két osztott „saltzpixn”-t (sótartót), harangot, két piros bársonyzsákot ezüstcsipkével díszítve és további használati tárgyakat tartalmazott. A teljes ezüstkészletet az esküvőre újonnan aranyoztatták. A hozomány legfontosabb pontjainak részét képezték a menyasszonyi ruhák: Maria Charlotte többek között ezüst díszekkel ellátott arany ruhát, szoknyát és széles prémmel díszített kabátot kapott, ehhez járultak még a „régi” ruhák, kesztyűk és vállkendők, valamint sapkák és fekete csipkés sál, továbbá nyolc pár cipő, egy pár papucs, rózsaszínű kendő ezüst díszítéssel, selyemharisnyák, csipkés hálóingek, kéz- és lábtörlők, gyapjúkabát, pamutharisnyák és különösen szép holland sapkák ezüst és rózsaszínű szalaggal. A házasságkötés alkalmával a világos ruha viselete a nemesi körökben már az 1600-as éveket megelőző időben divat lehetett, mivel ez időtől jelentős írásos és képes forrásanyag áll rendelkezésre, így E. Magdalena von Lamberg is 1563-ban Heinrich von Starhemberggel kötött esküvőjén bőséges aranybordűrekkel ellátott világossárga brokátruhát viselt, menyasszonyi koszorúval és nemesi származása jeleként kesztyűvel. Terhesség, születés és keresztelés „Szerencsétlen az a házasság, amely nem hoz létre gyermeket, egyszóval, gyermekre A gyermekágyas asszony meglátogatása Koccintás az újszülött egészségére 13