História 1995

1995 / 7. szám - MŰHELY - SALLÓ LÁSZLÓ: Himlő, bujakór, pestis a középkorban

Himlő, bujakór, pestis a középkorban A járványos fertőző betegségek iszonyú pusztítást vittek végbe az emberiség sora­iban évszázadokon keresztül, különösen a középkorban. Az egykorú krónikák fel­jegyzései szerint a 14. században az euró­pai szárazföldön a pestis egymaga 25 mil­liónál több embernek az életét oltotta ki. Csak akkor alkothatunk magunknak némi halvány fogalmat Európa elnéptelenedé­séről és a járványok nyomában járó végte­lenül sok szenvedésről és nyomorról, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ebben az időben egyéb fertőző betegségek is tize­delték a népességet, így a himlő, a kolera és a hagymáz egész néptörzseket tüntetett el a föld színéről! Az volt a legiszonyatosabb a járvány beköszöntekor, hogy hatalmas rémület szállta meg a lakosságot, amely tehetet­lennek érezte magát a fenyegető csapással szemben. Nem lehetett előle menekülni, sorsszerű belenyugvással fogadták, mert az ellene való védekezésnek még a legele­mibb módját sem ismerték. Nem tudták, mi okozza a betegségeket, és így termé­szetesen megelőzésükre sem tehettek semmiféle célszerű intézkedést. Kétség­­beesésében a nép rendszerint a boszorká­nyokat vádolta a járványok előidézésével és terjesztésével, mert az akkori tudatlan­ság állapotában könnyen elhitték, hogy ezek azok, akik megrontják az életüket, és bajt hoznak a rendes emberre. Sok ezer ártatlan embernek került a életébe ez a naivság, mert bosszúból sorra gyilkolták és máglyára hurcolták mindazokat, akiket boszorkányoknak tartottak, mert ők — az emberek hite szerint — az ördöggel szö­vetkeztek. Közben pedig búcsújárásokon buzgón könyörögtek Isten kegyelméért. Minél nagyobb tömegek verődtek össze ilyenkor, annál veszedelmesebb mérete­ket öltött a járvány, hiszen a közvetlen érintkezés útján bőven volt alkalom arra, hogy a fertőzés egyik emberről a másikra terjedjen. Himlő a középkorban A középkorban a himlő annyira elterjedt az egész földrészen, főként Angliában, hogy jóformán csak kivételesen akadt olyan ember, aki ne lett volna ragyás. Hogy a himlő mikor jelentkezett Európá­ban először, azt nem lehet pontosan meg­állapítani, mert róla a legrégibb időkből semmiféle írott vagy egyéb adat nem ma­radt fenn. Úgy tűnik, az ókorban nem is­merték, mert róla sehol semmiféle említés nem történik, holott egyéb járványos be­tegségekről például a Szentírás vagy Ho­mérosz az Ilászban részletesen és kimerí­tően megemlékezik. Az első hiteles és megbízható adatokat az arab orvosoknak köszönhetjük, akik közül Rhazes egy kü­lön munkában egészen pontosan leírja a himlőt. Ebből arra a következtetésre jut­hatunk, hogy a himlő az ő korában nem új betegségként szerepelt, hanem mint olyan, amelyet már régebben is ismertek. Ősi hazája minden valószínűség szerint Kína és India. A 10. és 11. század jeles arab orvosainak leírásából egészen tisztán bontakozik ki előttünk a himlőnek a ké­pe, és megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy több millióra tehető azoknak a száma, akik Európa nyugati felében áldozatul es­tek ennek az öldöklő, súlyos betegségnek. Az akkori krónikák — talán kissé túlozva — úgy beszélnek róla, hogy ez a betegség el fogja pusztítani a Föld felszínéről az emberiséget! Tetőzte a bajt, hogy a 15. század végén és a 16. század elején a spanyolok elhur­colták a betegséget az Újvilágba, ahol pe­dig addig valóban teljesen ismeretlen volt! Azok a területek, amelyeket a spa­nyolok mindjárt Amerika felfedezése után elfoglaltak, a himlő pusztítása foly­tán majdnem teljesen néptelenné váltak. Magában Mexikóban csaknem négymillió ember halt meg. Sem a meleg, sem a hideg nem nyújtott ellene védelmet, amit az is bizonyít, hogy például Grönlandon 1735- ben a lakosságnak háromnegyed része pusztult el himlőben! Ha tárgyilagosan szemléljük ezeket a dolgokat és olvassuk a korabeli írók bor­zalmas leírásait, kétségkívül felmerül ben­nünk az a gondolat, hogy talán a felsorolt számadatok nem egészen megbízhatóak. Ám azt bizonyosan megállapíthatjuk, hogy akkoriban a himlő nagyon súlyos, ra­gályos betegségnek számított, amelynél az átlagos halálozási arány 15-30% volt. Kórokozóját nemcsak a beteg terjesztette, hanem az hozzátapadt a beteg környeze­tében levő tárgyakhoz, eszközökhöz is, minek folytán ezek által is terjedhetett a járvány. Valószínűleg persze nem mind volt himlő, amit annak tartottak és amit a kró­nikákban himlő név alatt említettek. Eb­ben a korban, amikor a népek egymással folytonos hadakozásban álltak, amikor a népvándorlás óriási tömegeket mozga­tott, és amikor pl. a kereszteshadjáratok­ban Európa népei egymással sűrűbb érint­kezésbe jutottak, az orvosi kérdésekben járatlan krónikaírók nem igen tudták a sokféle járványos betegséget egymástól pontosan elkülöníteni. Vonatkozik ez kü­lönösen a bujakórra vagy vérbajra, mely­nek tüneteit sokszor összezavarták a him­lőével. Bujakór Amerikából A középkor vége felé fordul elő a feljegy­zésekben a bujakór, a szifilisz neve. Azon­ban nem lehetetlen, hogy már korábban is ismerték, de mivel járványosan nem for­dult elő, róla nem történik sehol említés. A „syphilis” nevet először egy Hieronymus Fracastorius nevű veronai orvos használ­ta, aki egyik versében azt írta, hogy ez a név egy Syphilus nevű görög pásztortól származik, aki megbántotta az isteneket, mire a hatalmasok őt büntetésből ezzel a szörnyű betegséggel sújtották. Az igazság azonban valószínűleg az, hogy Kolumbusz emberei hozták magukkal az Újvilágból öreg földrészünkre... Már a következő évben ugyanis nagy járvány alakjában terjedt el. Ekkor nyáron indult el VIII. Anjou Károly hadserege Nápoly elfoglalására, ahová 1495. február 21-én be is vonult. Mindazok a nők, akik a katonákkal érintkeztek, bujakórosok lettek és a bajt mások között is terjesztet­ték. Feljegyezték, hogy a nápolyi megszál­lás idején már egész Itália meg volt fertőz­ve a bujakórsággal, így tehát nem felel meg a valóságnak, hogy a veszedelmet VIII. Károly katonái zúdították volna a félszigetre. Tény, hogy amikor a király Ná­poly elfoglalása után elbocsájtotta zsol­dosseregét, a katonák széthurcolták a szörnyű betegséget egész Európában. Ez Himlős kínai nő

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék