História 1995

1995 / 7. szám - DOKUMENTUM - HAJDU TIBOR: Farkas és Kádár Rajknál

DOKUMENTUM Farkas és Kádár Rajknál 1949. június 7-én 1949. május 30-án késő este Péter Gábor személyes vezetésével egy ÁVH-s különít­mény lakásáról az ÁVH Eötvös úti titkos villájába hurcolta Rajk László külügymi­nisztert, frissen megválasztott ország­­gyűlési képviselőt. Mentelmi jogról s ha­sonló formaságokról szó sem esett. Az MDP Központi Vezetőségének másnapi ülésén sem jelentették be a KV- és PB-tag külügyminiszter letartóztatását. A nyilvá­nosság számára még 10 napig külügymi­niszter maradt. Rajk elfogatása előtt már napok óta kínoztak több embert az ÁVH-n, hogy terhelő vallomást tegyenek Rajkra. Ami­kor már összegyűlt néhány kikényszerített vallomás és megérkezett a szovjet MGB közép-európai rezidensének hozzájárulá­sa, május 30-án reggel egy megbeszélésen, melyen csak a pártvezetés legszűkebb kö­re: Rákosi, Farkas, Gerő, Kádár vett részt, határozták el Rajk aznap esti letartózta­tását. Kádár vállalta, hogy leköti Raj­kot addig — előbb tárgyaltak, majd délután sakkoztak — közben Rajk fogadta Káro­lyi Mihályt és a francia követet, akik ész­revették, hogy gondolatai messze járnak. Letartóztatásakor még a döntéshozók előtt sem volt világos, mivel vádolják: a lényeg nem ez volt, hanem a készülő bu­dapesti kirakatper fővádlottjának kijelö­lése. Az ilyen perek hozzátartoztak a sztá­lini rendszerhez, egyik funkciójuk a dikta­túrát igazoló ellenségkép kialakítása volt, másik funkciójuk a vezetésen belüli hatal­mi harcokban a vesztes elítélése „törvé­nyes” módon. A Mindszenty-per „sike­rén” — az ellenállás hiányán — felbátoro­dott Rákosi-klikk, valamint az ÁVH és szovjet tanácsadói elérkezettnek látták az időt egy a párton belüli ellenséget lelep­lező kirakatper rendezésére. Rákosinak az volt a fontos, hogy eltalálja, milyen tí­pusú pert tart Sztálin aktuálisnak, mivel járhat kedvében. Már 1948 nyarán megtörtént a szakí­tás Jugoszláviával, éles hangú nyílt vita folyt, de még nem hangzottak el olyan ter­mészetű vádak, melyek egy „titóista” pert tehettek aktuálissá, a szovjet tanácsadók csak később közölték, hogy ilyenre lenne szükség, tehát ebben a június 7-i kihallga­tási jegyzőkönyvben erről még nem lehe­tett szó, a „jugoszláv kapcsolat” nem is szerepelt a vádak között. A Szovjetunió­ban 1939-1948 között szüneteltek a nagy perek, az igazi ellenséggel voltak elfoglal­va. 1948 végén azonban Nyugat-ellenes kampányok indultak, a „kozmopolitizmus elleni harc” címén, antiszemita kampány (és letartóztatások). Ezek nyomán nálunk is gyanús lett mindenki, aki a háború alatt Nyugaton élt, a kommunisták különösen­­ bizonyára beszervezték őket. Mikor 1949. január 30-án az ÁVH engedélyt ka­pott az MDP káderosztálya vezetői, Sző­­nyi Tibor és Szalai András letartóztatásá­ra (mindkettő zsidó származású, Szőnyi Svájcból tért haza), a kezdeményező Far­kas Mihály még amerikai irányítás alatt álló, emigráns „kozmopolita” értelmiségi­ekből álló kémcsoportot akart produkál­ni, nyilván a szovjet tanácsadókkal egyet­értésben. Ezért először elrabolták Prágá­ban Szőnyi svájci kapcsolatát, a homályos múltú amerikai Noel Fieldet, majd Szőnyi és Szalai mellett főleg Szőnyi háború alat­ti svájci kommunista csoportjának tagjait tartóztatták le. Már egy hete gyűltek a be­lőlük kipréselt hamis vallomások, mikor Farkas és Péter elhatározták, hogy végez­nek gyűlölt vetélytársukkal és a Szőnyi­­ügyből Rajk-ügyet csinálnak. Farkas Mihály kiszemelte magát Rá­kosi utódjának és Rajkot tekintette fő ve­­télytársának, de azért is ellentétbe kerül­tek, mert Farkas honvédelmi miniszter­ként is szerette volna kezében tartani a BM és az ÁVH irányítását, Rajk pedig ezt nem fogadta el, saját elképzeléseit igyeke­zett érvényesíteni. A következő két bel­ügyminiszter is Farkas áldozata lett. Péter Gábornak hatásköri ellentétei voltak Rajkkal, aki nem akarta tudomásul venni, hogy az ÁVH-t ellenőrző miniszteri ha­tásköre csak formális, Pétert Rákosi, Far­kas és szovjet „tanácsadói” irányítják. Mi­után elérték, hogy Rajk a belügyminiszte­ri tárcát a külügyivel cserélje fel, folytat­ták intrikáikat, és megnyerték szövet­ségesül Kádárt, az új belügyminisztert, aki nem szerette Rajk stílusát, és hogy pozíci­ója a vezetésben erősödjön, szívesen elhit­te, hogy Rajknál „valami gyanús”. A val­latás és főleg a kivégzés azonban kételye­ket ébresztettek benne, s miután ezeket közölte Rákosival, maga is a „gyanúsak” sorsára jutott. Május 23-án kivertek Szőnyiből egy fe­lemás, nehezen hihető vallomást arról, hogyan került ő „kémkapcsolatba” Rajk­kal, amerikai utasításra. Rákosi e jegyző­könyv alapján még nem adott engedélyt Rajk­ letartóztatására, megbízta Farkas Mihályt, hogy személyesen ellenőrizze a vallomás hitelességét. Farkas presszióval, durva fenyegetésekkel rávette Szőnyit, hogy erősítse meg Rajkra vonatkozóan terhelő vallomását. (E kihallgatás végén jelen volt Kádár is, akire hatással lehetett Farkas stílusa, ez magyarázza, hogy a jú­nius 7-i Rajk kihallgatáson rá, Kádárra egyáltalán nem jellemző hangnemben igyekezett azt utánozni, sőt felülmúlni.) Rögtön megkezdődött egy Rajk-ügy po­tenciális vádlottjainak begyűjtése, egymás után fogták le régi harcostársait: Cseres­nyés Sándort, Szász Bélát, Marschall László ezredest. Közülük Cseresnyésben találták meg azt, aki valóban kész volt azt vallani, amit kívántak tőle. Május 28-a körül Farkas és Péter Prá­gában találkoztak Belkin altábornaggyal, az MGB közép-európai főnökével, aki hozzájárult Rajk bevonásához, illetve a per ilyen irányú kibővítéséhez. Rákosi ez­után adta meg beleegyezését. Az alább kö­zölt magnófelvételről láthatjuk, milyen volt a Rajk elleni vádak kezdeti vázlata. A leggyengébb pont az amerikai kémkap­csolat később jobban kifejlesztett vádja. A másik vád, hogy ő ajánlotta az illegális kommunista pártba először a rendőrügy­nök Stoltét, majd később néhány meggya­núsított küzdőtársát a spanyol polgárhá­ború magyar brigádjából. A vád harmadik eleme , hogy Rajk megtöltötte a Belügy­minisztériumot kártevő elemekkel, üldöz­te a munkáskádereket, népi kollégisták­kal akarta őket felcserélni, gáncsolta az ÁVH vezetőit, feloszlatta a rendőrségi pártszervezeteket — arra volt jó, hogy iga­zolja az ÁVH vezetőinek korábbi bejelen­téseit Rajk ellen. Az utóbbi vádakból ma­radt végül legkevesebb a vádiratban, az ezekhez preparált vádlottak nagy részét (mint a háttérbe szorult cionista-kozmo­polita vádlottakat) külön titkos perekben ítélték el. Az olvasó maga is összehason­líthatja az itt közölt június 7-i kihallgatás szövegét a bírósági tárgyalásnak a hírhedt Kék könyvben megjelentetett hivatalos jegyzőkönyvével és látni fogja, mennyire megváltoztak a vádpontok, az alapsztori, a vádlottak összetétele. Első kihallgatásain Rajk igyekezett pártszerű önkritikát gyakorolni, tehát el­ismerte, hogy hibákat követett el, tévesen ítélte meg munkatársait, belügyminiszter­ként károkat okozott. De keményen taga­dott minden tudatos kártevő tevékenysé­get, kémkedést, ezek nélkül pedig még­sem lehetett egy kirakatper elsőrendű vádlottja. Egy héten át pszichikai eszkö­zökkel próbálták megtörni, sikertelenül. Két levelet írt Rákosinak és követelte, hogy vele beszélhessen. Rákosi erre nem vállalkozott, de az ő képében jelent meg június 7-én késő este Farkas Mihály és Kádár János az Eötvös úton. Előzőleg Rajkot kifárasztással, szembesítésekkel — a már megtört Szőnyivel és Cseresnyés­sel — próbálták puhítani, eredménytele­nül. A szembesítések után a következő párbeszédet folytatta Péter Gáborral: „Péter: Rendben van. Lásd, hogy mi milyenek vagyunk. Én lehetővé fogom tenni, bár késő van már, hogy még ma este tudjál beszélni vezető elvtárssal. Rajk: Igen. Mielőtt lemegyek, egy dol­got szeretnék. Péter: Tessék. Rajk: Ki vagyok zárva a Pártból. Péter: Igen.

Next