História 1997
1997 / 5-6. szám - PUSKÁS ILDIKÓ: Fohász fiúgyermekért
Fohász fiúgyereekért Az Ind civilizáció prmekti F eltűnően nagy számban maradtak az utókorra az indus civilizáció virágkorából gyermekjátékok: kicsiny terrakotta figurák, keréken húzható madarak, állatok, miniatűr ökörfogatok, aprócska edények. A játék iránti vonzalomról a fennmaradt ostáblák, bábuk és dobókockák tanúskodnak. Mivel a felnőttek nemre való tekintet nélkül kedvelték az ékszereket, valószínű, hogy a kisfiúk és kislányok egyaránt viselhették azokat a kisméretű karpereceket, rövidebb gyöngysorokat, amelyekből ugyancsak sok került elő. A Védák kora A gyermekekről nem sokat árulnak el a védikus kor forrásai, az azonban kiderül, hogy a himnuszokban, fohászokban igen Arról, hogyan éltek a gyerekek az indus civilizáció virágkorában (Kr. e. 2500-1800), szövegek híján keveset tudunk. Hogy kényelemmel, szeretettel vették élet körül, árulkodnak a tágas, jól épített házak, a nyilvánvaló létbiztonság, a városok higiénés kultúrája és a tárgyi világ. gyakran kérik isteneiket, hogy adjanak „száz telet és száz nyarat”, (azaz hosszú életet), továbbá „száz fiú utódot”, azaz sok gyermeket, főként fiút. Még a jóval későbbi időkben is így imádkoztak a vőlegény családjában, amikor menyüket várták: „Sugározzál szépségedben, légy vidám kedélyű, szülj hősfiakat, szeresd az isteneket, és ápold barátságosan e ház tüzét! Tedd gazdaggá [menyünket], Indra, fiúkban, tíz fiút tégy méhébe. Ne váljatok el egymástól, hanem teljes időt éljetek fiaitokkal és unokáitokkal játszva s házatokban örvendezve.” A fiúk világa Az epikus kortól kezdve, az asszimiláció során megszületett ind civilizáció hatalmas örökségében bőséges anyag található a gyermekekről. Megjegyzendő azonban, hogy a szövegek némiképp egyoldalú képet festenek: elsősorban a fiúgyermekről esik szó. A lányokról főként hajadonná serdülésükről beszélnek, leginkább férjhez adásuk, férjhezmenetelük kapcsán. A törvénykönyvek is ebben az összefüggésben említik őket, valamint családjogi, örökösödési kérdésekben. Azonban nemcsak a nemek közötti egyensúly billen a fiúk javára: a felsőbb várnák (társadalmi csoportok), kiváltképpen a bráhman (értelmiségi) családok fiúgyermekeire a fogantatástól a halálig, sőt azon túl következő előírások nagyobb számban vonatkoznak, egyben meghatározott keretet szabnak a gyermeki lét számára is. A fogamzás pillanatától megkülönböztetett figyelemmel vették körül az anyát. Óvták a fizikai és lelki kellemetlenségektől, vigyáztak egészségére, kényelmére. A terhesség harmadik hónapjában az apa az ún. pumszavana („fiúszerző”) szertartással próbálta elérni, hogy fiúgyermeke szülessék, amit a terhesség későbbi fázisában asszonyi imákkal próbáltak megerősíteni. Az apa a szülés egész folyamatában részt vett, s amint az újszülött megjelent, arra kérte az isteneket, tegyék fiát bölccsé, hosszú életűvé, erőssé, jómódúvá, egyszóval fo- Felsőfokú tanulmányok egy jógaiskolában, 19. századi ábrázolás Gyermekfej, Pátaliputra, Kr. e. 2. sz. körül 6 Az inda-árják megjelenése A Kr. e. 15-12. század között északészaknyugat felől több hullámban a délázsiai szubkontinensre betelepülő indoeurópai törzsi csoportok az iráni törzsek legközelebbi rokonai. Állattenyésztő félnomád életmódjuk előző, észak-afganisztáni-baktriai szállásterületükön a földművesség- és kézművességbeli jártassággal bővült. Törzsi vezetőjük a rádzsa volt, a törzsszövetségé a mahárádzsa. Magukkal hozott, szájhagyományként megőrzött kultúrájuk legkiemelkedőbb emléke a Rigvéda himnuszgyűjtemény. „Nagy Asszimiláció” Az a folyamat, amelyben az árják meghódították a Pandzsábban és a Gangeszmedencében erődített, ún. pura-városokban élő egykori indusz proto-dravidákat. A két népességet, a két kultúrát, kétféle társadalmi rendszert és a két vallási hagyományt a Kr. e. 12-10. század közötti időszakban egy új minőséggé asszimilálták, amelyet már joggal nevezhetünk ind civilizációnak.