História 1997

1997 / 1.szám - MŰHELY - BURUCS KORNÉLIA: A nőkről

MŰHELY A nőkről Propaganda, viták (1945-1970) A magyarországi szovjet rendszer politikai eszköztárához tarto­zott a társadalmi viták „tervsze­rű” gerjesztése és irányítása. Ezen viták közé tartoztak a nőkről folytatott külön­böző eszmecserék. Sajátos diszkussziók ezek. A konzervatív társadalmi nőideál 1945-ig tartó egyeduralmát törte meg a polgári radikálisok és a szocdemek, kommunisták modernizáló törekvései­nek érvényre jutása a sajtóban. Hamaro­san azonban egy újabb egyeduralom következett: a Szovjetunióból átvett, az ottani társadalmi problémákat ideoló­giává merevítő nőideál erőltetése. Vita helyett propaganda. Ez jellemezte a nők­ről szóló cikkeket, képösszeállításokat 1949-től az 1950-es évek közepéig-végé­­ig. Az 1956 utáni politikai és társadalmi konszolidációs kísérlet időszakában (1962-68) keveredtek a korábbi évtizedek véleményei. Mind a sajtóban, mind a ta­nácstalannak tűnő politikai vezetők gon­dolkodásában. Majd a gyermekgondozási segély bevezetése (1967) már határozott politikai elképzelést takart, amit hivatalo­san is gerjesztett sajtóvita követett. A hivatalos nőmozgalom (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, 1957-től Magyar Nők Országos Tanácsa) népsze­rű maga­zinja (1945-49: Asszonyok, 1949-től Nők Lapja) több tíz-, majd százezres példányszámban jelent meg. A központosított sajtó forrásértéke abban rejlik általában, hogy tükrözi a politikacsinálók elképzeléseit. A Nők Lapja is kínálja a lehetőséget, hogy nyo­mon kövessük a közvetlen diktatúrás időszakban a nőkkel kapcsolatos propa­gandát, később a nőkről kialakítandó tár­sadalompolitikai álláspontok létrejöttét. Új nőtípus — a jogalkotás tükrében A jogi szabályozás fontosabb állomásai­nak felvillantásával most csak azt kíván­juk érzékeltetni: 1945 után számos in­tézkedés történt, hogy a nőket a munka­­vállalás terén, de a családon belül is ko­rábban sújtó hátrányokat felszámolják. Elsőként a nőket hátrányosan érintő választójog megváltoztatására került sor: az 1945:VIII. tc. a férfiakkal egyen­lő feltételek mellett biztosította az aktív és passzív szavazati jogot a nagykorú nőknek. A politikai jog terén történt egyenjogúsítást a nők művelődési jogai­nak kiterjesztése követte: a 6.690/1945. M. E. sz. rendelet az 1945/46. tanévtől korlátozás nékül megnyitotta előttük a tudományegyetemek jog- és államtudo­mányi karait, az 1946:XXII. tc. pedig — a hittudományi kart kivéve — biztosítot­ta az egyetemekre, főiskolákra való, a megállapított létszámkereten belüli be­jutásukat. (Az igazsághoz tartozik azon­ban, hogy a nők szakképzésének terén meglevő jelentős elmaradás felszámolá­sára az 1960-as évek végéig kevés tör­tént, ami a nők rendesen megfizetett szakmákban való elhelyezkedését nehe­zítette.) „A nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet”-et az 1948:XLIII. tc. szüntette meg, mely a munkaerőpiacon elvileg a férfiakkal egyenlő jogállást biztosított a nők részére, s ezt a célt szol­gálta a számos, a dolgozó nőt és anyát védő munkajogi szabály is. Az állam­polgárok nemek szerinti hátrányos meg­különböztetését az 1949. évi alkotmány szüntette meg, törvény előtti egyenlősé­get teremtve a két nem között. Az 1953. január 1-jén hatályba lépő családjogi törvény (1952:IV.) pedig a házasság és a családi viszonyok új jogi szabályozásával a nők családon belüli egyenjogúságát kívánta előmozdítani, deklarálva, hogy a házastársakat egyen­lő jogok illetik meg, és kötelességek ter­helik a házasélet ügyeiben. A nők sze­mélyiségi jogait is „rehabilitálták” az ál-A második világháború utáni Magyarországon tár­sadalmi robbanások soro­zata következett be. Ezek részben azért indulhattak el, mert a világháborús ve­reség maga alá temette a régi politikai és társadal­mi elit rendszerét. Felszín­re törtek eddig lefojtott társadalmi-szociális ellentmondások, és meg­kezdődött több, Nyugat- Európában is időszerű emberjogi-társadalompoli­tikai kérdés firtatása. Az­után a proletárdiktatúra bevezetése 1948-49-ben egy vágányra kényszerítet­te a kezdeményezéseket: a szovjet típusú egypártrend­­szer politikai intézményei és a szovjet típusú szocia­lizmus társadalompoliti­kai tervei közé. A nő­kérdés, a nők helyzetének „rendezése" sajátos válto­zást mutat 1945 után. Jál, hogy a személyi igazolvány beveze­tésével (1954) a nőket, családi állapo­tuktól függetlenül, önállóan tartották nyilván (eltérően a korábbi gyakorlattól, amikor a férjes nők nevét és adatait a férjről kiállított be- és kijelentőlap tar­talmazta). Az említett jogszabályok tehát meg­teremtették a jogi hátterét, feltételeit annak, hogy a­­ magyarországi polgári és a szociáldemokrata nőmozgalom által már a századelőtől követelt­­ női emancipáció az új társadalmi berendez­kedésben megvalósuljon. A társadalmi közgondolkodásban a nő és a család sze­repéről élő érték- és előítéletek azonban csak lassan változtak. Jóllehet a nők egyre szélesebb körű munkába állása, a 26

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék