História 1997
1997 / 1.szám - MŰHELY - BURUCS KORNÉLIA: A nőkről
MŰHELY A nőkről Propaganda, viták (1945-1970) A magyarországi szovjet rendszer politikai eszköztárához tartozott a társadalmi viták „tervszerű” gerjesztése és irányítása. Ezen viták közé tartoztak a nőkről folytatott különböző eszmecserék. Sajátos diszkussziók ezek. A konzervatív társadalmi nőideál 1945-ig tartó egyeduralmát törte meg a polgári radikálisok és a szocdemek, kommunisták modernizáló törekvéseinek érvényre jutása a sajtóban. Hamarosan azonban egy újabb egyeduralom következett: a Szovjetunióból átvett, az ottani társadalmi problémákat ideológiává merevítő nőideál erőltetése. Vita helyett propaganda. Ez jellemezte a nőkről szóló cikkeket, képösszeállításokat 1949-től az 1950-es évek közepéig-végéig. Az 1956 utáni politikai és társadalmi konszolidációs kísérlet időszakában (1962-68) keveredtek a korábbi évtizedek véleményei. Mind a sajtóban, mind a tanácstalannak tűnő politikai vezetők gondolkodásában. Majd a gyermekgondozási segély bevezetése (1967) már határozott politikai elképzelést takart, amit hivatalosan is gerjesztett sajtóvita követett. A hivatalos nőmozgalom (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, 1957-től Magyar Nők Országos Tanácsa) népszerű magazinja (1945-49: Asszonyok, 1949-től Nők Lapja) több tíz-, majd százezres példányszámban jelent meg. A központosított sajtó forrásértéke abban rejlik általában, hogy tükrözi a politikacsinálók elképzeléseit. A Nők Lapja is kínálja a lehetőséget, hogy nyomon kövessük a közvetlen diktatúrás időszakban a nőkkel kapcsolatos propagandát, később a nőkről kialakítandó társadalompolitikai álláspontok létrejöttét. Új nőtípus — a jogalkotás tükrében A jogi szabályozás fontosabb állomásainak felvillantásával most csak azt kívánjuk érzékeltetni: 1945 után számos intézkedés történt, hogy a nőket a munkavállalás terén, de a családon belül is korábban sújtó hátrányokat felszámolják. Elsőként a nőket hátrányosan érintő választójog megváltoztatására került sor: az 1945:VIII. tc. a férfiakkal egyenlő feltételek mellett biztosította az aktív és passzív szavazati jogot a nagykorú nőknek. A politikai jog terén történt egyenjogúsítást a nők művelődési jogainak kiterjesztése követte: a 6.690/1945. M. E. sz. rendelet az 1945/46. tanévtől korlátozás nékül megnyitotta előttük a tudományegyetemek jog- és államtudományi karait, az 1946:XXII. tc. pedig — a hittudományi kart kivéve — biztosította az egyetemekre, főiskolákra való, a megállapított létszámkereten belüli bejutásukat. (Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a nők szakképzésének terén meglevő jelentős elmaradás felszámolására az 1960-as évek végéig kevés történt, ami a nők rendesen megfizetett szakmákban való elhelyezkedését nehezítette.) „A nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet”-et az 1948:XLIII. tc. szüntette meg, mely a munkaerőpiacon elvileg a férfiakkal egyenlő jogállást biztosított a nők részére, s ezt a célt szolgálta a számos, a dolgozó nőt és anyát védő munkajogi szabály is. Az állampolgárok nemek szerinti hátrányos megkülönböztetését az 1949. évi alkotmány szüntette meg, törvény előtti egyenlőséget teremtve a két nem között. Az 1953. január 1-jén hatályba lépő családjogi törvény (1952:IV.) pedig a házasság és a családi viszonyok új jogi szabályozásával a nők családon belüli egyenjogúságát kívánta előmozdítani, deklarálva, hogy a házastársakat egyenlő jogok illetik meg, és kötelességek terhelik a házasélet ügyeiben. A nők személyiségi jogait is „rehabilitálták” az ál-A második világháború utáni Magyarországon társadalmi robbanások sorozata következett be. Ezek részben azért indulhattak el, mert a világháborús vereség maga alá temette a régi politikai és társadalmi elit rendszerét. Felszínre törtek eddig lefojtott társadalmi-szociális ellentmondások, és megkezdődött több, Nyugat- Európában is időszerű emberjogi-társadalompolitikai kérdés firtatása. Azután a proletárdiktatúra bevezetése 1948-49-ben egy vágányra kényszerítette a kezdeményezéseket: a szovjet típusú egypártrendszer politikai intézményei és a szovjet típusú szocializmus társadalompolitikai tervei közé. A nőkérdés, a nők helyzetének „rendezése" sajátos változást mutat 1945 után. Jál, hogy a személyi igazolvány bevezetésével (1954) a nőket, családi állapotuktól függetlenül, önállóan tartották nyilván (eltérően a korábbi gyakorlattól, amikor a férjes nők nevét és adatait a férjről kiállított be- és kijelentőlap tartalmazta). Az említett jogszabályok tehát megteremtették a jogi hátterét, feltételeit annak, hogy a magyarországi polgári és a szociáldemokrata nőmozgalom által már a századelőtől követelt női emancipáció az új társadalmi berendezkedésben megvalósuljon. A társadalmi közgondolkodásban a nő és a család szerepéről élő érték- és előítéletek azonban csak lassan változtak. Jóllehet a nők egyre szélesebb körű munkába állása, a 26