História 1998
1998 / 7. szám - MŰHELY - BURUCS KORNÉLIA: A "fordulat" és a "dolgozó nő"
1954-re eredetileg előirányzott 86,4%-os növekedése helyett legalább 200%-os emelkedést vártak az ország vezetői, s célul tűzték a „mezőgazdasági elmaradottság” mielőbbi felszámolását is. A tényszámok felemelése a munkaerő-gazdálkodásra is konzekvenciákkal járt: a munka termelékenysége, a munkafegyelem javítása stb. mellett az ipar számára öt év alatt az eredetileg tervezett 480 ezer helyett 650 ezer új munkás és alkalmazott munkába állítását írták elő. A módosított terv a népgazdaság munkaerő-szükséglete egyik forrásaként a termelőmunkában addig még részt nem vevő asszonyok, lányok százezreit jelölte meg. Kongresszusi beszédükben Rákosi és Gerő is szólt a nők munkába állításáról. Gerő hangsúlyozta: ,,A nőknek a termelésbe való tömeges bevonása, jelentékeny mértékben szakmunkásokká való át- és kiképzése nemcsak népgazdasági érdek, nemcsak a számunkra oly szükséges munkaerő biztosításának egyik fontos forrása, hanem egyúttal a nők gazdasági, politikai és kulturális felemelkedésének s egyenjogúsításuk maradéktalan megvalósításának az útja is.” A kongresszus határozatainak gyakorlati megvalósítása érdekében májusban közzétették az 1011/1951. MT. számú határozatot, mely a növekvő munkaerő-szükséglet fedezése érdekében biztosítani kívánta, hogy „a nők népi demokráciánk által részükre biztosított jogokkal” élve nagyobb számban vegyenek részt a termelőmunkában. A határozat értelmében az 1951-ben jelentkező munkaerő-szükségletet ,,a gyáripar területén 50%-ban, a magas- és mélyépítőipar területén 47%-ban, a közlekedés területén 80%-ban, az állami mezőgazdaság területén 40%-ban, a közigazgatás területén pedig 40%-ban női munkaerők felvételével kell fedezni”. A határozat kiemelte a női szakképzés bővítésének szükségességét, s a „szakmailag fejlődőképes” nők előléptetését. Ezért a határozat előírta, hogy a szakmunkásképző tanfolyamokon a nők arányát 30-ról 50%-ra kell emelni, a mezőgazdasági gép- és traktorvezetői tanfolyamokon pedig legalább 50%-ban nőtanulóknak kell részt venniük. Javítani kell a női közép- és felsőkáderek arányát is, ennek érdekében növelni kell a nők számát az ipari, mezőgazdasági technikumok, a szakérettségit adó tanfolyamok és a Műegyetem hallgatói között. A határozat irányelvei között szerepelt az is, hogy átszervezés vagy más ok miatt „női munkavállalókat csak kivételes esetben lehet elbocsátani”, s rögzítette azt is, hogy a családos asszonyokat általában a lakhelyükhöz közeli munkahelyen kell alkalmazni, s áthelyezésükkor a munkáltatók törekedjenek arra, hogy hosszabb időre ne szakítsák el családjuktól, férjüktől őket. A határozat II. fejezete egy sor olyan intézkedéstervet is felsorolt, amelyek a nők munkába állását elősegítendő, életkörülményeiket igyekeztek könnyíteni, így szorgalmazta a bölcsődei, óvodai és napközi hálózat kiterjesztését, a nők háztartási munka okozta túlterheltségén pedig „mosodák szervezésével, kis háztartási gépek és eszközök fokozott gyártásával és árusításával, a közétkeztetés kiterjesztésével s egyéb módon” kívánt gondoskodni. A propaganda A párt- és kormányhatározatok végrehajtása érdekében beindult a propagandagépezet. Az 1948-ban egységesített nőmozgalom, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) tevékenységében a termelési kérdések kerültek a középpontba. Vass Istvánné, az MNDSZ főtitkára már az MDP II. kongresszusán ígéretet tett arra, hogy jó felvilágosító munkával leküzdik az asszonyok kényelemszeretetét és vonakodását, valamint a férjek ellenállását is. „Rá kell mutatnunk arra — mondta —, hogy nem az otthonukba való elzárkózással, hanem a termelőmunkával tudják otthonukat, gyermekeik jövőjét, a békét megvédeni.” Az ezen években kiadott MNDSZ- brosúrákban azt sulykolták, hogy a termelőmunkába bekapcsolódott nő eltartottból végre önálló keresővé lesz, s ez jelenti tényleges felszabadulását, a társadalmi felemelkedés lehetőségét. „Csak az a nő lehet minden tekintetben egyenjogú — áll egy másik brosúrában —, aki hazánk felvirágoztatása, a szocialista Magyarország építése érdekében kibontakoztatja alkotóerőit, aki kivívja ... az egyenjogúság fontos feltételét: az anyagi függetlenséget.” Másutt azt a „hivatalos” álláspontot visszhangozta a nőszervezet, hogy a dolgozó nő „családi élete megszépül, tartalmasabbá válik. Mélyebb és igazabb lesz kapcsolata férjével, felnövő gyermekeivel, hiszen problémáik, örömeik, gondjaik közösek már. A dolgozó asszony válik csak férjének igazi élettársává, gyermekeinek okos, művelt nevelőjévé. A munka megnyitja előtte a magasabb műveltséghez, nagyobb öntudathoz vezető utat.” A szervezet hetilapjában, a Nők Lapjában is propagálták a széles körű munkaerő-toborzást. „Nálunk nem írott malaszt, hanem eleven valóság a nők egyenjogúsága — hirdeti a cikkíró —. A nőknek lehetőségük van arra, hogy megszűnjenek a szűk kis háztartás rabszolgái lenni, hogy ugyanúgy dolgozzanak, pénzt keressenek, érvényesüljenek, mint A Rákosi Mátyás Bölcsődében az üzemi dolgozó anyák szoptatják gyermekeiket. Budapest, 1953 Építkezés Sztálinvárosban, 1950