História 1998
1998 / 7. szám - MŰHELY - BURUCS KORNÉLIA: A "fordulat" és a "dolgozó nő"
a férfiak. Ugyanazt a bért kapják és ugyanúgy kiváló munkássá, sztahanovistává fejlődhessenek... Ezer és ezer családban emelkedik az életszínvonal... hiszen ezután nem egy, hanem két kereső lesz a családban.” Szép mondatok, amelyekben megjelenik a nemes célkitűzés: a nőknek kitörési lehetőséget biztosítani a háztartásból. De amelyekben megfogalmazódik a szovjet rendszer demagógiája is: a társadalmi forradalmiság szellemében a nőket elszakítani biológiai adottságaik kínálta társadalmi funkcióiktól. Mintegy a torzan értelmezett egyenjogúság szellemében, igazolni akarva az elvet: a nők mindenre alkalmasak. A nőtársadalom elé a termelési értekezletekké degradált nőnapokon, az üzemi nőmunka keretében szeminarizált brosúrákban s a nagy példányszámban megjelenő Nők Lapjában példaként állították a „munka frontján” helytálló, vállalt tervüket több száz százalékra teljesítő sztahanovista ipari munkásasszonyokat, lányokat, akik ,,a szovjet nők példáját követve egymás után jelennek meg azokon a munkaterületeken, ahonnét azelőtt kiszorították őket”. 1951-től a lap címoldalán rendszeresen feltűntek a traktorista lányok, a Becsületkönyv szereplői lettek a beadási kötelezettségüket „pontosan és gyorsan” teljesítő egyéni dolgozó parasztasszonyok, mintagazdák, cséplősök, tszcs-tagok, és az esztergagép mellett tanuló-dolgozó átképzős lányok, a baboskendős fonó- és szövőnők, az új, szocialista városokat építő kőműves aszszonyok. Amikor Rákosi arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervgazdálkodás növekedése a széntermelés gyors emelése nélkül megoldhatatlan, női vonatkísérők, rámpakezelők, csapatcsillések, csilletöltők, szivattyúkezelők, szénkiadók, motorkezelők szálltak a föld alá. Az MNDSZ népszerűsítette a nők körében az építőipari munkákat is, köztük a vasbetonszerelő, ács, hegesztő foglalkozásokat és az épületgyártó ipar valamennyi területét. A Sztálin születésnapja tiszteletére indított ,,Nők a tervért mozgalom” ugyancsak alkalomul szolgált kimagasló munkateljesítményre való ösztönzésre. A Rákosi Művekben 1951. decemberre már hatezer nő kapcsolódott be a mozgalomba, a Ikarus Karosszéria- és Járműgyár villanyhegesztőnője, N. Jánosné pedig e felemelő alkalomból nemcsak teljesítményét tornászta fel 170%-ra, de 1951. december végén már 1952. áprilisi tervén dolgozott! A Hofherr-gyár nődolgozói „munkafelajánlásokkal köszönték meg pártunknak és kormányunknak a jegyrendszer megszüntetését”. 1951. december 16-án az MNDSZ- központban már országos tanácskozáson foglaltak állást háziasszonyok és üzemi nődolgozók arról, „milyen eszközökkel érhetnek el magasabb termelési eredményeket, és hogyan kapcsolhatnak be még több asszonyt a termelésbe”. A tanácskozók ,,Még többen álljunk a gép mellé, még többet adjunk a hazának!” címmel felhívással fordultak asszonytársaikhoz. A felhívásban a háziasszonyok nyilvánosan megfogadták: „Több és jobb teljesítményre, a terv teljesítésére lelkesítjük férjeinket, családtagjainkat, de aki csak megteheti közülünk, maga is odaáll a gép mellé, vagy kezébe veszi a malteroskanalat.” 1952 nyarán pedig a városokban megindított „Háziasszonyok a tervért” mozgalom kereteit dolgozták ki. 1951-52-ben főleg az üzemi munkásnők mozgósításán volt a hangsúly. 1953- tól azután a mezőgazdaságban dolgozó nők is az érdeklődés homlokterébe kerültek. Körükben meghirdették a 200 munkaegységért mozgalmat, s a Nők Lapja március elején két felhívást is közzétett: a komádi MNDSZ tagjai országos mozgalmat indítottak a „tojás- és baromfibeadás pontos és gyors” teljesítéséért, az áporkai asszonyok pedig „Kinek lesz előbb zöldfőzeléke?” felhívással fordultak az ország dolgozó parasztasszonyaihoz, „munkájukkal az ötéves tervet, a városi és falusi dolgozók ellátását” akarva elősegíteni. Nők a „munka frontján” A nagyarányú propaganda nem maradt hatástalan: az 1950-es években a különböző gazdasági ágakban jelentkező munkaerőhiányt jelentős részben a zömében szakképzetlen, olcsó munkaerőt jelentő A ceglédi gépállomás traktorosai, 1954 Textilfeldolgozó üzem, 1953