Melléklet 2003
2003 / 1. szám - Berend T. Iván: Az Európai Unió a globalizált világgazdaságban
EURÓPA KflPUJflBflll Forrás: Die Erweiterung der EU. EU-Betrittskandidaten stellen sich vor. Feldbach, 2001. kát. importkvótákat és egyéb korlátozásokat, létrehozták a hat ország szabadkereskedelmi rendszerét. 1968-ra már egységes vámrendszerrel is rendelkeztek más, nem közös piaci országokkal szemben, vagyis létrejött a vámunió. Ezen az alapon bontakozhatott ki azután az 1970-es évektől a szabad munkaerő- és tőkeáramlást is biztosító gazdasági unió, melyet azután majd a maastrichti szerződés teljesít ki 1992-ben. A tagországok egymás közötti kereskedelme három évtized alatt 23-szorosára ugrott és új típusú munkamegosztás bontakozott ki a fejlett ipari országok között. Többé már nem az ipari és mezőgazdasági áruk piaca állt a középpontban, hanem ipari termékek különböző részegységeinek cseréje, közös gyártási programok, melyek hihetetlenül megnövelték a termelékenységet és versenyképességet. A Közös Piac országaiban a gazdasági kiegyenlítődés folyamatai indultak meg: eleinte ugyan a munkaerő vándorolt az álláslehetőségek után, például Dél-Olaszországból Németországba, de hamarosan megfordult a helyzet és az állások kezdtek vándorolni a munkaerő-tartalékokhoz beruházások formájában. Az 1980-as években a kölcsönös tőkeberuházások évente 30%-kal növekedtek, háromszor olyan gyorsan, mint a külkereskedelem, s a direkt beruházások állománya kétévente megkétszereződött. Az integrációs folyamat jól ismert, s legnagyobb sikerét az ezredfordulón bevezetett közös valutával és központi bankkal érte el. Bár a szakmai viták gyakorta szembeállították az integráció elmélyítésének, valamint az integrációs rendszer új tagokkal történő bővítésének politikáját, a valóságban e két folyamat mindvégig összekapcsolódott. Az európai Közös Piac hat tagországa ugyanis 1973 januárjától az Egyesült Királysággal, Írországgal és Dániával a kilencek közösségévé bővült. A mediterrán diktatúrák összeomlását követő évtized során a közösség befogadta Görögországot, majd Spanyolországot és Portugáliát, s 1986-tól már a tizenkettők Európájáról beszélhetünk. A hidegháború végét követően a korábban semleges Svédország, Finnország és Ausztria kérte felvételét, s 1995-ben az Európai Unió taglétszáma 15-re bővült. Ezekben az években már megindult a további bővítés előkészülete is, ami fordulatok után az ezredfordulón már újabb tíz ország felvételének lehetősége előtt nyitott kaput. Alig több mint egy év múlva az unió már a 25-ök Európája lesz. A folyamatos bővítés útja természetesen nem volt zökkenőmentes. Már Írország 1973-as felvétele előtérbe állította a gazdaságilag elmaradott tagországok, illetve régiók kérdését, hiszen Írország történelmileg Nagy-Britannia szegény, elmaradott perifériája és munkaerőforrása volt. Az unión belüli kirívó gazdasági szintkülönbségek különösen kiéleződtek a mediterrán országok felvétele után: 1986-ban Írország, Görögország, Spanyolország és Portugália együttes, átlagos egy főre jutó GDP-je az unió többi tagországa együttes jövedelmi szintjének csak 60%-át érte el. Bár az előbbi országok lényegében egészükben elmaradott régiónak számítottak, egyes területeik különlegesen elmaradottak voltak: a tíz legfejlettebb és legelmaradottabb közös piaci régió közötti jövedelmi szintkülönbség 1,5-höz alakult, míg a munkanélküliség rátája a legkedvezőbb helyzetben lévő régiókban 4%, a legelmaradottabbakban azonban 25% volt. A Az integráció előnyei A jelentősebb egyenlőtlenségek kiegyenlítődési folyamata azonban úgyszólván azonnal megindult. Ez részben a nagy, integrált piaci automatizmusból következett. Willem Molle úgy érvel, hogy a munkaerő és tőke szabad áramlása bérkiegyenlítődési folyamatot generált, mivel az alacsony bérszintű országokból elvándorolt munkaerő lejjebb szorította a bérszintet a magasabb bérszint országaiban, s emelte azt az elvándorlás országaiban. Az áruk szabad áramlása a széles, nagy piacok előnyét nyújtja a kis ország számára is, ami költségcsökkentő, termelékenységnövelő hatásával segíti a fejlődést. A tőkeáramlás pedig előmozdítja a legfejlettebb technika átvételét és fejleszti a munkamegosztást. A legfej- AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAINAK ADATAI Ország Terület, km2 Lakosságszám Főváros GDP (1999)* Infláció, % (2001. szept.) Munkanélküliség, % (2001. szept.) Ausztria 83 858 8 092 000 Bécs 23 178 2,6 3,9 Belgium 30 528 10 226 000 Brüsszel 23 343 2,4 11,7 Dánia 43 094 5 326 000 Koppenhága 23 997 2,2 5,0 Finnország 338 144 5 166 000 Helsinki 20 886 1,9 8,7 Franciaország 543 965 58 620 000 Párizs 21 395 2,6 9,1 Görögország 131 957 10 538 000 Athén 14 272 2,9 11,6 Hollandia 41 526 15 805 000 Amszterdam 21 713 4,3 2,4 Írország 70 273 3 752 000 Dublin 23 226 4,3 3,8 Luxemburg 2 586 432 000 Luxembourg 35 980 2,3 2,1 Nagy-Britannia 242 910 59 501 000 London 20 348 1,6 5,2 Németország 357 020 82 100 000 Berlin 22 463 2,0 9,5 Olaszország 301 336 57 646 000 Róma 20 449 2,5 9,4 Portugália 92 345 9 989 000 Lisszabon 15 111 4,0 3,9 Spanyolország 504 782 39 410 000 Madrid 16 953 3,0 13,0 Svédország 449 964 8 857 000 Stockholm 19 985 2,7 4,0 EU-15 összesen 3 234 288 375 460 000-20 613 2,5 8,3 * Vásárlóerő-paritáson, euróban. 4 EZREDFORDULÓ • 200371