História 2008

2008 / 1. szám - EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM - KATZ, JAKOV: Ifjúkori házasság a középkori zsidó kultúrában : Ideológiai-vallási, gazdasági-politikai okok

Ifjúkori házasság a középkori zsidó kultúrában Ideológiai-vallási, gazdasági-politikai okok A középkori élet alapvető jellem­zőjének tekintett egyik leggya­koribb jelenség a gyermekkori vagy ifjúkori házasság. A zsidó vallási hagyományban a fiatalkori házasság szokásának mély gyökerei vannak. A háláha a házasságot már 13 éves kortól kezdve ajánlotta, és a férfi számára előírta, hogy 18, de legkésőbb 20 éves koráig meg­házasodjon. Ezt a „szaporodja­tok és sokasodjatok” parancsolat­tal indokolták, de az a törekvés, hogy a házasságkötést minél előbbre hozzák, nem csak ebből következett. A zsidóság nézetei a házassági ügyekben engedélyezettről és til­tottról, a zsidó társadalomban el­fogadott nemi erkölcs összessége is ezt indokolta. A zsidó nemi erkölcs szerint a kívánatos ideál az a férfi, aki nem­csak megőrizte magát a házasságon kívüli nemi kapcsolatoktól, hanem aki ezen túlmenően őrizkedett magjá­nak hiábavaló elvesztegetésétől is. A midrások Jákob ősatyának tulajdonítottak ilyen felsőbb tisztaságot, annak ellenére, hogy elmondatott róla, hogy 84 éves koráig nem nősült meg. A Jákobról kialakult midrási kép azonban nem szolgált mintául a házas­ság késleltetésére, csupán a tisztaság megőrzésére, így a korai házasságok számítottak alapvető eszköznek a tisz­tasági ideál elérésére. A zsidóság - a keresztény és más vallásokkal ellentétben - nem fejlesz­tett ki olyan aszkéta típust, amelyik előre elhatározott szándékból nem lép kapcsolatra nővel. Ben Azáj példája, aki nem nősült meg, mert a lelke a Tó­rához vágyódott, nem talált követőkre a későbbi nemzedékekben. Bár éppen az ő példája szolgált alapul azon hálá­­lának, amely megengedte az asszony nélküli életet. Egyáltalán nem találunk azonban olyanokat, akik ezt az enge­délyt használták volna a Tóra-tanulás­­hoz való ragaszkodásuk érdekében. A Tórával foglalkozó fiatal férfi en­gedélyt kaphatott a házasságkötés ide­jének késleltetésére, attól félvén, hogy elhanyagolja tanulmányait, ha „ma­lomkövet tesznek a nyakára” (azaz megházasodik), de csak azzal a fel­tétellel, „nehogy a vágya legyőzze őt”. A Tóra tanulását olyan eszköznek te­kintették, amely nemcsak eltereli a figyelmet a bűnös gondolatokról és megtisztítja az elmét a kék­ (éjszakai magömlés) észrevételétől, de olyan eszköznek is, amely a szükség idején megfelelő annak, aki ideiglenes cölibá­tusban él. A Tóra-tanulás őrzőerejébe vetett bizalom az egyedülállókat illető­en azonban nem volt nagy, és az ideál épp az volt, hogy a házasság révén le­hetővé váljon a „Tóra tisztaság­ban” történő tanulása. A tisztaságra törekvést erősí­tette a beszennyeződéstől való félelem. Már a Talmud­ban ki­mondatott, hogy aki onanizál, halált érdemel. Az askenáz pie­­tizmus, amely önkínzó tendenciákkal bírt, ezt a vétket azon főbenjáró bűnök közé sorolta, amelyek csak a legnehe­zebb önkínzással, böjtöléssel és jégen üléssel bocsáthatók meg. A kései er­kölcsi könyvek, amelyek az askenáz önkínzást a kabbalának a felső világ megsértésétől való iszonyával olvasz­tották össze, a már meglévő szigorúság A tisztaság ideálja Ószövetségi eljegyzés: Ábrahám küldötte kiválasztja Rebekát Izsák számára. Illusztráció a Bécsi Genezisből, 6. század vége Talmud [héber: tan, tanulmány] *Ó­szövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartal­mazó mű. (Lejegyzése mintegy 800 rabbitól ered.) Felöleli a régi zsidó­ság szellemi, társadalmi, jogi és vallá­sos életének fejlődését a bibliai ká­non befejezésétől a Kr. u. 6. századig. Az írott tanból, vagyis a Bibliából (héber: tóra sebiktáv) és a le nem írt, a szájhagyományos tanból (héber: tó­ra sebálpe) indult ki. A Biblia értel­mezése (midrás) két irányban haladt: a hággádá az erkölcsi eszméket és vallásos tanításokat tartalmazta, a háláhá pedig a Bibliából levezetett, de a gyakorlati életre vonatkozó tör­vényeket. E kettő együtt teszi ki a Talmud egyik fő alkotó részét, mely­hez hozzájárult a részben Mózesre visszavezetett hagyomány. A hagyo­mányból idővel sok eltűnt vagy mó­dosult, de Kr. u. 189 körül Júda az addigi gyűjteményekből összeszer­kesztette a Misna nevű munkát, amely az összegyűjtött hagyományt tartalmazza. F. I. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék