História 2011

2011 / 7. szám - GLÓBUSZ - JORDÁN GYULA: A "nagy proletár kulturális forradalom" és utóélete : Maótól a diákmozgalmakig

A „nagy proletár kulturális forradalom” és utóélete Maótól a diákmozgalmakig U­nalmas, elvont ideológiai té­telek hogyan voltak képesek óriási tömegeket, mindenek­előtt a tanult fiatalokat a hisztérikus lelkesedés állapotába juttatni? „Kultu­rális forradalom” jelszava alatt a kul­túrájukra méltán oly büszke kínaiak miért pusztították elszánt dühvel a múlt becses értékeit? A hierarchia kö­rülményei között szocializálódott, az öregek, a felettük állók tiszteletére nevelt fiatalok miért vetkőztek ki úgy magukból, hogy köztiszteletben álló embereket, hivatalnokokat, tanárokat ütlegeljenek, megkínozzanak, eseten­ként megöljenek? Hogyan magyaráz­ható és érthető meg, hogy Mao Ce­­tung, aki az 1960-as években már a régi császárok minden előjogával ren­delkezett és akit szinte istenként tisz­teltek, harcot indított azon rendszer lényeges elemei ellen, amelyet az ő ve­zetésével hoztak létre? A kínai kultu­rális forradalom eredetét, lefolyását, eredményeit és következményeit érintő kérdésekre számtalan tény, dokumen­tum ismertté válása után sem könnyű kielégítő válaszokat adni. A „gyökerek” A kulturális forradalom gyökereit ke­resve minden értékelés megegyezik abban, hogy elindításában és lefolyá­sában meghatározó szerepe volt Mao Ce-tungnak. Ezt az is jelzi, hogy a „ka­tasztrófa tíz évének” - ahogy a kínaiak nevezik az időszakot - a „nagy kor­mányos” halála (1976) vetett véget. A következő évben tartott XI. pártkong­resszuson a kijelölt utód, Hua Kuo­­feng ezt megerősítette: „Mao elnök páratlan forradalmi bátorsággal és elő­relátással személyesen indította meg és irányította a nagy proletár kulturális forradalmat, amelyre még nem volt példa a proletariátus diktatúrájának történetében.” A kulturális forradal­mat nemcsak nagyra értékelte, hanem határozottan kijelentette, hogy „hason­ló politikai forradalmak a jövőben még sokszor sorra kerülnek”. 1981-ben azonban a Kínai Kommunista Párt (KKP)­­ Teng Hsziao-ping vezetésével - már erőteljes szavakkal ítélte el a tíz­éves időszak alatt történteket, és más előjellel értékelte Mao szerepét. Ám mivel a rendszer legitimációja nagy­mértékben kötődött Maóhoz és esz­méihez (a kínaiak a maoizmus kifeje­zést nem használják), felelősségének megállapítása után leszögezték: „Érde­mei az elsődlegesek és hibái másodla­gosak.” Az okokat és a Maót motiváló té­nyezőket keresve utalni kell a rend­kívül súlyos következményekkel járó, legalább 45 millió ember halálát okozó „nagy ugrásra” és az ezt követő, úgyne­vezett „kiigazításra”. A hibás gazda­ságpolitika kijavítása során nyilván­valóvá vált a vezetés megosztottsága. Propagandaszobrocska az értelmiségit megszégyenítő vörösgárdista alakjával „Meggyőzésre kész” vörösgárdista „őrségváltók” hangszóróval és a fegyverként használt tollal. Propagandaplakát, 1971 „Kuomintangista ellenforradalmárokat” kísérnek a vörösgárdisták 13

Next