História 2011
2011 / 7. szám - GLÓBUSZ - JORDÁN GYULA: A "nagy proletár kulturális forradalom" és utóélete : Maótól a diákmozgalmakig
A „nagy proletár kulturális forradalom” és utóélete Maótól a diákmozgalmakig Unalmas, elvont ideológiai tételek hogyan voltak képesek óriási tömegeket, mindenekelőtt a tanult fiatalokat a hisztérikus lelkesedés állapotába juttatni? „Kulturális forradalom” jelszava alatt a kultúrájukra méltán oly büszke kínaiak miért pusztították elszánt dühvel a múlt becses értékeit? A hierarchia körülményei között szocializálódott, az öregek, a felettük állók tiszteletére nevelt fiatalok miért vetkőztek ki úgy magukból, hogy köztiszteletben álló embereket, hivatalnokokat, tanárokat ütlegeljenek, megkínozzanak, esetenként megöljenek? Hogyan magyarázható és érthető meg, hogy Mao Cetung, aki az 1960-as években már a régi császárok minden előjogával rendelkezett és akit szinte istenként tiszteltek, harcot indított azon rendszer lényeges elemei ellen, amelyet az ő vezetésével hoztak létre? A kínai kulturális forradalom eredetét, lefolyását, eredményeit és következményeit érintő kérdésekre számtalan tény, dokumentum ismertté válása után sem könnyű kielégítő válaszokat adni. A „gyökerek” A kulturális forradalom gyökereit keresve minden értékelés megegyezik abban, hogy elindításában és lefolyásában meghatározó szerepe volt Mao Ce-tungnak. Ezt az is jelzi, hogy a „katasztrófa tíz évének” - ahogy a kínaiak nevezik az időszakot - a „nagy kormányos” halála (1976) vetett véget. A következő évben tartott XI. pártkongresszuson a kijelölt utód, Hua Kuofeng ezt megerősítette: „Mao elnök páratlan forradalmi bátorsággal és előrelátással személyesen indította meg és irányította a nagy proletár kulturális forradalmat, amelyre még nem volt példa a proletariátus diktatúrájának történetében.” A kulturális forradalmat nemcsak nagyra értékelte, hanem határozottan kijelentette, hogy „hasonló politikai forradalmak a jövőben még sokszor sorra kerülnek”. 1981-ben azonban a Kínai Kommunista Párt (KKP) Teng Hsziao-ping vezetésével - már erőteljes szavakkal ítélte el a tízéves időszak alatt történteket, és más előjellel értékelte Mao szerepét. Ám mivel a rendszer legitimációja nagymértékben kötődött Maóhoz és eszméihez (a kínaiak a maoizmus kifejezést nem használják), felelősségének megállapítása után leszögezték: „Érdemei az elsődlegesek és hibái másodlagosak.” Az okokat és a Maót motiváló tényezőket keresve utalni kell a rendkívül súlyos következményekkel járó, legalább 45 millió ember halálát okozó „nagy ugrásra” és az ezt követő, úgynevezett „kiigazításra”. A hibás gazdaságpolitika kijavítása során nyilvánvalóvá vált a vezetés megosztottsága. Propagandaszobrocska az értelmiségit megszégyenítő vörösgárdista alakjával „Meggyőzésre kész” vörösgárdista „őrségváltók” hangszóróval és a fegyverként használt tollal. Propagandaplakát, 1971 „Kuomintangista ellenforradalmárokat” kísérnek a vörösgárdisták 13