Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Sarusi Mihály: Hanyattúszás

tartotta a sapkáját, mi hánytuk bele a fejt. Ahogy a gyalogút átér a ha­táron, mindjárt beléjük botlottunk a sötétben. Volt, amikor hetvenen mentek át, egyszerre hetven ember dobta bele sorba az ötezret. Volt csempészet a háború után! Az első háború után apám, most én. Volt, hogy huszonöt kiló sót vittem a hátamon, egy ló árát kaptam ér­te. A pengő jó pénz volt, a zsidó megvette. Volt, aki kocsival hordta a sót. Ha a granicsárt megfizetted, bármit átvihettél. Csorba Német Jós­ka húsz lovat hozott át Magyarországra fényes nappal. Nem volt ló Magyarországon, elvitte a német, az orosz, kellett a parasztnak. Elein­te egyáltalán nem volt granicsár, az ment, aki akart, aztán negyven­négy végén visszajött egy granicsár. Rabolni járt át Magyarországra. Cukrásszal, Cukrász Molnár Antival. Negyvennégy szeptember 13-án léptek be a magyarok Kisiratosra. Ti­zennégy napig voltak bent, szemptember 28-án jött az orosz. Előtte éj­­­szaka ment ki a magyar. Itt a Csatorna-parton beásták magukat, ágyúkkal voltak a magyarok. Na, mondta édesapám, Isten irgalmaz­­zon a falunak, ha a magyar itt veszi föl a harcot, a földdel egyenlővé te­szi az orosz a falut. Aztán éjjel elvonultak. Elment a magyar, jött az orosz. Volt nálunk egy gyengeelméjű, Burga Gazsi, Szellelki. Nem tudott rendesen beszélni. Csak makogott. Bejött az orosz, az utcán kérdi tőle: Van itt német? Az meg csak nevetett, mindig ilyen volt. Erre az orosz megharagudott, belelőtt, harminckét golyót eresztett bele az orosz! Az volt a szemcséje, hogy mind a har­minckettő egy helyen ment át rajta. Átlőtte a tüdejét, de addig ápolta a családja, hogy felépült. A Török-tanya, Kevermes és Dombegyháza felé, tizenkétszer cserélt gazdát. Két magyar honvéd géppuskával, gránáttal állította meg az oroszt. Huri, huri, huri! Ezt kiabálták. Bejöttek a kastélyba, ezek a bukszus mögé bújtak, aztán adj neki! Mindenkit lelőttek, aki akkor a tanya­ud­varon volt, több mint ezer halott volt! Sürgönyöztek a parancsokság­ra: Gyertek, itt meg tudjuk fogni az oroszt! Azok a parancsnokságon azt mondták: Mit akartok, a német pucos, majd ti meg bírjátok tartani az oroszt! Meneküljetek, míg nem késő. Hazamentek, kevermesiek vagy lövéseiek voltak, levetkőztek, aztán vártak, hogy jöjjön az orosz. A szomszéd, Oretyán Viktor tudott oroszul, az orosz fronton szolgált. Egyszer jött két orosz, harisnyát kerestek. Apám rejtette előlük Annus nénédet, a kéménybe bújtatta. Szép, erős lány volt, megpocskolták volna. Ott volt a szobában a vasvilla, fejsze, hogy elzavarhassa az oro­szokat. A két orosszal átment Viktorhoz, mondja neki: Baj van, Vik­tor, ezeknek nő kell! Azok azt hitték, azért jöttek ide, mert itt kapnak nőt. Én vittem a sötétben apám után a villát, tizennégy éves gyerek voltam. Aztán apám meg Viktor leverte őket a földre, a géppisztolyt elhajintották a kert végibe, össze-vissza verték őket. Amikor észben törtek, elpucoltak! Szökevények voltak, az oroszok lelőtték volna őket. Bementek Daróchoz, a cigánynak is nagy lánya volt, ők is jól megverték őket. A Sulyok-gyerekek három oroszt vertek agyon Marosvásárhelyen, amikor azok rá akartak menni a húgukra. Az any­juk anyám testvére, innen vitte el a férje Vásárhelyre, a székelyekhez. Feri rosszul emlékszik, vélekszik Béla bátya, én nem voltam ott, ami­kor apád meg Gergő bátya elé ment. De az igaz, én is hazajártam, amíg lehetett, többet, mint apád. Mi akkor úgy voltunk, eljöttünk, negyvenbe eljöttünk, mert nem akartunk román katonának menni, de csak hazahúzott a szívünk. Jobb volt itt élni, itt nem bántották az em­bert, amiért magyar, dehát ott maradt a szülői ház, a család, minden, csak Kisiratos maradt az otthon. Ott voltunk gyerekek onnan hoztunk ideátra is feleséget. Kisiratosról Magyarországra kívánkoztunk, innen meg vissza. Olyan ez, öcskös, mint a hanyattúszás. Az unokám jár Szegedében úszóedzésre, azóta tudom, hogy van ilyen is, hanyatt­úszás. Hát. Úszik, úszik az ember előre, de közben a szemét nem tudja levenni arról, amit a háta mögött kellene hogy hagyjon. Hogy aztán amikor teheti, hazarepüljön. De haza már nem hanyattúszva jön a sze­gény iratosi menekült. Sprint, vagy hogy mondja a lányunokám. Kezdetben nem volt határőr, se magyar, se román, csak néhány ká­­borgó román. Negyvenötben hallom, lezárják a határt, éppen otthon volt egy hónapja a fiam, Bélus. Egyéves, annyi, mint te voltál. Mentem volna érte. Lévésen, a sarki kocsmában volt a találka, a faluközpont­ban. Ahogy a falu alá értem, látom, bekerítettek a románok! Megin­dultam vissza, arra még szabad volt, kukoricásból kukoricásba rohan­tam, úgy értem át. Az volt bennem, nem fognak el! Ahogy átértem, rámfogja a puskáját a magyar határőr, addigra előkerült. Mit keres itt kend?! Mondom neki, de csak kendez, így beszélt velem. Mit visz kend? Tán hogy csempész vagyok. Három liter pálinka volt a tarisz­nyában, magam főztem. Kínálom, meghúzza. Hű, ez finom! Meg hogy bitang erős. Na, intett, odajöttek még egy-ketten. Azt mondják, haza-­­ visznek! A falu széléig kísértek a töltésen, a román nem mert odajönni. Akkor odaadtam neki még egy litert. Apámnak így is maradt. Neki vittem, nagyon szerette szegény. Másnap éjjel jöttem át, visszafelé, a határon, Bélus a nyakamban Me­zőhegyesig. Apám már elrendezte a határőrrel, háromezer lejbe ke­rült, jól ismerte az öreg, üzleteltek. Megegyeztünk a román határőrrel, hol jövök vissza, másnap ő ott fog várni. Tán még ma is engem les, ha le nem szerelik. Na, várhatott. Mert azt mondtam neki, hogy a gyereket visszaviszem az anyjának, mert hallottuk, hogy nem engedik már ezt a járkálást, és már jövök is! Badacsonyi Sándor: Öreg hölgy 16 HITEL • 1989. 1. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék