Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám - VILÁG-SZEM - Doležal, Bohumil: Karel Havliček
11 megteremtésénél. E tevékenységnek azonban magasabb célokhoz kell vezetnie. A csehek számára a nemzet fogalma nem volt misztikus és szent; a nemzet fogalmán mindmáig közös célok érdekében tevékenykedő dolgos közösséget értünk. Már kezdettől fogva ott volt a nemzet cseh fogalmában az a tudat, hogy a nemzet nem öncélú, mélyebb alapban vannak a gyökerei, a humanitás fogalmában. A cseh nemzeti ébredés ideológusai ezt a fogalmat Johann Gottfried Herdertől, a német preromantikus filozófustól vették át. Herder gondolatai tulajdonképpen külső okokból lettek népszerűek a cseh értelmiség körében. Fő művében, a Gondolatok az emberiség történetének filozófiájához című munkában találunk egy fejezetet a szláv nemzetekről, ahol a szlávokat békeszerető népként jellemzi, és nagyszerű jövőt jósol nekik. A különböző népekről Herder által adott jellemzések jobbára felületesek, banálisak, és nem felelnek meg a történelmi tényeknek. Az újkori cseh történelemben az volt a pozitív szerepük, hogy figyelmeztették a cseh értelmiséget Herder más fontosabb gondolataira. Nagy művének a fő témája az emberiség szellemi fejlődése. Herder szerint az ember egy közbülső fok a világegyetem fejlődésében, aki az állati szintről egy magasabb cél, a humanitás felé emelkedik. A nemzet pedig ennek a folyamatnak egyik történelmi formája. És ebben a folyamatban az értelmiség rendkívül fontos szerepet játszik. A cseh „nemzeti ébredés” (a cseh történetírásban gyakran használt fogalom) első szakasza az 1840- es évekig tartott. A nemzet „ébresztői” ekkor elsősorban a népi irodalmat ápolják (kezdetben minden művészeti ambíció nélkül), a tudományt (a történettudományt, a nyelvészetet, később az anyanyelven vizsgált természettudományokat) művelik. Ezen kívül fontos szerepet játszott a cseh színház, a művelődési egyesületek, a szórakoztató, a tudomány-népszerűsítő és a szakfolyóiratok. E tevékenységnek a Metternichrendszer jelölte ki a határait. I. Ferenc császár halála után valamennyire enyhült az elnyomás, és a cseh értelmiség a politikában is tevékenykedni kezdhetett. Épp ekkor lépett először a nyilvánosság elé Karel Havlicek, a cseh politikai újságírás megalapítója és magnus parense. Karel Havlicek 1821-ben született Borovában, egy kelet-csehországi kis faluban, egy kiskereskedő gyermekeként. Középiskolás korában úgy döntött, hogy a cseh nép érdekeit lelkészként fogja szolgálni — ezért belépett a prágai érseki szemináriumba. Kezdettől fogva összeütközései voltak szemináriumi elöljáróival, nagyon zavarta az intézetben uralkodó doktrinérség és szolgalelkűség. 1841- ben kizárták a szemináriumból, ezután két évet Moszkvában töltött, nevelő volt Pogodin egyetemi tanár családjánál. Moszkvai tartózkodásának tapasztalatai rendkívül fontos szerepet játszottak Havlicek további politikai fejlődésében. Hazatérése után Prágában élt, ekkor írta és közölte első cikkeit. Többek között megbírálta egy népszerű cseh írónak, Josef Kajetan Tylnek egyik elbeszélését — kifogásolta benne a szerző felületességét és a túlzott érzelmességet. Ez a nyitr bírálat óriási botrányt váltott ki, mert a korabeli cseh közönség az elnéző szemlélethez és a dicsérő szavakhoz volt hozzászokva. A cseh nemzeti mozgalom egyik vezéralakja, Palacky felismerte Havlicek tehetségét, és közbenjárására szerkesztői munkával bízták meg a hivatalos „Prágai újságnál”. Két év alatt sikerült Havliceknek az eredetileg nem túl vonzó hivatalos lapot népszerű újsággá változtatnia. A belpolitikai, gazdasági és oktatásügyi kérdésekről tudósított, rendre olyan külpolitikai témákat szemelt ki, amelyeket a cseh olvasó érdekesnek és aktuálisnak talált (például nagy figyelmet szentelt az angol kormány ellen indított és törvényes keretek közt zajló ír ellenállásnak). 1848 elején úgy látszott, hogy Havliceknek távoznia kell a szerkesztőségből, de csakhamar megbukott Metternich, és megélénkült a politikai élet. Az új helyzetben Havlicek еду új lapot jelentetett meg: ez volt a „Nemzeti Újság” (Národní Noviny), amely eleinte kormánylap volt, később független orgánum. Havlicek lapja síkraszállt azért, hogy a cseh kérdést demokratikus szellemben rendezzék, az osztrák birodalom átalakításával foglalkozó vitában a cseh érdekeket támogatta. Nemcsak a bukott rendszer képviselőivel és a német nacionalistákkal szállt szembe, hanem a szélsőséges cseh politikusokkal is. Tudatos és kiegyensúlyozott politikát sürgetett, amely vállalja a cseh nemzet politikai egyenjogúsításának a problémáját, és demokratikus alapon áll. Nem rokonszenvezett a prágai pünkösdi zavargások szervezőivel (noha az események következtében néhány hetet fogságban töltött), sem a bécsi, sem pedig a magyar forradalommal (mégis felháborodással reagált a Világos utáni véres osztrák megtorlásra). 1849-ben, amikor a reakció diadalmaskodott, betiltották a „Nemzeti Újságot”. Havlicek ezután egy kisvárosban, Kutná Horában adott ki „A szláv” (Slovan) címmel folyóiratot, mert Prágában nem sikerült lapengedélyt kapnia, ugyanis ott 1849 óta érvényben volt a rendkívüli állapot. „A szláv” volt ekkor egész Csehországban az utolsó, független lap. Havlicek igyekezett a cseh olvasókat arra felkészíteni, hogy miként lehet törvényes módszerekkel harcolni az elnyomás ellen. Mindenekelőtt a „törvényes ellenállás” gondolatát hangsúlyozta, és a hétköznapokban tanúsított állampolgári bátorság fontosságára hívta fel olvasói figyelmét. Az osztrák állam több pert indított ellene, de Havliceket minden alkalommal felmentették (a monarchia nyugati részében ugyanis ekkor még esküdtszékek működtek). Az osztrák kormány egy cseh nyelvű napilapot szervezett Bécsben, melynek az volt a fő feladata, hogy szembeszálljon Havlicek nézeteivel. Sajnos néhány híres cseh, illetőleg szlovák író (például Ján Kollár) vállalta az együttműködést ezzel az újsággal. 1851 nyarán Havlicek második alkalommal kapott hivatalos figyelmeztetést, a harmadik automatikusan a lap betiltását jelentette volna. Ezért úgy döntött, hogy ő maga szünteti be megjelentetését (nem akarta megszerezni a kormánynak azt az örömöt, hogy ők tiltsák be). 1851-ben karácsony előtt Havliceket letartóztatták és a dél-tiroli Brixenbe deportálták, ahol több mint négy évet töltött száműzetésben. Csak 1855 tavaszán kapott engedélyt a visszatérésre, Prágában ekkor sok régi barátja félve elkerülte; néhány hónappal később súlyosan megbetegedett, és 1856-ban meghalt. Visszatérése alkalmából a prágai rendőrség a következő jellemzést írta róla, amit különös módon akár méltó sírfeliratának is tekinthetünk: „Havlicek egyike a legtehetségesebb és leginkább elvhű cseh forradalmároknak, ezt elsősorban azzal bizonyította, hogy a mozgalom egész ideje alatt, a kormány és a forradalmi frakció által támasztott minden akadály ellenére szilárdan kitartott bejelentett programja mellett, amit szóban és írásban úgy védelmezett, hogy törvényes módon nem lehett üldözni érte.” Havlicek jelentőségét a cseh politikai gondolkodásban — némiképp egyszerűsítve — négy tételben lehet összefoglalni. Az első a polgári önkormányzatként felfogott demokrácia. E témával kapcsolatos gondolatai először még 1848 előtt, a „Prágai Újság” hasábjain kaptak nyomdafestéket. A községről vagy közösségről (a cseh „obec” szó egyszerre jelenthet falut, várost, sőt államot, nemzetet, azaz minden szervezett emberi közösséget) fejtette ki ekkor nézeteit. E gondolatokat folytatta az ötvenes évek elején „Egyáltalán mi is az alkotmány” című cikkében. Havlicek szerint az egyéni haszon és a kölcsönös rokonszenv a legfontosabb Rékassy Csaba: Disco HITEL • 1989. 1. szám 19