Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - VILÁG-SZEM - Doležal, Bohumil: Karel Havliček

1­1 megteremtésénél. E tevékenységnek azonban ma­gasabb célokhoz kell vezetnie. A csehek számára a nemzet fogalma nem volt misztikus és szent; a nemzet fogalmán mindmáig közös célok érdeké­ben tevékenykedő dolgos közösséget értünk. Már kezdettől fogva ott volt a nemzet cseh fogalmában az a tudat, hogy a nemzet nem öncélú, mélyebb alapban vannak a gyökerei, a humanitás fogalmá­ban. A cseh nemzeti ébredés ideológusai ezt a fogal­mat Johann Gottfried Herdertől, a német prero­­mantikus filozófustól vették át. Herder gondolatai tulajdonképpen külső okokból lettek népszerűek a cseh értelmiség körében. Fő művében, a Gondo­latok az emberiség történetének filozófiájához cí­mű munkában találunk egy fejezetet a szláv nem­zetekről, ahol a szlávokat békeszerető népként jel­lemzi, és nagyszerű jövőt jósol nekik. A különböző népekről Herder által adott jellemzé­sek jobbára felületesek, banálisak, és nem felelnek meg a történelmi tényeknek. Az újkori cseh törté­nelemben az volt a pozitív szerepük, hogy figyel­meztették a cseh értelmiséget Herder más fonto­sabb gondolataira. Nagy művének a fő témája az emberiség szellemi fejlődése. Herder szerint az ember egy közbülső fok a világegyetem fejlődésé­ben, aki az állati szintről egy magasabb cél, a hu­manitás felé emelkedik. A nemzet pedig ennek a folyamatnak egyik történelmi formája. És ebben a folyamatban az értelmiség rendkívül fontos szere­pet játszik. A cseh „nemzeti ébredés” (a cseh történetírás­ban gyakran használt fogalom) első szakasza az 1840- es évekig tartott. A nemzet „ébresztői” ek­kor elsősorban a népi ir­odalmat ápolják (kezdet­ben minden művészeti ambíció nélkül), a tudo­mányt (a történettudományt, a nyelvészetet, ké­sőbb az anyanyelven vizsgált természettudomá­nyokat) művelik. Ezen kívül fontos szerepet ját­szott a cseh színház, a művelődési egyesületek, a szórakoztató, a tudomány-népszerűsítő és a szak­­folyóiratok. E tevékenységnek a Metternich­­rendszer jelölte ki a határait. I. Ferenc császár ha­lála után valamennyire enyhült az elnyomás, és a cseh értelmiség a politikában is tevékenykedni kezdhetett. Épp ekkor lépett először a nyilvános­ság elé Karel Havlicek, a cseh politikai újságírás megalapítója és magnus parense. Karel Havlicek 1821-ben született Borovában, egy kelet-csehországi kis faluban, egy kiskereske­dő gyermekeként. Középiskolás korában úgy döntött, hogy a cseh nép érdekeit lelkészként fogja szolgálni — ezért belépett a prágai érseki szeminá­riumba. Kezdettől fogva összeütközései voltak szemináriumi elöljáróival, nagyon zavarta az inté­zetben uralkodó doktrinérség és szolgalelkűség. 1841- ben kizárták a szemináriumból, ezután két évet Moszkvában töltött, nevelő volt Pogodin egyetemi tanár családjánál. Moszkvai tartózkodá­sának tapasztalatai rendkívül fontos szerepet ját­szottak Havlicek további politikai fejlődésében. Hazatérése után Prágában élt, ekkor írta és közölte első cikkeit. Többek között megbírálta egy népszerű cseh írónak, Josef Kajetan Tylnek egyik elbeszélését — kifogásolta benne a szerző felüle­tességét és a túlzott érzelmességet. Ez a nyitr bírá­lat óriási botrányt váltott ki, mert a korabeli cseh közönség az elnéző szemlélethez és a dicsérő sza­vakhoz volt hozzászokva. A cseh nemzeti mozga­lom egyik vezéralakja, Palacky felismerte Havli­cek tehetségét, és közbenjárására szerkesztői munkával bízták meg a hivatalos „Prágai újság­nál”. Két év alatt sikerült Havliceknek az eredeti­leg nem túl vonzó hivatalos lapot népszerű újsággá változtatnia. A belpolitikai, gazdasági és oktatásü­gyi kérdésekről tudósított, rendre olyan külpoliti­kai témákat szemelt ki, amelyeket a cseh olvasó ér­dekesnek és aktuálisnak talált (például nagy fi­gyelmet szentelt az angol kormány ellen indított és törvényes keretek közt zajló ír ellenállásnak). 1848 elején úgy látszott, hogy Havliceknek távoz­nia kell a szerkesztőségből, de csakhamar megbu­kott Metternich, és megélénkült a politikai élet. Az új helyzetben Havlicek еду új lapot jelentetett meg: ez volt a „Nemzeti Újság” (Národní No­­viny), amely eleinte kormánylap volt, később füg­getlen orgánum. Havlicek lapja síkraszállt azért, hogy a cseh kérdést demokratikus szellemben ren­dezzék, az osztrák birodalom átalakításával fog­lalkozó vitában a cseh érdekeket támogatta. Nem­csak a bukott rendszer képviselőivel és a német nacionalistákkal szállt szembe, hanem a szélsősé­ges cseh politikusokkal is. Tudatos és kiegyensú­lyozott politikát sürgetett, amely vállalja a cseh nemzet politikai egyenjogúsításának a problémá­ját, és demokratikus alapon áll. Nem rokonszen­vezett a prágai pünkösdi zavargások szervezőivel (noha az események következtében néhány hetet fogságban töltött), sem a bécsi, sem pedig a ma­gyar forradalommal (mégis felháborodással rea­gált a Világos utáni véres osztrák megtorlásra). 1849-ben, amikor a reakció diadalmaskodott, be­tiltották a „Nemzeti Újságot”. Havlicek ezután egy kisvárosban, Kutná Horában adott ki „A szláv” (Slovan) címmel folyóiratot, mert Prágá­ban nem sikerült lapengedélyt kapnia, ugyanis ott 1849 óta érvényben volt a rendkívüli állapot. „A szláv” volt ekkor egész Csehországban az utolsó, független lap. Havlicek igyekezett a cseh olvasó­kat arra felkészíteni, hogy miként lehet törvényes módszerekkel harcolni az elnyomás ellen. Minde­nekelőtt a „törvényes ellenállás” gondolatát hang­súlyozta, és a hétköznapokban tanúsított állam­­polgári bátorság fontosságára hívta fel olvasói fi­gyelmét. Az osztrák állam több pert indított elle­ne, de Havliceket minden alkalommal felmentet­ték (a monarchia nyugati részében ugyanis ekkor még esküdtszékek működtek). Az osztrák kor­mány egy cseh nyelvű napilapot szervezett Bécs­­ben, melynek az volt a fő feladata, hogy szembe­szálljon Havlicek nézeteivel. Sajnos néhány híres cseh, illetőleg szlovák író (például Ján Kollár) vál­lalta az együttműködést ezzel az újsággal. 1851 nyarán Havlicek második alkalommal ka­pott hivatalos figyelmeztetést, a harmadik auto­matikusan a lap betiltását jelentette volna. Ezért úgy döntött, hogy ő maga szünteti be megjelente­tését (nem akarta megszerezni a kormánynak azt az örömöt, hogy ők tiltsák be). 1851-ben kará­csony előtt Havliceket letartóztatták és a dél-tiroli Brixenbe deportálták, ahol több mint négy évet töltött száműzetésben. Csak 1855 tavaszán kapott engedélyt a visszatérésre, Prágában ekkor sok régi barátja félve elkerülte; néhány hónappal később súlyosan megbetegedett, és 1856-ban meghalt. Visszatérése alkalmából a prágai rendőrség a következő jellemzést írta róla, amit különös mó­don akár méltó sírfeliratának is tekinthetünk: „Havlicek egyike a legtehetségesebb és leginkább elvhű cseh forradalmároknak, ezt elsősorban az­zal bizonyította, hogy a mozgalom egész ideje alatt, a kormány és a forradalmi frakció által tá­masztott minden akadály ellenére szilárdan kitar­tott bejelentett programja mellett, amit szóban és írásban úgy védelmezett, hogy törvényes módon nem lehett üldözni érte.” Havlicek jelentőségét a cseh politikai gondol­kodásban — némiképp egyszerűsítve — négy té­telben lehet összefoglalni. Az első a polgári önkor­mányzatként felfogott demokrácia. E témával kapcsolatos gondolatai először még 1848 előtt, a „Prágai Újság” hasábjain kaptak nyomdafestéket. A községről vagy közösségről (a cseh „obec” szó egyszerre jelenthet falut, várost, sőt államot, nem­zetet, azaz minden szervezett emberi közösséget) fejtette ki ekkor nézeteit. E gondolatokat folytatta az ötvenes évek elején „Egyáltalán mi is az alkot­mány” című cikkében. Havlicek szerint az egyéni haszon és a kölcsönös rokonszenv a legfontosabb Rékassy Csaba: Disco HITEL • 1989. 1. szám 19

Next