Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - KOMMENTÁRUNK - Útban Bangkok felé?! - Szőcs Gézával beszélget Tarjányi Eszter

ÚTBAN BANGKOK FELÉ maradjon számottevő, életképes ellenzék, hogy ne csak külföldről lehessen irányítani a fejleménye­ket? — Olyan európai változás, amelyben bízom, időben sem olyan közeli, hogy még Ceaușescu éle­tében elképzelhetőnek tarthatnám. A történelem mindenesetre bizonyítja, hogy a diktatúrák nem öröklődnek, vagy ha igen, akkor sem tartósan. Másrészt egy ilyen szeizmikus európai átrendező­dés feltétele volna, hogy az oroszok feladják impé­­riumuk egy részét. Az ezzel járó megrázkódtatás életképtelenné és lehetetlenné tenné a mai román politikai kurzust. — Románia külpolitikájában mintha megpró­bált volna alkalmazkodni a nyugati hatalmakhoz, azzal, hogy a 68-as eseményekkor nem vonultak be Csehszlovákiába és azzal is, hogy a szocialista tábor közül egyedül ők mentek el a Los Angeles-i olimpiára. — Nem lehet elfelejteni, hogy Romániából 1958-ban kivonultak az orosz csapatok. Egy meg nem szállt országban sokkal könnyebb független külpolitikát folytatni, mint egy megszállt ország­ban. Nem hiszem, hogy az, amit Románia 1958 után tett, összehasonlítható lenne mondjuk azzal, amit Jugoszlávia már egy évtizeddel korábban megtett, mert Jugoszlávia kilépése a szovjet hatal­mi szférából legalább együttjárt a viszonylagos de­mokrácia bevezetésével, míg Romániában, akkor, amikor a sportolók elutaztak az olimpiára, a legsötétebb sztálinizmus uralkodott. — Nem viszonylagos, hanem teljes demokráci­át el tud képzelni a szocializmus keretei között? — Ha nincs esélye a szocializmusnak a hatalmi monopólium megszerzésére, akkor igen. Például a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártok ideológiájából — és gyakorlati működé­sükből is — levonhatóak kedvező következteté­sek. — És olyan helyzetben, amikor a szocializmus totálissá vált? — Ha kizárólagossá válnak a szocializmus esz­méi, ha nincs más alternatíva, akkor a szocializ­musban rejlő veszélyek hatványozottabbakká vál­nak, legyen szó nemzeti szocializmusról, vagy kommunisztikus szocializmusról. Mind a kettő társadalmi tragédiába torkollott. Ezért, bár a kizá­rólagosan szocialista berendezkedésről is el tu­dom képzelni, hogy adott társadalomban jól működik, mégsem volnék barátja az ilyen társada­lomnak. Azért nem, mert fokozott a veszélye, hogy egy olyan hatalmi klikk kezébe kerül a hata­lom, amely a társadalom érdekével ellentétes poli­tikát űzne. Azok a belső fékek és ellenőrző mecha­nizmusok, amelyek egy parlamentáris demokráci­ában működnek, azok a szocialista társadalomban nem működnek, vagy ha igen, akkor nem jól, vagy bizonytalanul. — Ha Magyarországon többpártrendszer len­ne, azt megoldásnak találná? — Ha ez valódi többpártrendszert jelentene, akkor igen. — Mi lenne a legközelebbi választás eredmé­nye? — Nem tudom. Azt hiszem, nyerne egy olyan koalíció, amely összefogná az MSZMP ellenfele­inek a táborát, de azt, hogy ez mennyi ideig lenne kormányképes, azt már igazán nem tudom. — Ha lehetne, melyik pártba lépne be szívesen ? — A függetlenségi Pártba. Talán paradoxnak tűnik, hogy előbb aról beszéltem, hogy Ma­gyarországot egy európai integrációban képzel­tem el, most mégis a függetlenségről beszélek. Más dolog az, hogy szeretném azt, hogy Magyar­­ország az érdekeinek legmegfelelőbb utat válasz­taná és megint más, hogy Magyarország egy meg­szállt ország. Úgy vettem észre, ez a téma Magyar­­országon sokáig tabu volt, csak most, mikor beje­lentették az orosz csapatok részleges kivonását, csak most kezdett oldódni ez a tabu, ez a görcs. A Függetlenségi Párton nem tömegmozgalmat érte­nek, hanem sokkal inkább egy olyan csoportot, amely pártállástól és ideológiától függetlenül vi­gyázna arra, hogy Magyarország kihasználja a történelmi lehetőségeket. Magyarország ugyanis már kétszer rossz választ adott, 1914-ben és 1941- ben. — Milyen történelmi esélyek adódhatnak ma? — A történelmet hozva példaként, 1560-ban, a török megszállás idején valószínűleg hiába jött volna létre egy Megszállásellenes Párt. De már 1680-ban tudott volna prognózisokat kidolgozni, vagyis felismerve a történelmi erővonalakat, tudta volna az eseményeket úgy befolyásolni, hogy az ország sorsa ezeknek az erővonalaknak a sodrába alakuljon, ne ellenükre. — Milyen lehetőség az, amit az 1930-as évek végi független Magyarország elszalasztott? — Nagyon érdekes, hogy pontosan az erdélyi származású politikusok, akik szülőföldjük egy ré­szét kapták vissza a második bécsi döntéssel, ép­pen ők tiltakoztak leginkább a háborúba lépés el­len. Közülük is legjobban Bethlen István. Nem hi­szem, hogy a bécsi döntéseket el kellett volna fo­gadni. Jobb megoldást is lehetett volna találni. De ha már megtörtént, akkor sem lett volna szabad belépni a háborúba. — Erdélyért és a romániai magyarság sorsáért lehet harcolni külföldről? — A helyzet sajnos az, hogy jóformán csak külföldről lehet tenni valamit, hiszen a harc a nem­zetközi politikai közvélemény tájékoztatására, presszionálására korlátozódik. Kétszer nyílt ko­moly alkalmam erre, amelyet, ha Magyarországon élek, nem tudtam volna megtenni. Az amerikai kongresszus 1987 májusában hallgatta megjelen­tésemet a romániai helyzetről. A másik alkalom ugyanez év júniusában történt, amikor a svájci parlament előtt beszélhettem. — Mindezek után minek tartja magát, politi­kusnak, vagy költőnek? — A közélet és a költészet elválasztható, sőt: kell, hogy elválasztható legyen. De amennyiben egy ember sorsát nézzük, már nem kell föltétlenül választani a kettő között. Közép- és Kelet-Euró­­pában az irodalom rákényszerült arra, hogy más funkciókat is hordozzon, vagyis, hogy legyen közéleti vonatkozása is. Az egészséges fejlődés vé­gén azonban az autonóm irodalom áll. — Erdélyben nem vált szét az urbánus és a népi mentalitás, mint Magyarországon. Mi lehet ennek az oka? — A legnyilvánvalóbb ok, az erdélyi magyar társadalom alacsonyabb urbanizálódási foka. De oka az is, hogy Erdélyben ma a magyar kultúrájá­hoz ragaszkodó zsidóság a magyar kisebbségnek szövetségese — amennyiben az urbánus-népi el­lentétet a „zsidó—nem zsidó” ellentétre szűkítjük le, ahogy az eredetileg volt. — A romániai magyar irodalomban mintha előbb jelentkezne és átütőbben a modernebb hang. Mi lehet ennek az oka? — Mindig a centrumtól távolabb eső perifériá­kon jelenik meg előbb az új. Nem véletlen, hogy pontosan Újvidéken és Erdélyben. Itt kevésbé tudja gyakorolni az ellenőrző és manipuláló funk­ció a maga hatását. — Mi a fontosabb, a magyarság, vagy a romá­niai magyarság szabadsága? — A különböző szabadságok összeérnek. Ad­dig egy magyar társadalom se lehet szabad, amed­dig felelősen szembe nem nézett azzal, hogy milli­ós magyar tömegek sanyarú körülmények között élnek az ország határain kívül. Ezért ami Erdély­ben történik, úgy érzem, az egész magyarságot érinti. — Párbaj című kötete tekinthető-e forduló­pontnak, nemcsak a költészetre, hanem a jövő, a valóság felé irányuló elhatározásnak? — Egy klasszikus értelemben vett párbaj két, vi­szonylag egyenlő esélyű fél küzdelmét jelenti. Er­ről Erdélyben nem lehet szó. — Vajon a janicsárok párbajképesek voltak-e? Gárdonyinál olvastam először, hatéves voltam, hogy Nyáry Lőrinc, a szolnoki várkapitány, mikor katonái megszöktek, egymaga állott ki egy szál karddal a százezernyi török ellen a vár kapujába. A Párbajban voltakép­pen ennek a helyzetnek a leírásáról van szó. Az ta­lán véletlen, hogy az életben később ugyanez leját­szódott. Azt viszont nem tudom, véletlennek kell­­­ tekintenünk, hogy Nyáry Lőrinc alakjához a ma­gyar szellemi élet nem rendelt semmiféle szimboli­kus értéket — még Don Quijote-szerűt sem. Még egy apró adalék: miután Nyáry Lőrinc végkimerü­lésig küzdött vára kapujában és élve elfogták és megszökött a fogságból — utána perbe fogták, fo­­góddzunk meg; hűtlenségéért... — Egyik versében találtam ezt a sort: „Légy tiszta önmagadhoz " — mit jelent ez az Ön számá­ra? 10 HITEL • 1989. 5. szám

Next