Hitel, 1992. április-június (5. évfolyam, 8-13. szám)
1992 / 11. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Sarusi Mihály: Szabadkai átvor álma
HITEL • 1992. 11. szám 33 Aztán meg állandóan azon kesereg, hogy nem tudott még megnősülni. Egy délután arra ébredek, hogy csurom víz vagyok. A Róka gyerek az üres vizestállal a kezében áll az ágyamnál, s oly nagyokat nevet. A Sztevó mondta, hogy nem merem. (akasztás) Volt vagy tizenhatéves az a szabadkai gyerek. Jött ki a kocsmából, valakit leszúrtak, ott feküdt. Épp jöttek a konstáblerek, a gyilkosok már elszaladtak, ez meg éppen kilép az ajtón. Állj meg, te vagy a gyilkos? Ez meg, mint az őrült, futott, menekült. Hajszolták, fölakasztotta magát. (a cigánykovács) Sztevo, hosszú e-vel, Szteevo. Rác cigánynak mondja magát, de magyarán szól. Ötünk közül a legnagyobb bitang. Huszonkétéves, két gyermeke van, az egyik már hatesztendős, és kovács meg lócsiszár, lókupec, ebből él. Járja a vásárokat, alkud, hazudik, lop, verekszik, ha valaki túlságosan sértegetné, a vérét venné. Fura, a vagabund közelebb érzi magához ezt a cigánykovácsot, mint őrzőit, hát nem különös véletlenje az életnek micsodának? A ló kora, állapota, azon nyomban megállapítja. Harsogó cigánytörténeteitől szédültre nevetjük magunk. (huszárzsír) Megy az úton a cigánylány, úgy illeged magát, hogy neki kellett menni. Az meg szinte adta alá a lovat, adta magát, harapott, rúgott, fickándozott, öröm volt benne dévajkodni, értette, mint minden cigányasszony a díszbaszás minden csínját, búrját. Egyszer csak érzi, hogy viszket. Megrémül, hogy neki már vége, biztos ezzel kezdődik, le akar rohadni, mi lesz vele nélküle. Ez meg miféle állat? Nézd, apám, mim van, mi ez? Kapott néhány nyaklevest, farbarúgást, te koszos cigány, hát ilyeneket művelsz, ki volt az a szuka? Menj el a gyógyszergyárba, vegyél magadnak huszárzsírt! A patikuslány csak nevetett, amikor kiadta, ő meg, a nagy lócsiszár, restelkedhetett, égett a bőr a pofámon. Lapostetű volt, azóta se láttam. De a feleségemnek nem árultam el, kikaparta volna a körmivel mindkettőnk szemit a lóval együtt. (szúrd le!) Kinn a cigányfaluban férjhez ment a nagybátyám leánya. Nagy darab, erős nő, a férj meg a csecséig se ért. Második nap elzavarta, mert az nem tudta megbaszni. Jövök haza a katonaságtól, nagybátyám a földig itat, menj, koszos cigány, bizonyítsd be a falu előtt, hogy nem a lányom a hibás, ért az mindent! A lánya meg, az a nagydarab, tette, hajaj. Reggelre kelve késsel, villával várt rám a falu. Fogd meg, szúrd le, vágd le, üsd agyon! Életemben nem féltem még annyira. Ez egy kibaszás volt. (kopasz) A hajam sehogy se nő, barátságunk jele, tisztára beolvasztottak. Tíz nap még ott se sok. Másokat Mitrovicára visznek, a mesék szerint az valami fényes nagy tömlöc, én meg már azt számolom: holnap péntek, és akkor azt mondhatom: holnapután este utoljára fekszem itt le. Péntek este meg, ha fölébredek, azt mondhatom: holnapután szabad vagyok, szombaton, hogy már csak két éjszaka, vasárnap, végre! Reggel: nyolckor kell elengedniük, és már akörül lehet, mért nem visznek haza csilingelő riadókocsival? Ha itt mernek továbbra is tartani, ellenállásba kezdek, nem eszem többet egy falatot sem, nem nyitom ki a számat, lefekszem az ágyra és onnan csakis erőszakkal vihetnek most már akár haza is, szóval tiltakozni fogok! Első nap ezzel akartam kezdeni, de azt magyarázták a rabló cimborák: semmi értelme, mert semmi haszna, bevágnak az egyesbe. Na akkor azért is: ÉLJEN MAGYARORSZÁG! (mint módszer) Mármint a verés. Éjjel behoztak egy fiatalembert. Hónapja szökött a kinti munkahelyről. Otthon, Zenta körül kószált, aztán átszökött az osztrákhoz. Visszaadták, mert ott is lopott. Mi mást tehetett. Elvitték. Dél felé megfagy a vérünk, üvöltés hasít a fülledt, izzó tömlöclevegőbe. A vihogást abbahagyjuk, csönd lett szerte, szerte. Csak estefelé csendült föl itt-ott egy-egy kesernyés dal: „Szabadulnék, de nem szabad...” (vallatás) Sarusi! Hívatják. Na, ejsze visznek engem is verni. És épp az előbbi üvöltés irányába taszigálnak a tömlöctartó faszik. Elhűltem, majd remegtem, aztán fölengedtem. Minden mindegy. Nálam fejjel magasabb, tehát jó kétméteres, széles vállú, erős izmú, hatalmas tömeg ember. Száznyolcvanhárom centimmel, hetven kilómmal eltörpülök. Azt mondják, itt verik az embert.