Hitel, 2000. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 6. szám - ESSZÉ, TANULMÁNY - Tardy János: "Nem láttam folyót, melyben oly nagy halak volnának"
zett kellő ismeretek birtokában, szerényen, visszafogottan, a megfelelő időben, a természet iránti illő alázattal. A tragédia „hozadékai”: tanulságok és intő jelek Mindenekelőtt Teleki Pál, Hunfalvy János - más történelmi helyzetben, de változatlanul érvényes - gondolataira szeretnék utalni: sorsunk földrajzi helyzetünk által meghatározott. S erre éppen a „legmagyarabb folyó”, a meggyötört Tisza a bizonyíték. Földrajzi-geopolitikai, vízrajzi-domborzati helyzetünkből fakadó sajátosan kiszolgáltatott helyzet a miénk. Függetlenül NATO-tagságtól, Európai Uniótól, jó és kevésbé teljes körű két- és többoldalú egyezményektől. Igaz, az életföldrajzi adottságainkban rejlő gazdagság is e sajátos elhelyezkedésből fakad. Medencealjzaton elterülő, centripetális vízhálózó ország a miénk, amely felszíni vizeinek 96 százalékát más országok területéről kapja. Az Alföld valamennyi vízfolyását egyesítő Tisza vízgyűjtőjének vízhozam-megoszlása is önmagáért beszél: 20 százalék az Északi-középhegység és az Északi-Kárpátokból, 25 százalék az Északkeleti-Kárpátokból, 55 százaléka Erdély és az Erdélyi-szigethegység vidékéről származik (forrás: prof. Varga Zoltán). Az ismétlődő ár- és belvizek, a szennyezések le- és elvezetésének gondjai - a vízügyi ágazat mai sikeres küzdelmei mellett - újfent ráirányítják a figyelmet a múlt századi Tisza-szabályozás vitatott kérdéseire, a Paleocapa és a Vásárhelyi Pál között egykoron kibontakozott szakmai vita sarokpontjaira. Mint tudjuk, Paleocapa az egymástól 759 méter távolságra létesítendő töltések híve volt. Vásárhelyi a kanyarok átmetszésére, a Tisza folyásának megrövidítésére fektette a fő súlyt. 1869-ben Dapsy László a Tisza-szabályozás első kritikájaként így fogalmazott:....e kornak lelkesültség szülte tettei nem szoktak mindig a legmeggondoltabbak is lenni. E kor szülötte a Tisza-szabályozás, nagyságaival s tévedéseivel, ...az eredeti nézőpontból tekintve, róla csak méltánylattal szólhatunk, s ha talán sokban kárhoztatólag hangzik felette az ítélet, az onnan van, mert most, két évtized múlva oly magasabb lázpontokról tekinthetjük át az egészet, melyeket ezelőtt 20 évvel még el nem érhetnék... A Tisza-szabályozás csak államgazdászati tekintetből volt tervezve.” A számos vitathatatlan haszon mellett kézzel foghatók a károk is: megnőtt egyes mederszakaszok esése, kimélyült a meder. Megváltozott a talajvízháztartás, változott a termőtalaj szerkezete. Új megoldásokat kellett keresni az öntözésnek, a vízkiemelésnek, a mellékfolyókon létesített tározók pedig a bizonytalan kimenetelű vízvisszatartás okán hasznuk mellett újabb veszélyek forrásaivá lettek. Minden korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítani a felső Tisza forrásvidékének ma még alig-alig ismert és feltárt szennyező forrásaira, a veszedelmes erdőirtásokra, a nagy kiterjedésű tarvágások következményeire. A kártérítéssel összefüggő nemzetközi jogi egyeztetéseken kellő figyelmet kell fordítani azokra a nemzetközi természetvédelmi egyezményekre is, amelyeket Magyarország és Románia egyaránt elfogadott, aláírt, ratifikált, illetve amelyeknek mindkét fél részese. Ilyen az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye, a vizes élőhelyek védelméről szóló Ramsari Egyezmény (a sors furcsa fintora, hogy egy nappal a ciánkatasztrófa bekövetkezte után, a Vizes Élőhelyek Világnapján, február 2-án jelentettük be, hogy a szél- 58 HITEL 2000. JÚNIUS