Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
2007 / 11. szám - Cs. Nagy Ibolya: Hol vagy, Csokonai Vitéz Mihály? (Juhani Nagy János Mihály könyve);
[ Szemle ] legkevesebb önmegalázással mecénások után kutatni. Szabó Magda (Macskák szerdája, 1986) és Páskándi Géza (Diákbolondító, 1976) is drámával adóztak Csokonai emlékének: egyikük a Kollégiumból való kiűzetés politikai-ideológiai okain meditál, másikuk főképp a zseni természetrajzát vizsgálja. S egy új Csokonai-dráma, G. Nagy Iliáné (Csokonai - a kicsapott diák, 2003), ugyancsak a kollégiumi történetet teszi bonckés alá. Hogy mit szólt volna e Csokonai-képekhez a föltámasztott Vitéz Mihály, ugye, kérdés, de az tény, hogy a Szabó Magda-féle televíziós költőportré teljességgel kihozza a sodrából, magában boszorkánynak nevezi az írónőt, nyilván annak kivételes empátiája okán. Konkrétabban: „Ez szimplicite, érthetetlen” - sziszegte Vitéz. - Honnan tudja mindezt?”, mármint, hogy Lilla „gyáva, polgári szűz” volt, „süket és vak”, aki nem értette meg, hogy „Apolló gyermeke” vall neki szerelmet. (A szerző össze is ismerteti Csokonait Szabó Magdával, s e kegyes dramaturgiai aktussal mintegy teljesíti az írónő gyermekkori vágyát: valamiképp közel kerülni a poétához, ha már feleségül nem mehetett hozzá.) Ha a jövőbe ruccant Csokonai nem láthatta is, talán a szerző látóterébe belekerültek e művek is szakmai előtanulmányai során, az pedig biztosan állítható, hogy a regény lábjegyzeteinek, a szövegközi megjegyzéseknek, utalásoknak, a kötet végi Függelék „Vendégül látott szerzők” című névsorának tanúsága szerint több tucatnyi korabeli és jelenkori filozófiai, művelődéstörténeti, irodalmi, fizikai-kémiai s egyéb szaktudományi mű fordult meg a szerző kezében, illetve a számítógép monitorán a regény formálása során. Ami annyit is jelent: szinte későbbi kutatások forrásanyagává válhat a Mihály könyve maga is. A Mihály könyve szerzője igencsak jártasnak bizonyul e tárgykörben, s láthatóan csak elmélyült szakirodalmi kutatások után fogott hozzá dúsan dokumentált, a korabeli valóság tényanyagait meg a röpke fantáziát szellemdúsan kombináló, mágikusan realista regénye formába öntéséhez. Amint maga is írja: „újságkivágások, opusok, tomusok, tanulmányok, értekezések, dolgozatok, diszszertációk, monográfiák és egyéb irományok voltak” a keze ügyében a Mihály könyve megírásakor, azaz: óriási forráskutatás előzte meg a regényírói munkát. De két munka, a Domby-féle életrajzon kívül - ez teljes biztonsággal állítható - különösképp ismerős lehetett Juhani Nagy János számára. Az egyikre csak a szerző nevével utal, a másikból idéz is. Az egyik Fehér Béla Zöldvendéglője, benne nem Csokonai, hanem a jól ismert kortárs, a Hadházon praktizáló Földi János orvos jelenik meg a XX. századi faluban, s kezd el a maga korának tudása és gyakorlata szerint orvosolni, miközben a szerző a mágikusan tologatható, formálható, átjárható regényidőben beszéli el a valóság és a valóság feletti, tapasztalati és képzeleti szintek eseményeit, regénytörténéseit, s hasonló regényszerkezet, időfogalom-értelmezés jellemzi a Mihály könyvét. A másik, forgatott mű egy mese, s jó okunk van feltételezni, hogy ez a szöveg könyvének címéhez is ötletet adott Juhani Nagy Jánosnak. Ortutay Gyula Fedics Mihály mesemondótól gyűjtött egy mesét Csokonairól (s közölte azt a Nyugat 1940/6. számában is). Ebben a költő, a protestáns debreceni poéta, a pápához megy, s beáll hozzá inasnak. S ott titokban naponta lemásolja azokat papírlapokat, melyeken két galamb üzen, tanácsot adva földi dolgaihoz a pápának. Egy könyv lesz ezekből a lapokból, amely „minden titkot magába” foglal. Mihály könyve, az a saját kezűleg lemásolt könyv mintha Csokonai önön életét szedné szavakba. Persze akad egyértelműbb utalás is a címválasztás okát illetően: az antikváriustól véletlenül - fizetés nélkül - elhozott Domby-életrajz válik eme akaratlan szocializációval Mihály könyvévé. A alapszituáció ugyanakkor némileg ellentétes a Zöldvendéglőben és a Mihály könyvében, a Fehér Béla-könyvben a múlt alaposan átalakítja a jelent, hiszen Földi úr