Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
2007 / 11. szám - Cs. Nagy Ibolya: Hol vagy, Csokonai Vitéz Mihály? (Juhani Nagy János Mihály könyve);
[ Szemle ] vosi tudománya hol kevés a gyógyításhoz, hol meg csodaszámba menően sok is. A jövővel, melybe annyira vágyakozott, Csokonai viszont nem sokat tud kezdeni. A szerző sem: a nagy attrakciónak, az időutazásnak valójában annyi a főhős számára értékelhető tapasztalati hozadéka, hogy Vitéz Mihálynak a boldog jövőben semmi keresnivalója nincs. Találkozik egy Lilla nevű lánnyal, de ez a Lilla nem az a Lilla: ez annak a hajdani, Kató nevű hullamosának valahányadik leszármazottja, aki a halott Mihályt, Hatvani utasítására, egy csodakeverékkel életre galvanizálja. Találkozik Szabó Magdával is: de minek? Látja a Nagytemplom előtt Győzike koncertimitációját, de azt is miért? Látja a televízióban saját magát, s hallja, amint a vörös szájú „boszorkány” az ő életéről beszél, nem érti. A levonható konklúzió: fölösleges, értelmetlen és hiábavaló volt a jövőt megismerni. Nem hat rá, s a jövő sem változtatja meg Vitézt. Nincs mit kezdeniük egymással: hiába vágyakozott a jövő századba, Csokonai egyetlen élhető és elviselhető létközege a saját kora lehet. Ez általános tanulságnak sok is, kevés is. Mihály részegen kibotorkál a temetőbe, s mit ad isten, épp saját - most az emlékmű áthelyezése miatt felbontott - sírgödrébe esik. A folyton kavargó debreceni szél azután viharrá erősödve órák alatt beborítja a testet homokkal. Hogy Domby Márton Csokonai-életrajzának sáros lapjai miképp kerültek a sír környékére, rejtély maradt a munkások előtt. E meglátogatott jövő leírása a könyv sikerületlenebb fele - a kisebbik fele szerencsére. A szerző itt jobbára panelekkel dolgozik: a dialógusok itt sem nélkülözik a szöveghumort, de többnyire típushelyzetek, típusreakciók és típusmondatok volnának hivatva jellemezni a megismerni annyira vágyott kor silányságát, felszínességét is, nemcsak a költő által értelmezhetetlen különösségeit. Az elbeszélő látószöge persze változatlanul kettős. Ez részint Csokonaié, aki ebből következően - a televíziót színes ládikának nevezi, benne a képeket eleven festményeknek, a mobilt szelencének, melyből időnként muzsika hallatszik, Győzike mikrofonját kukoricacsutkának. De a mindvégig ironikus elbeszélő is jelen van, s folyvást kibeszél a történetből, magyaráz, érvel, dokumentumokat idéz. A távolságtartása viszont erősebb, mint a regény első felében: a történet, a leírt kori eseményláncolat alkalmatlannak tetszenek arra, taszítóbbaknak annál, hogysem az elbeszélő és az elbeszélt hasonlóan meghitt viszonyba kerüljön egymással, mint a mű első, terjedelmesebb felében. Abban tehát, amely Csokonai alanyi jogon birtokolt kora, s melynek kultúrtörténeti, históriai megrajzolásában, jellemzésében észlelhető örömmel és élvezettel merül el a szerző, aki itt anynyira az elbeszélő bőrébe bújik, hogy egygyé is válik vele. A könyv, a regény igazán sikerült, ironikusan szellemes fele tehát ez a meghatározhatatlan idejű nagyobb szakasz, melyben a föltámasztott Csokonai élni kezdi a halál utáni életét. Juhani Nagy Jánost a maga Mihály könyvében nem a múlt, nem a Csokonai-életút történései s nem is a szépirodalmi feldolgozások, a szaktanulmányok, monográfiák többé-kevésbé szokványos alapkérdései izgatták. Nem érdekelte például, szó sem esik arról, hogy miért s miképp alakult úgy a Lilla-szerelem, ahogyan s amiképp alakult. (Csak abban a megjegyzésben, mely szerint: erről szó se essék, s a kiábrándítóan más, XXI. századi Lilla hívja elő röpke képzelgésben Vitézből ama hajdani, dunaalmási elődje arcát. Vele épp megtörténni látszik, ami az ős-Lillával nem történhetett, ám akkor hazaér a kamionos barát...) Az sem izgatja Juhanit, milyen viszonyban állt a város a Kollégiummal, a Kollégium a várossal, s mindketten a kezelhetetlen zsenivel. S másfelől nem érdekelte a nagy irodalomtörténeti kérdés sem, hogy tudniillik szülővárosa ellenére, annak „renegátjaként” lett-e naggyá a költő (ahogyan Kazinczy vélte), vagy ellenkezőleg, a „város hagyományiból nőtt ki” a poézise, ahogyan Julow Viktor állította monográfiája [ 121 ]