Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 11. szám - Cs. Nagy Ibolya: Hol vagy, Csokonai Vitéz Mihály? (Juhani Nagy János Mihály könyve);

[ Szemle ] vosi tudománya hol kevés a gyógyításhoz, hol meg csodaszámba menően sok is. A jö­vővel, melybe annyira vágyakozott, Csoko­nai viszont nem sokat tud kezdeni. A szer­ző sem: a nagy attrakciónak, az időutazás­nak valójában annyi a főhős számára érté­kelhető tapasztalati hozadéka, hogy Vitéz Mihálynak a boldog jövőben semmi keres­nivalója nincs. Találkozik egy Lilla nevű lánnyal, de ez a Lilla nem az a Lilla: ez annak a hajdani, Kató nevű hullamosának valahányadik leszármazottja, aki a halott Mihályt, Hatvani utasítására, egy csodake­verékkel életre galvanizálja. Találkozik Sza­bó Magdával is: de minek? Látja a Nagy­templom előtt Győzike koncertimitációját, de azt is miért? Látja a televízióban saját magát, s hallja, amint a vörös szájú „bo­szorkány” az ő életéről beszél, nem érti. A levonható konklúzió: fölösleges, értelmetlen és hiábavaló volt a jövőt megismerni. Nem hat rá, s a jövő sem változtatja meg Vitézt. Nincs mit kezdeniük egymással: hiába vá­gyakozott a jövő századba, Csokonai egyet­len élhető és elviselhető létközege a saját kora lehet. Ez általános tanulságnak sok is, kevés is. Mihály részegen kibotorkál a te­metőbe, s mit ad isten, épp saját - most az emlékmű áthelyezése miatt felbontott - sír­gödrébe esik. A folyton kavargó debreceni szél azután viharrá erősödve órák alatt be­borítja a testet homokkal. Hogy Domby Márton Csokonai-életrajzának sáros lapjai miképp kerültek a sír környékére, rejtély maradt a munkások előtt. E meglátogatott jövő leírása a könyv si­­kerületlenebb fele - a kisebbik fele szeren­csére. A szerző itt jobbára panelekkel dol­gozik: a dialógusok itt sem nélkülözik a szöveghumort, de többnyire típushelyzetek, típusreakciók és típusmondatok volnának hivatva jellemezni a megismerni annyira vágyott kor silányságát, felszínességét is, nemcsak a költő által értelmezhetetlen kü­lönösségeit. Az elbeszélő látószöge persze változatlanul kettős. Ez részint Csokonaié, aki­­ ebből következően - a televíziót szí­nes ládikának nevezi, benne a képeket ele­ven festményeknek, a mobilt szelencének, melyből időnként muzsika hallatszik, Győ­zike mikrofonját kukoricacsutkának. De a mindvégig ironikus elbeszélő is jelen van, s folyvást kibeszél a történetből, magyaráz, érvel, dokumentumokat idéz. A távolságtar­tása viszont erősebb, mint a regény első felében: a történet, a leírt kor­i esemény­láncolat alkalmatlannak tetszenek arra, ta­­szítóbbaknak annál, hogysem az elbeszélő és az elbeszélt hasonlóan meghitt viszonyba kerüljön egymással, mint a mű első, ter­jedelmesebb felében. Abban tehát, amely Csokonai alanyi jogon birtokolt kora, s melynek kultúrtörténeti, históriai megrajzo­lásában, jellemzésében észlelhető örömmel és élvezettel merül el a szerző, aki itt any­­nyira az elbeszélő bőrébe bújik, hogy egy­­gyé is válik vele. A könyv, a regény igazán sikerült, iro­nikusan szellemes fele tehát ez a meghatá­rozhatatlan idejű nagyobb szakasz, melyben a föltámasztott Csokonai élni kezdi a halál utáni életét. Juhani Nagy Jánost a maga Mihály könyvében nem a múlt, nem a Cso­­konai-életút történései s nem is a szépiro­dalmi feldolgozások, a szaktanulmányok, monográfiák többé-kevésbé szokványos alapkérdései izgatták. Nem érdekelte pél­dául, szó sem esik arról, hogy miért s mi­képp alakult úgy a Lilla-szerelem, ahogyan s amiképp alakult. (Csak abban a megjegy­zésben, mely szerint: erről szó se essék, s a kiábrándítóan más, XXI. századi Lilla hívja elő röpke képzelgésben Vitézből ama haj­dani, dunaalmási elődje arcát. Vele épp megtörténni látszik, ami az ős-Lillával nem történhetett, ám akkor hazaér a kamionos barát...) Az sem izgatja Juhanit, milyen vi­szonyban állt a város a Kollégiummal, a Kollégium a várossal, s mindketten a kezel­hetetlen zsenivel. S másfelől nem érdekelte a nagy irodalomtörténeti kérdés sem, hogy tudniillik szülővárosa ellenére, annak „rene­­gátjaként” lett-e naggyá a költő (ahogyan Kazinczy vélte), vagy ellenkezőleg, a „város hagyományiból nőtt ki” a poézise, aho­gyan Julow Viktor állította monográfiája­ [ 121 ]

Next