Hitel, 2009. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
2009 / 7. szám - MŰHELY - Nyiri Péter: Jókai és a Kalandor: Gondolatok Jókai Mór Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regényének elemzéséhez
[ Műhely ] nek a játéknak. Az elbeszélői megnyilvánulások szinte karikírozzák a kalandorregény műfaját és követelményeit. Ebben egyébiránt akár célzatosságot is sejthetünk, hiszen a kritikusok által Jókai ellen vádként felhozott túlzott fantáziálás, netán szenzációhajhász cselekmény a kalandorregénynek éppen elmaradhatatlan sajátossága. A humor is e játék tudatosításának eszköze. A humornak a kalandorban ugyanis két forrása van. Tréfásak, az olvasót megnevettetők természetesen Hugó kalandjai, de a narráció szempontjából érdekesebbek az elbeszélő derűt keltő hozzászólásai, melyekkel az egész történetbeli helyzetet teszi rendkívül humorossá: az elbeszélő együtt nevet az Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regényt olvasóval. Két példa erre a műből: „Meg vagyok felőle győződve, kegyelmes uraim, hogy mindnyájutok előtt ismeretes dolog az, hogy mi legyen az a »múh-borjú«? Én magam tartózkodom előlegesen a véleményemet felőle kimondani, mivelhogy ezáltal az események kifejlődésének rendjét zavarnám meg. [...] Azért én nem is hiszem az egész múh-borjú felőli mendemondát. Hiszik talán kegyelmességnek?A bírák egy része erre bizonyozni kezdett, hogy az bizony valóság, más része tagadta a létezhetését, végre a soltész mérgesen körberivallt, a bűnöst megdorgálva: „Te pedig nem azért vagy itt, hogy minket vallass, hanem vallj magad. Ha nem hiszed a múlt-borjút, hát beszélj másról.)”15 Milyen karikatúrája ez a Jókai korának kritikusairól is! És íme még egy idézet, amikor az elbeszélő is mulat hősein: „(- No, az bizonyára nagyobb büntetés volt te neked minden elkövetett bűneidért, mintha kerékbe törtek volna! - mondá a nagyherceg, elővéve zsebkendőjét. A soltész észrevételei egészen elenyésztek abban a hatalmas orrfúvásban, ami serenissime elérzékenyülését kifejezte.”16 Talán kijelenthetjük, hogy a Kalandor alapvetően más műfajú regény, mint amit Jókaitól általában megszoktunk. Ennek oka a kétféle regénytípus - az irányregény és a kalandorregény - közötti különbségekben keresendő. Ugyanakkor ezek a különbségek vagy a Kalandor olvasása folytán érzett - feltehetőleg az eszmeiségre vonatkozó - hiányérzet rávilágít a Kalandortól eltérő jellegű regények sajátosságaira is. Hiszen ha számba vesszük két tárgy különbségeit, azzal jellemezzük is őket, megállapítjuk tulajdonságaikat: az eltérésben rejlik jellegük. Vagyis a Kalandor mint kalandorregény példa arra is, hogy ha Jókai - ahogy a kritika gyakran állította - valóban csak a kalandosságot, az érdekfeszítőt és az izgalomkeltést hajszolta volna, akkor végső soron megelégedhetett volna a kalandorregény műfaji kereteivel. Az azonban nyilvánvaló, hogy Az arany ember, a Fekete gyémántok, de a Kalandorra egy évben keletkezett Rab Ráby sem szoríthatók be e keretek közé. A Törökvilág Magyarországon vagy a Janicsárok végnapjai című történelmi regények is merőben mások, mint a Kalandor-típusú alkotások. A Kalandor ezek alapján egy tökéletesen sikerülő műfaji kísérletnek is tekinthető, az egyéb jellegű regényektől való különbözősége folytán mindazonáltal felhívja a figyelmet azokra a jellemzőkre, melyek révén azok eredendően más műfajú szövegekként olvasandók. Hogy e jelenség - a különbségek miatti műfaj/ szövegtípus-különbözőség észrevétetése - tudatos törekvés-e vagy csupán a dolog természetéből fakadó „befogadói reakció”, voltaképpen nem mérvadó. A lényeg az, hogy e különbözőségek valóban felismerhetők, információkkal szolgálnak vagy éppen sejtéseket, feltevéseket erősítenek meg. Az én feltevésem az, hogy a Jókai-regények alapvető eleme az „íme, ilyen is van, ilyen szép és hősies is a világ” reményt és bizalmat keltő illokúciós aktus.17 A Jókai-szöveg ugyanis alapvetően a világ derűs és biztató oldalának bemutatására törekszik, eredendő felfogása a hit az életben, az életigenlés. Móricz ezt így fogalmazza