Hitel, 2009. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
2009 / 7. szám - MŰHELY - Nyiri Péter: Jókai és a Kalandor: Gondolatok Jókai Mór Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regényének elemzéséhez
2009. JULIUS [ Műhely ] NYÍRI PÉTER Jókai és a Kalandor Gondolatok Jókai Mór Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regényének elemzéséhez Jókai Mór művészetében a kalandorregények (pikareszk regények) szinte külön vonulatot képeznek. Annak ellenére ugyanis, hogy szervesen illeszkednek az életműbe, a korábbi eszmei telítettségű írásoktól némi távolodást mutatnak.3 Jókai maga a saját alkotásait az irányregény műfajába sorolta, mivel középpontjukban egy eszmei mag áll, s abból bomlik és fejlődik ki az egész tulajdonképpeni szöveg.4 A kalandorregényekből már hiányzik ez az eszmei alap, az irányregényjelleg, a hangsúly még a korábbinál is sokkal inkább a cselekményességre, a történésre, a szórakoztatásra tevődik át. A kalandorregények az 1877-et követő utolsó tizenhét év termései, mely korszakot szokás harmadvirágzásnak, de némiképp hanyatlásnak is nevezni az író munkásságában. Az ugyan kétségtelen, hogy e regényekben hovatovább hasztalan keresünk nagy eszméket, közvetlenül ható nemzettanító gondolatokat, a művek értéke azonban számomra megkérdőjelezhetetlen. Dolgozatomban az Egy hírhedett kalandor a XVII. századból című regény azon vonásait próbálom felvillantani, melyek alapján a Jókai-ouvre jeles darabjai közé tartozónak kell tekintenünk. Igyekszem továbbá rámutatni arra is, hogy bár irányregényként nem olvasható, poétikailag mégis igen összetett, érett alkotás, mely nem mentes az ars poeticaszerű sugallatoktól sem. A Kalandort Sarkadi Imre „fantasztikusan irreális remekműnek” nevezte, és Nagy Miklós is azt állítja róla, hogy a kalandorregények csoportjának ez a mű a „legegészségesebb hajtása”.7 Jókai Kalandorát én magam stílusbravúrnak tartom, a műfaj tökéletes darabjának, ugyanakkor finoman ironikus értékelésének is. Jókai a kalandorregények esetében „erősen hajlik adott mesevázak átvételére, egy-két forrás aprólékos felhasználására”.8 A kész alap, a műfaj kínálta lineáris cselekményvezetés lehetősége és az egymástól független, lekerekített kalandok sorozatának elmesélése - hozzátéve a fentebb már említett irányregényjellegtől való távolodást - kiváló alkalmat teremtett az írónak arra, hogy elbeszélőművészetével, stílusával és kompozícióalkotó készségével kápráztassa el olvasóit. Mintegy mentesülve az eszmeiség „korlátaitól”, könnyedén, kizárólag a cselekménybonyolításra összpontosíthatott. A Kalandor alapvető kommunikációs gesztusa az érdekfeszítő mesélés, ez azonban - mint alább bemutatni igyekszem - kiegészül bizonyos művészi hitvallásszerű narrációs játékkal. A angoloknál négy kiadásban is megjelent 10 - de Magyarországon nem a szűk Jókai-kánonba tartozó - regényben az elbeszélő maga is megnevezi a forrást, ahonnan történetét merítette: „így van megírva ez a csodálatos történet a Rheinischer Antiquarius második része második kötetének 613-626. lapjain.”11 Emellett persze egyéb olyan művek is felsorolhatók, melyekből az író táplálkozhatott, ilyen Balan Frigyes Titokteljes emberek, a Simplicissimus, a Dictonnaire de l'amour című alkotások vagy Ipolyi Arnold Magyar Mythológia is. A történet ugyanakkor Háry János és Münchausen báró alakját is eszünkbe juttathatja, hiszen a kalandos események hitelessége a mű világában is nem ritkán megkérdőjeleződik. Intertextuális mozzanatként, Seherezádé-motívumként (Ezeregyéjszaka) említendő a cselekmény azon eleme, hogy a főszereplő Hugó (foglalkozása konstábler, vagyis tüzér) saját kivégzését napolja el folyamatosan azzal, hogy mindig újabb és újabb kalandjait meséli el bíráinak. A szöveg nagy része ilyen módon Hugó elbeszélése, az egész történetet előadó azonban rendszeresen közbeavatkozik, s ezzel [ H1 ]