Hitel, 2012. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
2012 / 9. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Albert Zsuzsa: "Nagyon szeretek szolgálni": Albert Zsuzsa beszélgetése Bihari Sándorral
mény, hogy a falakból is, mindenhonnan egy szellemiség áradt, amit én korábban Miskolcon nem találtam meg, sőt, nagyon hiányoltam. És az, hogy Szabó Lőrinccel én így rátaláltam, és későn tulajdonképpen, megdöbbentő nekem, mert sok hasonló találkozás és eset volt az életünkben, de ezek a körülményekből következtek. Amikor én őrá rátaláltam, akkor már nem nagyon kellett keresni önmagamat, már önmagamnál voltam, hiszen már érettségi után, egyetem előtt meg egyetem közben voltam. Szabó Lőrinc számomra azért volt nagy élmény, mert úgy nagy költő, hogy azt nyújtotta, amire nagy szükségem volt nekem, hogy olyan dolgokban erősítsen meg, amelyeket én sajátomnak éreztem, de még nem mertem vállalni. Bizonytalan voltam benne, és ő a nagy költői erejével megerősített abban, hogy igen, szabad annak lenni, sőt. - Én úgy fogalmaztam meg, hogy a maga verseire valami kesernyés, ironikus józanság jellemző. Erős felelősségvállalás, magyarságvállalás. Európában való létünk problémái újra meg újra feltűnnek a verseiben. - Nagyon hatott rám Tinódi Lantos Sebestyéntől kezdve Csukás Pistáig mindenki. Engedtem és szerettem, hogy hassanak rám, a legérzékenyebb korszakomban mindennapos olvasmányom József Attila volt. Tulajdonképpen ő nevelt föl engem szellemileg. Nagyon jókor kaptam tőle azt, amit kaptam, de mindig találtam egy újabb nevelőt. Az előbb szóltunk Szabó Lőrincről, vele is akkor találkoztam, amikor nagy szükségem volt rá. De említettem előbb Debrecent és Csokonait. Annyira gazdag volt ez a névsor, amelyikkel én találkoztam, és úgy nyílt ki bennem, hogy ma is együtt érzem Csokonait és Apollinaire-t. Rokon bennem Csokonai és József Attila, és természetesen az. Nekem ezek azért voltak nagy élmények és nagy erősségek, mert bátorítottak abban, hogy vállaljam önmagamat, az legyek, aki vagyok, merjem a valóságot a maga sokrétűségével, gazdagságával belevinni a versbe. Három szál nárcisz Ez a három szál nárcisz állt-e a vázában a fejemnél? Nem, de akkor mitől lett tele az emlékezetem Csokonai Vitéz Mihállyal, a kórterem a nárcisz illatával? Örültem, hogy az agyam tud emlékezni. S lépkedni tud az emlékezetével újra, mert mégiscsak ettől a virágtól jutott el, ettől az illattól Csokonai Vitéz Mihályhoz, és hirtelen hangosan meg is szólaltam: Földiekkel játszó égi tünemény, és mintha az egész költemény ott virágzott volna köröttem, az istenségnek látszó csalfa vak Remény! Pedig kívül-belül minden fehér, a tél, a bútor és aki közöttem él, és mondta, próbálta mondani velem, hogy... Földiekkel játszó égi tünemény. - Hosszú ideig volt folyóiratszerkesztő, a Televízióban irodalmi szerkesztő, és az Új Iasnál is. Van olyan verse, ahol elmondja, milyen gyönyörűség friss verset kézbe venni. - Nagyon szerettem szerkeszteni, és mertem is. Sokszor mondták kollegáim, hogy’ merem ezt vállalni, hogy’ merek biztos lenni az ítéleteimben! Nem tudom, nekem