Hitel, 2019. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)

2019 / 3. szám - Lukács László: Ha még egyszer azt üzeni... (A Kossuth-nóta és időszerűsége)

Lukács László Ha még egyszer azt üzeni... A Kossuth-nóta és időszerűsége Szülőfalumban, a Székesfehérvár melletti Zámolyon, ma is emlegetik a Vértes erdejében a Kossuth-vágást, ahol 1848-49-ben gróf Lamberg Ferenc erdejét fej­sze alá vették: a zsellérek, árendás birtokosok téli tüzelőt, később irtásföldet akartak maguknak ott nyerni. Tanítónk, Szabó István még az 1960-as évek első felében is mesélt nekünk a Kossuth-vágás megtorlásáról. Császári katonák 1849 augusztusában nyilvánosan, durván megbotozták Zámoly község bíráját és elöljáróságát (Demeter-Lukács 2002,42-48). A XIX. században született zámolyi öregek Kossuth apánknak nevezték a szabadságharc kormányzóját, ahogy a ko­rabeli katonadalban, a Kossuth-nóta egyik változatában a honvédek is (Tari 1998, 40-41). Kossuth Lajos édesapám, Felesége édesanyám! Én vagyok az igaz fia, Magyarország katonája. Katonáink körében századokon át élt az a szokás, hogy az arra érdemes maga­sabb rangú parancsnokukat, tábornokukat (pl. Bottyán Jánost, Bem Józsefet), de a kisebb alegységek megbecsült, szeretett elöljáróit is apánk megtisztelő el­nevezéssel illették (Gelencsér 1994,17). Mihálka Endre honvéd altiszt naplójá­ban leírta Rakovszky Sámuel, a 48. honvédzászlóalj parancsnokának búcsúzá­sát katonáitól, akikkel közel egy esztendőn keresztül együtt harcolt. Rakovszky elköszönt zászlóaljától, mivel az 1849. augusztus 3-ai komáromi kitörés után ezredessé léptették elő, magasabb beosztásba került. Katonái e szavakkal kö­nyörögtek parancsnokuknak: „Ezredes úr, ne hagyjon el bennünket, ki eddig vezérünk és atyánk volt, maradjon ezután is velünk, készek vagyunk vezény­lete alatt, ha azt a haza sorsa úgy kívánja, egytől egyig elvérezni, vezessen bennünket a legvéresebb harcz tömkelegébe, s mi győzni fogunk, vagy mind Lukács László (1950) néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2019. március 23

Next