Hód-Mező-Vásárhely, 1888. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1888-04-08 / 15. szám

Tizennyolczadik évfolyam. 1888. I6-ik szám. Hód-Mező-Vásárhely, április 8-án. *t­s___________________rmG­­v Előfizetési dij: a vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemé­nyek, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dij­­jai a szerkesztőhöz, (IH-ik ti­­s­zed 828. sz. a.) küldendők.­­ KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a k­.-m.-vásárh­elyi „Gazdasági­ Egylet“ közlönye. &ST\ _______________ A? -35 f j Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy an­nak helye egyszeri beigtatás­­nál 6 kr. kétszerinél 5 kr. több­szörinél 4 kr. Bélyeg díj min­den beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben na­ponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el lá­­­­togatásokat a szerkesztő. ^ fej ] Vizszabályozásunk. A magyarországi folyók szabályo­zási rendszerét már a szabályozás meg­kezdése idejében elítélték. Kitűnő szak­férfiak emelték fel szavukat s hatalmas érvekkel küzdöttek ellene és a folyam­völgyek katasztrófáját megjósolták. A rendszer keresztül lett vive s mikor már a jóslat nagy része valósult, a hibás rendszert még akkor sem ejtet­ték el, sőt a vizek szabályozását a sze­rint tovább fejlesztették és ez által te­mérdek bajnak kimeríthetetlen forrását teremtették meg. A medrek keskenyitésével óriási hatalommá, rettegett ellenséggé növel­ték a vizeket melyeknek haragos hul­lámai kora tavaszonként a hó olvadá­sával, feltartózhatatlan erővel rohannak az ország éléskamrájának, az arany ka­lászokat termő rónaságnak beláthatatlan téreire. A tatárjárás gyászosabb nyomokat nem hagyott maga után, mint a­milyen pusztítást a víz véghez visz. Több mint egy évtized óta áll harczban az Alföld tősgyökeres magyar népe a rettenetes elemmel. Munkabíró erős karja nem képes annyit keresni, a­mennyit a vízszabályozás követel tőle, s mikor már oda áldozta mindenét s lekötötte magát 50 évre a Molochnak ; mikor már remélni kezdte, hogy lesze­­gényitett állapotban élve maradhat, ak­kor az áradat százszoros erővel tör reá, visszakövetelve ősi jogon a tőle elvont szabad területet s irtózatosan hömpölygő hullámait neki zúdítja a folyók szabá­lyozása előtt vizet nem látott területek­nek s élethalál harczra hívja fel a va­­gyonilag már-már koldussá lett s testi­lelki erejében kimerült népeket és min­dennapi betevő falatjokkal együtt elra­bolja fejek felől a hajlékot is. Hetek óta folyik a gigászi harcz az elemekkel, s ereje nem csügged, de sőt fokozódik. S az elcsüggedt nép a milliók feláldozásával emelt gátakon éjjel-nappal eméssíti magát s védekezik utolsó erejével maga. A Damokles kard folyton feje fö­lött lebeg. Nem tudja mikor csap le reá, s mely pillanatban söpri el minde­nestől. A hajdan földet termékenyítő folyó vizek, melyek nyomában áldás fakadt, kövér mező virult, s vígan bogárzó gu­lyák legeltek, kiölnek mindent, siva­taggá készülnek tenni szép Magyaror­szágot. És mind­ennek oka a szabá­lyozás. Meddig fog ez a csapás még pusz­títani ? Mivé lesz az állam adóalapja, mikor az ország népének nagy része már most is alamizsnáért cseng. Miként teljesedhet be a legnagyobb magyar jóslata: „Magyarország nem volt, ha­nem lesz!" ha e vízkalamitások még csak egyszer is a mostanihoz hasonló mérvben tornyosulnak fejünk fölé ? Be fogják-e tehát látni a magas körök, a kormány és törvényhozás, hogy itt az utolsó óra, mely gyors intézke­dést parancsol. A szakférfiak, a sajtó orgánumai mind sürgetik a gyökeres orvoslást. Vájjon lesz-e sikere? A „Magyar Föld­“ közgazd. lap egyik legközelebbi számában igen figye­lemre méltó czikket közöl, melynek czélja kimutatni a vizszabályozás káros voltát. E czikket a tárgy fontosságánál fogva jónak látjuk alább közölni. * „Varas, add vissza légióimat! —_ úgy kiáltott fel kétségbeesve a hatalmas római csá­szár, midőn a teutoburgi erdőnél megvert lé­giók romjait megpillantá. Mi is igy kiáltunk azoknak, kiknek az annyiszor magasztalt tiszaiszabályozási nagy művet köszönhetjük. Adjátok vissza légióinkat! Aki ismerte a magyar alföldet a Tisza­szabályozás előtt és látja ma, az bizonyára nem fog az ujjongók sorába csatlakozni. Akkor költség nélkül végtelen kövér mezőkön óriási gulyák legeltek; vizeinkben, mint mondák, több volt a hal, mint a viz ,­ s ma, hogy Magyarországon az állattenyésztést előmozdít­hassuk, külföldről kell drága tenyészanyagot importálnunk, a budapesti hotelekbe pedig Ausztriából és Szí­riából szállítják a halat. Nem mesebeszéd ez — ne tessenek rajta mosolyogni! Azok, kiknek ma ezer meg ezer hold vetésük fekszik az iszapos ár alatt, s kik már napok óta folytatott élet-halálküzdelem közben minden pénzüket s ráadásul egészsé­güket is odaáldozták, hogy megmenthessék életüket, s kiknek házaik most omladoznak össze oly kétségbeejtő recscsenéssel a szél által korbácsolt hullámok csapásai alatt, azok bizonyára nem fognak áldást mondani azokra, kik e sorsot idézték fel reájuk. „Megcsaltatok, azzal biztattatok, hogy földjeinket az árvíztől mentesítitek, belefektet­tük nehéz keresményünk gyümölcsét, viseltük az ármentesítési költség folyvást nagyobbodó terheit, viseltük az azon alapon ránk rótt adó­kat, hogy szántóföldül használható földjeink vannak, és mégis az árvíz hömpölyög ott, a­hova mi vezettünk és építettünk, s a melyért, mint mivelés alá vehető területért, az adót már előre behajtották rajtunk.“ Így szól ma az a nép a Tisza, Körös és Szamos mentén, kétségbeesve és átkozódva, melyet néhány ember könnyelműsége, félmű­­veltsége és kapzsisága ily sorsnak dobott elébe. Mert hiszen a szakember nem azt jelenti, hogy egy olyan ember, aki egy tál lencséért eladja az Ezsau örökségét, a szakembernek olyan embernek kell lenni, aki szakvélemé­nyében a természet örök szent igazságait tárja fel. S azok, kik a mi Tiszaszabályozásunkat ily módon proponálták, amelynek eredményei most teljes nagyságukban állanak előttünk, azok nem a természet igazságait tárták fel, hanem vagy gonoszlelkűen hazudtak, vagy könnyelmű potobák­ voltak. Vájjon ki fogott volna a Tiszaszabályo­­záshoz, ki egyezett volna bele az ezzel járó óriási terhek viselésébe, ha előre megmondták volna az illetőknek a szakemberek, hogy „de legyetek aztán rá készen, hogy ahova ti egy évtizednek 8—9 éve alatt óriási munkával mezőgazdasági kultúrát fogtok meghonosítani, azokat minden 10 év alatt egyszer el fogja pusztítani az árvíz, s a következő 8—9 évre aztán megmaradt csak az általunk zsebre ra­kott vízszabályozási költség­­és a felemelt adók terhének viselése.“ Vagy nem ez-e az eredmény ? A szakismeretek véghetlen csekély mér­téke kell ahhoz, hogy belátható legyen, misze­rint először is oly vidéken, mint a magyar Alföld s oly vizeknél, minek a mi Tiszánk, Szamosunk, Berettyónk, Marosunk és Köröse­ink , az a szabályozási mód, melyet alkalmaz­tak, csak ahhoz a telhetetlen zsugorihoz illik, a­ki midőn már mindenkit kifosztott, a­kit csak kifoszthatott, éppen összegyűjtött kincsei által okozza a maga halálát. A szakismeretek véghetlen csekély mérve kell ahhoz, hogy beláthassuk, miszerint ha egy oly belterületen, melyről a víznek elegendő természetszerű lefolyása nincs és nem lehet, a folyam felső vidékén levő áradási területeket teljesen elzárjuk előle , ez­által csak azt idéz­hetjük elő, hogy annál inkább a folyam alsó szakaszain levő vidékek nyakába zúdittatik az egész áradat vize. Hol vannak most azok a szakemberek, hogy megmentsék Békés, Csanád, Arad s Te­­mes megye lakosságát a vagyonukkal együtt életüket is fenyegető árvíz pusztításai ellen ? Azt írják több vidékről, hogy oly helye­ken, hol ezelőtt emberemlékezet óta sohasem volt árvíz, most ezer és ezer holdnyi vetések állanak víz alatt; oly helyeken, melyeket a Tisza és más folyók kiöntései ellen teljesen védenek a roppant költségeken emelt gátak , még sincs emberi hatalom, mely megvédje őket a belvizek pusztításai ellen. Ilyen területi viszonyokkal bíró országban kellett tehát ezen szabályozási rendszert al­kalmazni ? Miért nem állanak most elő azok a böl­csek, s emelnék fel legalább a gátak által vé­dett területek felszínét egy pár méterrel, hogy a gátak között oly magasan álló ártömegbe folyhasson le az ily vidékekről is éppen a víz­­nyomás folytán alulról felszivárogott sok víz ? A lecske későn jött, de annál keserűbb, mert még azon reménységünk sem lehet, hogy jövőre biztosítani lehet valami módon Magyar­­ország alföldi, tiszta magyar lakosságát a mos­tanihoz hasonló katastrophának úgy lehet évti­­zedenkint még erősebb mérvben történő ismét­lődései­­ben. Mintha valami ördög fogadta volna fel azokat a jó urakat, hogy éppen mindig az Al­földre húzódni szerető magyar fajt igyekeznek kipusztítani e hazából! Csak kezdjük aztán majd ismét újra, il­letőleg folytassuk tovább : elzárni az oly terü­leteket vizeink kiöntései elől, melyeket azok minden csak kissé nagyobb mérvű hóesés és hóolvadás esetén rendesen el szoktak borítani! Csak tegyük bolonddá továbbra is azo­kat a szegény embereket, akik természetesen nem a magas technika, sem az örök igazsága természettudományok rejtélyeibe nem lehetnek beavatva , hogy építsenek, ültessenek s tele­pedjenek olyan helyekre, melyeket a termé­szet még nem akar átengedni az ember feltét­len uralkodása alá. Az a szegény nép, mely a föld művelésé­ből él, e törvényeket nem ismerheti, a jövőt előre nem láthatja, — de azoktól, kik az ő sorsának intézésére vállalkoznak, megkövetel­hetjük, hogy ha tesznek valamit, azt ne csak az évi adó és néhány évi haszonbér emelketése czéljából tegyék, hanem úgy legyen téve, hogy ne éppen a magyar faj essék könnyelmű csele­kedeteinek áldo­zatául. Így pusztul ki mindig az olyan nép, melynél mindenkinek csak a saját zsebe iránt van érzéke. A régi és az uj telekkönyvről. Lapunk múlt számában említettük, hogy a régi telekjegyzőkönyv az 1886-ik évi XXIX. t.-czikk szerint uj telekkönyvi be­téttel pótoltatik s ezen uj telekkönyvi betétek szerkesztése nem sok idő múltán kezdetét veszi. Városunk lakossága legnagyobb részt bir­tokos gazda s igy a telekkönyvek változ­tatása által érdekelt is. Hasznos dolgot vélünk tehát cselekedni, midőn általánosságban je­lezzük, hogy mi indokból határoztatott el a régi telekkönyveknek félretétele s az óriási költséget felemésztő uj telekkönyvi betétek szerkesztése,és hogy milyen lesz az új telek­­könyvünk ? Ki a telekkönyvi hatóságnál sűrűbben megfordul s a telek­jegyzőkönyveket több íz­ben nézegette, ki ingatlanra hitelt ad vagy földet vonni szokott, tapasztalhatja untalan, hogy mily nagy­­ hiánya telekkönyveinknek az, hogy azokból sem a becsértéket, sem a térfo­gatot, sem a művelési ágat, sőt sokszor azt sem lehet megtudni, hogy a parczella hol és merre fekszik? továbbá tudjuk azt is, hogy városunkban is sokan, nagyon sokan vannak olyanok, kik vettek földet, használják is azt a­nélkül, hogy annak tulajdonjogát telekköny­­vileg is nevükre kebeleztették volna; magu­kénak tartják a földet a nélkül, hogy törvény szerint tulajdonosok lennének, pedig hány megadta már az árát az ily könnyelmű hanyag­ságnak. Hánynak kellett árverésen megvenni is­mételten azt a földet, melynek árát már egy­szer megfizette, csak azért, mivel a telek­könyvi átíratást elmulasztotta. Sokan van­nak olyanok is, kik szeretnék ugyan telek­­könyvileg nevükre íratni meg­vett földjüket, de nem lehetséges, mivel vagy az eladó ne­vén sincs még az, vagy pedig azért, mivel a vétel idejekor rendes szerződést nem írtak, később pedig az eladó, vagy elhalt vagy isme­retlen helyre eltávozott s igy a bekeblezéshez feltétlenül szükséges okirathoz nem juthat, ha­nem jó reménység fejében a vett földet tény­leg használja. Gyakorlati életből tudjuk, hogy telek­jegyzőkönyveink a tényleges állapottal öszhang­­zásban nincsenek, tulajdonosul van kitüntetve sok helyen az, ki már évekkel ez­előtt elhalt, vagy az, kitől a birtok már a negyedik vagy ötödik kézbe is át­ment; zálog­jogok vannak bekebelezve, melyeknek alapjául szolgáló kö­vetelés már régen lefizetve van ; érvényüket vesztett előjegyzések, temérdek megszűnt be­jegyzések a telekkönyvi állapotot általában az egész országban annyira zavarossá sőt érthetet­lenné teszi, hogy a mai telekjegyzőkönyvek megbízhatósága és használhatósága mind in­kább sülyed s a közérdek szempontjából szük­ségessé vált azoknak teljes újjá­alkotása. Ezen csak nagyjában vázolt hiányokat van hivatva az uj telekkönyvi bérét létesítése megszüntetni. Ugyancsak elhatároztatott az is, hogy az uj telekkönyvi állapot a földadó katasterral állandó összhangba hozassák és abban tar­tassák. Ezen feladatok megvalósítása végett az említett 1886. XXIX. t. sz. több rendelkezést foglal magában, melyek közül csak a legál­talánosabb érdekű s legfontosabb néhányat so­roljuk­­ elő. Ámbár a jogállapot biztos fenntartása megköveteli, hogy a törvényes formák mindig és mindenütt megőriztessenek ; ámbár törvényes gyakorlat az, hogy bekebelezésre alkalmas okirat nélkül ingatlan tulajdonjoga másnak nevére át nem kebelezhető, de ettől a törvény az új telekkönyvek szerkesztésénél bizonyos tekintetekben eltér azon alapon, mivel a va­gyon­átruházások telekkönyveztetése ország­szerte nagy mérvben el len hanyagolva és a több rendű vagyonátruházás nem telekköny­veztetése folytán oly bonyodalmak keletkez­tek, amelyeknek a törvény rendes korlátai közt­­ való megoldása majdnem lehetetlen és minden esetre nagyon sok időt és költséget igényelne, ennélfogva noha az új telekkönyvi betétek szerkesztése a régi telekjegyzőkönyvek alap­ján s azok figyelembe vétele mellett történik általában,­­ mégis ott, hol a telekkönyvi tu­lajdonosként más szerepel, mint ki a földet tényleg birtokolja, az utóbbinak szóbelileg elő­adott kérelme folytán az új telekkönyvbe tu­lajdonosul a tényleges birtokos jegyeztetik be a következő feltételek mellett: a) Ha az ingatlannak megnevezését a te­lekjegyzőkönyvi tulajdonos által kiállított — bár minden törvényes formával nem bíró (p. nincs meg benne a bekebelezési engedély, vagy tanúi hiányzanak az okiratról stb) okirat­tal igazolja, egyúttal vagy helyhatósági bizo­­nyítványnyal vagy az eljáró telekkönyvi betét szerkesztő bizottság mellett működő bizalmi férfiaknak szóbeli nyilatkozatával tanúsítja azt is, hogy az ingatlannak háborútlan békés bir­toklásában van. b) Ha a tényleges birtokos nem tud ugyan szerzési okiratot felmutatni, azonban az, ki tulajdonosként a telekkönyvben kitüntetve van, a betét szerkesztő bizottság előtt szóbeli­leg kinyilatkoztatja, hogy ő a szóban forgó ingatlant a tényleges birtokosnak valóban át­ruházta s ezen felül a tényleges birtoklás is a fentebbi a) pontban körülírt módon igazoltatik. A telekkönyvi tulajdonost helyettesiti a kellőképen igazolt örökös, vagy hagyományos is. Ha a kérdéses ingatlanság több telek­­könyvön kívüli átruházás tárgyát képezte, min­­denik átruházás és tényleges birtoklás a fen­tiek szerint igazoltathatik. Ha tehát én megvettem valamely földet, de az eladó olyan szerződést adott, melynek alapján a föld tulajdonjogát a telekkönyvi ha­tóság nevemre át nem írja, a földet­ ezen adás­vétel folytán tényleg használom — midőn az uj telekkönyvi betétet szerkeszteni fogják el­megyek a bizottság elé, felmutatom a szerző­désemet s két bizalmi emberrel — mint tanú­val, — vagy pedig községi bizonyitványával igazolom azt, hogy a vett földet valóban én használom s ennek alapján a betét­szerkesztő bizottság a vett földet az uj telekkönyvben nevemre fogja kebelezni. (Folyt. köv.) A magyar kir. igazságügyminiszterium 947.sJ. M. E. 888. számú körrendelete. Az összes kir. törvényszékhez és a telek­könyvi hatósággal felruházott kir. járásbírósá­gokhoz.*) Az 1886. XXIX. t. sz. 76. § ának 6., 7., 8., 9. és 12. pontjában foglalt felhatalmazásá­nál fogva a következőket rendelem: 1. Az idézett törvényszakasz 6. pontja alapján. 1-ső §. Ha jelzálogintézeteknél, árva­pénztáraknál, takarékpénztáraknál és nyilvános számadásra kötelezett más pénzintézeteknél fennálló és jelzálogilag már biztosított vala­mely tartozásnak átváltoztatása (conversioi czéljából valamely jelzálogintézettől, árvapénz­tártól, takarékpénztártól, vagy nyilvános szám­adásra kötelezett más pénzintézettől kölcsön vétetik fel, mind a jelzálogi adós, mind az új hitelt nyújtó pénzintézet, illetőleg­­pénztár jogosítva van a zálogjogi bekeblezés iránt be­adványban a telekkönyvi hatóságnál kérelmez­ni, hogy az uj kölcsönre nézve bekeblezendő zálogjog azon elsőbbségi rangsorozatban része­­sittessék, melylyel az átváltoztatandó régibb tehertétel bírt. 2. §. Hogy az 1-ső §-nak megfelelő ké­relemnek az újabb zálogjog bejegyzésével egyidejűleg hely adathassék, szükséges, as hogy a jelzálogilag biztosítandó új tőke-tarto­zás a már bejegyzett régi tőke-tartozást, ille­tőleg annak hiteles könyvkivonattal, vagy hi­telesített számlával kimutatandó még kifizetlen tőke hátralékát meg ne haladja; kamatláb, biztosítéki összeg és egyéb mellékkötelezett­ségek tekintetében pedig az előbbinél terhe­sebb kikötést ne tartalmazzon. A törlesztési idő különbözősége és az újabb kölcsön­adó pénzintézeteknek törvényes kiváltságai azon­ban a kérelem teljesítésének akadályául nem szolgálhatnak, b) hogy azon kötelező okirat tartalmából, melynek alapján az új zálogjog bejegyzendő, világosan kitűnjék, hogy az új kölcsönügylet, a már jelzálogilag biztosított ré­gibb követelés átváltoztatása czéljából kötte­tett; c) hogy a régibb tartozás erejéig bejegy­zett zálogjognak törlése egyidejűleg kieszkö­zöltessék, és a törlés alapjául szolgáló nyugta tartalmából kitűnjék,­­ hogy a régibb tarto­zás a bejegyzendő újabb kölcsönből törleszte­tett ; és d) hogy azon esetben, ha a törlendő régibb zálogjog alzálogjoggal van terhelve, ezen alzálogjog törlésének bekeblezése is al­kalmas nyilatkozat alapján egyidejűleg kiesz­közöltessék. 3. §. Ha a jelzálogi adós, vagy újabb hitelezője az újabb zálogjog bekebelezése *) Ezen körrendeletét, mint közérdekűt, a vá­­­rosi tanács felhívása folytán­­közöljük.

Next