Hód-Mező-Vásárhely, 1888. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1888-04-08 / 15. szám
Tizennyolczadik évfolyam. 1888. I6-ik szám. Hód-Mező-Vásárhely, április 8-án. *ts___________________rmGv Előfizetési dij: a vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, (IH-ik tiszed 828. sz. a.) küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a k.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. &ST\ _______________ A? -35 f j Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr. Bélyeg díj minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. ^ fej ] Vizszabályozásunk. A magyarországi folyók szabályozási rendszerét már a szabályozás megkezdése idejében elítélték. Kitűnő szakférfiak emelték fel szavukat s hatalmas érvekkel küzdöttek ellene és a folyamvölgyek katasztrófáját megjósolták. A rendszer keresztül lett vive s mikor már a jóslat nagy része valósult, a hibás rendszert még akkor sem ejtették el, sőt a vizek szabályozását a szerint tovább fejlesztették és ez által temérdek bajnak kimeríthetetlen forrását teremtették meg. A medrek keskenyitésével óriási hatalommá, rettegett ellenséggé növelték a vizeket melyeknek haragos hullámai kora tavaszonként a hó olvadásával, feltartózhatatlan erővel rohannak az ország éléskamrájának, az arany kalászokat termő rónaságnak beláthatatlan téreire. A tatárjárás gyászosabb nyomokat nem hagyott maga után, mint amilyen pusztítást a víz véghez visz. Több mint egy évtized óta áll harczban az Alföld tősgyökeres magyar népe a rettenetes elemmel. Munkabíró erős karja nem képes annyit keresni, amennyit a vízszabályozás követel tőle, s mikor már oda áldozta mindenét s lekötötte magát 50 évre a Molochnak ; mikor már remélni kezdte, hogy leszegényitett állapotban élve maradhat, akkor az áradat százszoros erővel tör reá, visszakövetelve ősi jogon a tőle elvont szabad területet s irtózatosan hömpölygő hullámait neki zúdítja a folyók szabályozása előtt vizet nem látott területeknek s élethalál harczra hívja fel a vagyonilag már-már koldussá lett s testilelki erejében kimerült népeket és mindennapi betevő falatjokkal együtt elrabolja fejek felől a hajlékot is. Hetek óta folyik a gigászi harcz az elemekkel, s ereje nem csügged, de sőt fokozódik. S az elcsüggedt nép a milliók feláldozásával emelt gátakon éjjel-nappal eméssíti magát s védekezik utolsó erejével maga. A Damokles kard folyton feje fölött lebeg. Nem tudja mikor csap le reá, s mely pillanatban söpri el mindenestől. A hajdan földet termékenyítő folyó vizek, melyek nyomában áldás fakadt, kövér mező virult, s vígan bogárzó gulyák legeltek, kiölnek mindent, sivataggá készülnek tenni szép Magyarországot. És mindennek oka a szabályozás. Meddig fog ez a csapás még pusztítani ? Mivé lesz az állam adóalapja, mikor az ország népének nagy része már most is alamizsnáért cseng. Miként teljesedhet be a legnagyobb magyar jóslata: „Magyarország nem volt, hanem lesz!" ha e vízkalamitások még csak egyszer is a mostanihoz hasonló mérvben tornyosulnak fejünk fölé ? Be fogják-e tehát látni a magas körök, a kormány és törvényhozás, hogy itt az utolsó óra, mely gyors intézkedést parancsol. A szakférfiak, a sajtó orgánumai mind sürgetik a gyökeres orvoslást. Vájjon lesz-e sikere? A „Magyar Föld“ közgazd. lap egyik legközelebbi számában igen figyelemre méltó czikket közöl, melynek czélja kimutatni a vizszabályozás káros voltát. E czikket a tárgy fontosságánál fogva jónak látjuk alább közölni. * „Varas, add vissza légióimat! —_ úgy kiáltott fel kétségbeesve a hatalmas római császár, midőn a teutoburgi erdőnél megvert légiók romjait megpillantá. Mi is igy kiáltunk azoknak, kiknek az annyiszor magasztalt tiszaiszabályozási nagy művet köszönhetjük. Adjátok vissza légióinkat! Aki ismerte a magyar alföldet a Tiszaszabályozás előtt és látja ma, az bizonyára nem fog az ujjongók sorába csatlakozni. Akkor költség nélkül végtelen kövér mezőkön óriási gulyák legeltek; vizeinkben, mint mondák, több volt a hal, mint a viz , s ma, hogy Magyarországon az állattenyésztést előmozdíthassuk, külföldről kell drága tenyészanyagot importálnunk, a budapesti hotelekbe pedig Ausztriából és Szíriából szállítják a halat. Nem mesebeszéd ez — ne tessenek rajta mosolyogni! Azok, kiknek ma ezer meg ezer hold vetésük fekszik az iszapos ár alatt, s kik már napok óta folytatott élet-halálküzdelem közben minden pénzüket s ráadásul egészségüket is odaáldozták, hogy megmenthessék életüket, s kiknek házaik most omladoznak össze oly kétségbeejtő recscsenéssel a szél által korbácsolt hullámok csapásai alatt, azok bizonyára nem fognak áldást mondani azokra, kik e sorsot idézték fel reájuk. „Megcsaltatok, azzal biztattatok, hogy földjeinket az árvíztől mentesítitek, belefektettük nehéz keresményünk gyümölcsét, viseltük az ármentesítési költség folyvást nagyobbodó terheit, viseltük az azon alapon ránk rótt adókat, hogy szántóföldül használható földjeink vannak, és mégis az árvíz hömpölyög ott, ahova mi vezettünk és építettünk, s a melyért, mint mivelés alá vehető területért, az adót már előre behajtották rajtunk.“ Így szól ma az a nép a Tisza, Körös és Szamos mentén, kétségbeesve és átkozódva, melyet néhány ember könnyelműsége, félműveltsége és kapzsisága ily sorsnak dobott elébe. Mert hiszen a szakember nem azt jelenti, hogy egy olyan ember, aki egy tál lencséért eladja az Ezsau örökségét, a szakembernek olyan embernek kell lenni, aki szakvéleményében a természet örök szent igazságait tárja fel. S azok, kik a mi Tiszaszabályozásunkat ily módon proponálták, amelynek eredményei most teljes nagyságukban állanak előttünk, azok nem a természet igazságait tárták fel, hanem vagy gonoszlelkűen hazudtak, vagy könnyelmű potobák voltak. Vájjon ki fogott volna a Tiszaszabályozáshoz, ki egyezett volna bele az ezzel járó óriási terhek viselésébe, ha előre megmondták volna az illetőknek a szakemberek, hogy „de legyetek aztán rá készen, hogy ahova ti egy évtizednek 8—9 éve alatt óriási munkával mezőgazdasági kultúrát fogtok meghonosítani, azokat minden 10 év alatt egyszer el fogja pusztítani az árvíz, s a következő 8—9 évre aztán megmaradt csak az általunk zsebre rakott vízszabályozási költségés a felemelt adók terhének viselése.“ Vagy nem ez-e az eredmény ? A szakismeretek véghetlen csekély mértéke kell ahhoz, hogy belátható legyen, miszerint először is oly vidéken, mint a magyar Alföld s oly vizeknél, minek a mi Tiszánk, Szamosunk, Berettyónk, Marosunk és Köröseink , az a szabályozási mód, melyet alkalmaztak, csak ahhoz a telhetetlen zsugorihoz illik, aki midőn már mindenkit kifosztott, akit csak kifoszthatott, éppen összegyűjtött kincsei által okozza a maga halálát. A szakismeretek véghetlen csekély mérve kell ahhoz, hogy beláthassuk, miszerint ha egy oly belterületen, melyről a víznek elegendő természetszerű lefolyása nincs és nem lehet, a folyam felső vidékén levő áradási területeket teljesen elzárjuk előle , ezáltal csak azt idézhetjük elő, hogy annál inkább a folyam alsó szakaszain levő vidékek nyakába zúdittatik az egész áradat vize. Hol vannak most azok a szakemberek, hogy megmentsék Békés, Csanád, Arad s Temes megye lakosságát a vagyonukkal együtt életüket is fenyegető árvíz pusztításai ellen ? Azt írják több vidékről, hogy oly helyeken, hol ezelőtt emberemlékezet óta sohasem volt árvíz, most ezer és ezer holdnyi vetések állanak víz alatt; oly helyeken, melyeket a Tisza és más folyók kiöntései ellen teljesen védenek a roppant költségeken emelt gátak , még sincs emberi hatalom, mely megvédje őket a belvizek pusztításai ellen. Ilyen területi viszonyokkal bíró országban kellett tehát ezen szabályozási rendszert alkalmazni ? Miért nem állanak most elő azok a bölcsek, s emelnék fel legalább a gátak által védett területek felszínét egy pár méterrel, hogy a gátak között oly magasan álló ártömegbe folyhasson le az ily vidékekről is éppen a víznyomás folytán alulról felszivárogott sok víz ? A lecske későn jött, de annál keserűbb, mert még azon reménységünk sem lehet, hogy jövőre biztosítani lehet valami módon Magyarország alföldi, tiszta magyar lakosságát a mostanihoz hasonló katastrophának úgy lehet évtizedenkint még erősebb mérvben történő ismétlődéseiben. Mintha valami ördög fogadta volna fel azokat a jó urakat, hogy éppen mindig az Alföldre húzódni szerető magyar fajt igyekeznek kipusztítani e hazából! Csak kezdjük aztán majd ismét újra, illetőleg folytassuk tovább : elzárni az oly területeket vizeink kiöntései elől, melyeket azok minden csak kissé nagyobb mérvű hóesés és hóolvadás esetén rendesen el szoktak borítani! Csak tegyük bolonddá továbbra is azokat a szegény embereket, akik természetesen nem a magas technika, sem az örök igazsága természettudományok rejtélyeibe nem lehetnek beavatva , hogy építsenek, ültessenek s telepedjenek olyan helyekre, melyeket a természet még nem akar átengedni az ember feltétlen uralkodása alá. Az a szegény nép, mely a föld műveléséből él, e törvényeket nem ismerheti, a jövőt előre nem láthatja, — de azoktól, kik az ő sorsának intézésére vállalkoznak, megkövetelhetjük, hogy ha tesznek valamit, azt ne csak az évi adó és néhány évi haszonbér emelketése czéljából tegyék, hanem úgy legyen téve, hogy ne éppen a magyar faj essék könnyelmű cselekedeteinek áldozatául. Így pusztul ki mindig az olyan nép, melynél mindenkinek csak a saját zsebe iránt van érzéke. A régi és az uj telekkönyvről. Lapunk múlt számában említettük, hogy a régi telekjegyzőkönyv az 1886-ik évi XXIX. t.-czikk szerint uj telekkönyvi betéttel pótoltatik s ezen uj telekkönyvi betétek szerkesztése nem sok idő múltán kezdetét veszi. Városunk lakossága legnagyobb részt birtokos gazda s igy a telekkönyvek változtatása által érdekelt is. Hasznos dolgot vélünk tehát cselekedni, midőn általánosságban jelezzük, hogy mi indokból határoztatott el a régi telekkönyveknek félretétele s az óriási költséget felemésztő uj telekkönyvi betétek szerkesztése,és hogy milyen lesz az új telekkönyvünk ? Ki a telekkönyvi hatóságnál sűrűbben megfordul s a telekjegyzőkönyveket több ízben nézegette, ki ingatlanra hitelt ad vagy földet vonni szokott, tapasztalhatja untalan, hogy mily nagy hiánya telekkönyveinknek az, hogy azokból sem a becsértéket, sem a térfogatot, sem a művelési ágat, sőt sokszor azt sem lehet megtudni, hogy a parczella hol és merre fekszik? továbbá tudjuk azt is, hogy városunkban is sokan, nagyon sokan vannak olyanok, kik vettek földet, használják is azt anélkül, hogy annak tulajdonjogát telekkönyvileg is nevükre kebeleztették volna; magukénak tartják a földet a nélkül, hogy törvény szerint tulajdonosok lennének, pedig hány megadta már az árát az ily könnyelmű hanyagságnak. Hánynak kellett árverésen megvenni ismételten azt a földet, melynek árát már egyszer megfizette, csak azért, mivel a telekkönyvi átíratást elmulasztotta. Sokan vannak olyanok is, kik szeretnék ugyan telekkönyvileg nevükre íratni megvett földjüket, de nem lehetséges, mivel vagy az eladó nevén sincs még az, vagy pedig azért, mivel a vétel idejekor rendes szerződést nem írtak, később pedig az eladó, vagy elhalt vagy ismeretlen helyre eltávozott s igy a bekeblezéshez feltétlenül szükséges okirathoz nem juthat, hanem jó reménység fejében a vett földet tényleg használja. Gyakorlati életből tudjuk, hogy telekjegyzőkönyveink a tényleges állapottal öszhangzásban nincsenek, tulajdonosul van kitüntetve sok helyen az, ki már évekkel ezelőtt elhalt, vagy az, kitől a birtok már a negyedik vagy ötödik kézbe is átment; zálogjogok vannak bekebelezve, melyeknek alapjául szolgáló követelés már régen lefizetve van ; érvényüket vesztett előjegyzések, temérdek megszűnt bejegyzések a telekkönyvi állapotot általában az egész országban annyira zavarossá sőt érthetetlenné teszi, hogy a mai telekjegyzőkönyvek megbízhatósága és használhatósága mind inkább sülyed s a közérdek szempontjából szükségessé vált azoknak teljes újjáalkotása. Ezen csak nagyjában vázolt hiányokat van hivatva az uj telekkönyvi bérét létesítése megszüntetni. Ugyancsak elhatároztatott az is, hogy az uj telekkönyvi állapot a földadó katasterral állandó összhangba hozassák és abban tartassák. Ezen feladatok megvalósítása végett az említett 1886. XXIX. t. sz. több rendelkezést foglal magában, melyek közül csak a legáltalánosabb érdekű s legfontosabb néhányat soroljuk elő. Ámbár a jogállapot biztos fenntartása megköveteli, hogy a törvényes formák mindig és mindenütt megőriztessenek ; ámbár törvényes gyakorlat az, hogy bekebelezésre alkalmas okirat nélkül ingatlan tulajdonjoga másnak nevére át nem kebelezhető, de ettől a törvény az új telekkönyvek szerkesztésénél bizonyos tekintetekben eltér azon alapon, mivel a vagyonátruházások telekkönyveztetése országszerte nagy mérvben el len hanyagolva és a több rendű vagyonátruházás nem telekkönyveztetése folytán oly bonyodalmak keletkeztek, amelyeknek a törvény rendes korlátai közt való megoldása majdnem lehetetlen és minden esetre nagyon sok időt és költséget igényelne, ennélfogva noha az új telekkönyvi betétek szerkesztése a régi telekjegyzőkönyvek alapján s azok figyelembe vétele mellett történik általában, mégis ott, hol a telekkönyvi tulajdonosként más szerepel, mint ki a földet tényleg birtokolja, az utóbbinak szóbelileg előadott kérelme folytán az új telekkönyvbe tulajdonosul a tényleges birtokos jegyeztetik be a következő feltételek mellett: a) Ha az ingatlannak megnevezését a telekjegyzőkönyvi tulajdonos által kiállított — bár minden törvényes formával nem bíró (p. nincs meg benne a bekebelezési engedély, vagy tanúi hiányzanak az okiratról stb) okirattal igazolja, egyúttal vagy helyhatósági bizonyítványnyal vagy az eljáró telekkönyvi betét szerkesztő bizottság mellett működő bizalmi férfiaknak szóbeli nyilatkozatával tanúsítja azt is, hogy az ingatlannak háborútlan békés birtoklásában van. b) Ha a tényleges birtokos nem tud ugyan szerzési okiratot felmutatni, azonban az, ki tulajdonosként a telekkönyvben kitüntetve van, a betét szerkesztő bizottság előtt szóbelileg kinyilatkoztatja, hogy ő a szóban forgó ingatlant a tényleges birtokosnak valóban átruházta s ezen felül a tényleges birtoklás is a fentebbi a) pontban körülírt módon igazoltatik. A telekkönyvi tulajdonost helyettesiti a kellőképen igazolt örökös, vagy hagyományos is. Ha a kérdéses ingatlanság több telekkönyvön kívüli átruházás tárgyát képezte, mindenik átruházás és tényleges birtoklás a fentiek szerint igazoltathatik. Ha tehát én megvettem valamely földet, de az eladó olyan szerződést adott, melynek alapján a föld tulajdonjogát a telekkönyvi hatóság nevemre át nem írja, a földet ezen adásvétel folytán tényleg használom — midőn az uj telekkönyvi betétet szerkeszteni fogják elmegyek a bizottság elé, felmutatom a szerződésemet s két bizalmi emberrel — mint tanúval, — vagy pedig községi bizonyitványával igazolom azt, hogy a vett földet valóban én használom s ennek alapján a betétszerkesztő bizottság a vett földet az uj telekkönyvben nevemre fogja kebelezni. (Folyt. köv.) A magyar kir. igazságügyminiszterium 947.sJ. M. E. 888. számú körrendelete. Az összes kir. törvényszékhez és a telekkönyvi hatósággal felruházott kir. járásbíróságokhoz.*) Az 1886. XXIX. t. sz. 76. § ának 6., 7., 8., 9. és 12. pontjában foglalt felhatalmazásánál fogva a következőket rendelem: 1. Az idézett törvényszakasz 6. pontja alapján. 1-ső §. Ha jelzálogintézeteknél, árvapénztáraknál, takarékpénztáraknál és nyilvános számadásra kötelezett más pénzintézeteknél fennálló és jelzálogilag már biztosított valamely tartozásnak átváltoztatása (conversioi czéljából valamely jelzálogintézettől, árvapénztártól, takarékpénztártól, vagy nyilvános számadásra kötelezett más pénzintézettől kölcsön vétetik fel, mind a jelzálogi adós, mind az új hitelt nyújtó pénzintézet, illetőlegpénztár jogosítva van a zálogjogi bekeblezés iránt beadványban a telekkönyvi hatóságnál kérelmezni, hogy az uj kölcsönre nézve bekeblezendő zálogjog azon elsőbbségi rangsorozatban részesittessék, melylyel az átváltoztatandó régibb tehertétel bírt. 2. §. Hogy az 1-ső §-nak megfelelő kérelemnek az újabb zálogjog bejegyzésével egyidejűleg hely adathassék, szükséges, as hogy a jelzálogilag biztosítandó új tőke-tartozás a már bejegyzett régi tőke-tartozást, illetőleg annak hiteles könyvkivonattal, vagy hitelesített számlával kimutatandó még kifizetlen tőke hátralékát meg ne haladja; kamatláb, biztosítéki összeg és egyéb mellékkötelezettségek tekintetében pedig az előbbinél terhesebb kikötést ne tartalmazzon. A törlesztési idő különbözősége és az újabb kölcsönadó pénzintézeteknek törvényes kiváltságai azonban a kérelem teljesítésének akadályául nem szolgálhatnak, b) hogy azon kötelező okirat tartalmából, melynek alapján az új zálogjog bejegyzendő, világosan kitűnjék, hogy az új kölcsönügylet, a már jelzálogilag biztosított régibb követelés átváltoztatása czéljából köttetett; c) hogy a régibb tartozás erejéig bejegyzett zálogjognak törlése egyidejűleg kieszközöltessék, és a törlés alapjául szolgáló nyugta tartalmából kitűnjék, hogy a régibb tartozás a bejegyzendő újabb kölcsönből törlesztetett ; és d) hogy azon esetben, ha a törlendő régibb zálogjog alzálogjoggal van terhelve, ezen alzálogjog törlésének bekeblezése is alkalmas nyilatkozat alapján egyidejűleg kieszközöltessék. 3. §. Ha a jelzálogi adós, vagy újabb hitelezője az újabb zálogjog bekebelezése *) Ezen körrendeletét, mint közérdekűt, a városi tanács felhívása folytánközöljük.