HOLMI, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
10. szám - Békés Pál: Bor
NOVELLAPÁLYÁZAT Békés Pál BOR Kardos G. Györgynek - Hova mentek el a tíz kicsi zsidók? Kalog kis híján félrenyelt. De azért nem vette el szájától az otromba, vastag falú poharat, itta tovább a savanykás kövidinkaféleséget rendületlenül, s úgy látszott, semmi meg nem gátolhatja abban, hogy fenékig ürítse. Végül megállt mégis - legalább három korttyal azután, hogy a suta kérdés föllebbent az ócska szálloda habjának poros levegőjébe -, és a pohár az asztalka repedt üveglapjára koccant. Fölé hajolt, s bandzsítva lesett a mélyére - még egyharmadáig telve volt. Tekintetét nem emelte az előtte állóra, a kocsmai ivóalkalmatosság szinte átlátszatlan, vastag, bordázott falát nézte még mindig, s kissé odébb tolta az asztalon, mintha valami okból igen fontosnak tartaná, hogy éppen a széles repedésen álljon, melyben fölgyülemlett a városkára folyamatosan szitáló cementpor. Múltak a másodpercek, rövidesen élét vették a kérdésnek, és tompították a meglepetést, amit a magyar szó keltett benne. A világvégi szerb határvároskában három világnyelv bizonyult hiábavalónak, a németet és az oroszt enyhe roszszallás fogadta, az angolt barátságos vállvonogatás, szerencsére Kalog emlékezett néhány szerb szóra, s a lényeg tisztázásához elég volt ennyi is. Békés Pál: Bor • 1259 mindegy, de megvan a pontos könyvelésem, négyszáz darabot tudok óránként, így meg, hogy nem veszem le az ezüstpapírt, négyszázhetvenet. Állnak sorban, mint a dominó, rájuk irányítom az állólámpát, Tihanyból lehet ilyen a kilátás napos időben, legalább az öreg Jenő úgy mondja. Porzik a fény a vízen, mint a halpikkely. Csak meglököm az elsőt, és hullámzik az egész. És etetem a macskáimat. Van egy. Gizella, százhét kiló, ötvenhárom magas. Cirmos. Abból lesz valami. Megeszik tíz kiló margarint, ezt az olcsóbbat. Napi két órán át rágatok vele, van ilyen csehszlovák gumitégla, főleg azt. De a Balaton-szeletre csak fuj. Néha elgondolkodom, lesz-e még, aki ezeket az újakat elviszi tanulmányi sétára az Édesárugyárba? A Lajoska, pedig már kitanult vadász, rá se bír nézni a macskákra. Összeszorítja a fogát, szót se szól, szellőztet, hoz vadbelsőséget, csipkebogyót. Nem nagyon szeretem, ha jön, félünk tőle. A Gizella meg engem nem szeret, ahogy gyarapszik, úgy nem. Muszáj voltam rácsot csináltatni közénk, harap. Én meg nem akarom a húsra kaparni, ráér pár év múlva, ifikorában. Hiszen én is a zsiradékkal kezdtem, anno. Ne siettess, Giziké, mondom neki, előbb meg kell érni szorgosan, te erre, én arra, de hát hiába. Nagy csacsi a kicsike.