HOLMI, 1993 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1. szám - FIGYELŐ - Fogarassy Miklós: Tegnapután (Lengyel Péter: Holnapelőtt. Krasznahorkai László: Az urgai fogoly)
TEGNAPUTÁN Lengyel Péter: Holnapelőtt Jelenkor, 1992. 212 oldal, ISO Ft Krasznahorkai László: Az urgai fogoly Széphalom, 1992. 142 oldal, 190 Ft Ugyan minden idő - a szó általános értelmében - „történelmi idő”, érthető mégis, hogy pár esztendeje földrészünk eme felén milliók éltek: ez az idő most „Történelmi idő”. Mint mikor nagy-nagy hó vagy égszakadásos zivatar szakad le, és az elakadt, bénult közlekedésben vergődő, késlekedő emberek - összeverődve és bosszankodva, de lelkük mélyén mégis titkos büszkeséggel - úgy érzik: most, most sorsuk kivételes, heroikus pillanataiban állnak. Nem átlagos hétköznapjaikban rekedtek el. Lengyel Péter és Krasznahorkai László között ugyan majd’ egy emberöltő van, de tavaly mindketten olyan prózakötettel rukkoltak ki az ünnepi könyvnapokra, melynek jellege és mondandója erre a „históriai aktualitásra” mutat. A könyvkiadás két új műhelyének gondozásában 1991-ben, illetőleg 1992-ben befejezett kézirataik frissen kerültek a pultra és az érdeklődő olvasók kezébe, szerény, de csinos kötetformában. Bennük - igaz, jócskán eltérő keretben és módozatokkal - a kor- és sorsforduló élményeinek mondhatni legelső feldolgozásait kapjuk. A szerzők, akik korábbi regényes és elbeszélő műveikkel már bizonyították tolluk készségeit, és akik - úgy tűnik - többnyire lassan érlelik műveiket, ezúttal furcsamód olyanok lettek, mint a jókor kelő vagy le sem fekvő pék: míg mások tán csak a másik oldalukra fordulnak, az ő boltjuk már a meleg, ropogós zsemlét árulja. Lengyel könyvének főcíme - HOLNAPELŐTT - is erre a frissre, erre a mustra utal, Krasznahorkai viszont Az URGAI FOGOLY-ban nagy téri, szellemi és spirituális távolságokat jár ugyan be, de ő is az életsors időszerűségeivel néz szembe. Egyikük az 1989-1991-es évek hazai valóságában és személyes életfolyamatában megy előre, másikuk - ezzel közelesen egy időben - Mongólián át Kínába vonatozik, de az utazás különös élményeinek feldolgozása már az Öböl-háború idejére esik, és annak riasztó hírei is belejátszanak fejtegetéseibe. Az élet- és sorskérdések rokon - mert egyaránt naplózó, publicisztikus, illetőleg esszé felé hajló - jellegén túlmenően persze nem lenne okos a két könyv közös vonásainak vizsgálatát erőltetni, bár, mi tagadás, az utazás még Lengyel könyvében is számottevő motívum (lásd az ifjúkori úti vágyakra való emlékezést meg a mostani francia utakról szóló jegyzeteket), így vagy úgy, mindketten csak azért voltak (akkor is) távol, hogy aztán annál inkább itthon lehessenek egy-egy magyar író élethelyzetében. Az élet, kiváltképpen a férfiélet úgynevezett delén, mely ama „krisztusi kor”-tól az erős ötvenesekig helyezkedhet el, helyénvaló az önelemző számvetést elvégezni, keresni a választ a személyes és egyetemes sors összefüggéseinek kérdéseire: ki vagyok, mit tettem, mire jutottam, mire is szántam ezt az egy szál életemet? Két kortársam lényegében erre törekedik a történelmi idő szelében. Mivel érettnek mondható írószemélyek teszik ezt, olyanok, akik birtokában vannak a stílus és a szerkesztés készségének, szépirodalmat írnak, kérdés persze, mennyire a javából. Lengyel Péter két alcímet is illesztett a főcím után: (Nemregény) - ez az egyik; 89-90-91 - ez a másik. Az előbbi felemelt ujjal figyelmeztet, hogy ezúttal nem prózai fikciót fogunk olvasni. Némiképpen görcsös, de korrekt ez a szándék, illő a szerzőhöz, prózánk igen finom moralistájához. Már ezzel is, meg a másik alcímmel ugyancsak, jelzi, hogy ezúttal közvetlenül szólal meg, vagyis nyitottá teszi mondanivalóját. Bevezető jegyzetben még azt is tudatja, hogy ezek az írói munkái hol, mely folyóiratokban és médiákban jelentek meg először. - Ki ne találkozott volna a nagy változások éveiben a Zebra rovatcím alatt futó Lengyel-publicisztikákkal? Fel lehet tételezni, hogy ízlése és igényessége tiltakozott az ellen, hogy - ami a Kardos-féle Magvető-időszakban volt kiadói divat - szeriálissá növő irodalmi publicisztikáiból egyszerű cikkgyűjteményt engedjen megjelentetni. Sőt nyílt titkot csinál abból, hogy ő maga is érzi az alkalmi felkéréseknek és az esetenkénti megszólalási kényszereknek engedelmeskedve megírt (a hirtelen jött munkanélküliség által is ösztönzött) cikkek esendőségeit. Meg figyelő • 135