HOLMI, 1995 (7. évfolyam, 1-12. szám)

10. szám - FIGYELŐ - Nádas Péter–Dupcsik Csaba: Két bírálat egy szerzőről (Lengyel László könyveiről)

1472 • Figyelő tett oldal. A végén bő és érdekes függelék ol­vasható. S nemcsak „olvasható”: tárlatnyi fo­tó, korabeli rajzok, címlapok dokumentumai. Szüleiről, családjáról. Szegény sárospataki börtönparancsnok, a Rajk-perben felhasz­nált, majd kivégzett Lindenberger Lajos egy levele. Pörlekedések és méltatások képei, köztük az író feleségének, Prágay Piroskának hódoló szavai. „Oly jó követni emberélet” - igen, de az olvasó némi légszomjat érez, mintha Himaláják csú­csaira vonszolták volna. Minden a túlságig visz itt. Minden óriás léptékű, s a hétmérföl­­des csizmában a mitológiákba tekintő, görög istenekkel feleselő és a história szellemével dulakodó, sziporkázó vallomástevő, az önma­gát is óriás indulatokkal gyötrő mesebeli lény vezeti a halandó természetű olvasót. Bámu­latos, olykor megrendítő, olykor az életgyónó akarata ellenére mosolyogtató, pózos, fárasz­tó. Tükrében Gulliver­e­­ talán nem a tör­pék, de a szellemi maffiózók, a kisszerűek és szürkék világának nagyra nőtt Gullivere. Mindene szabálytalan, művei és életsorsa is. Fárasztóan érdekes olvasmány, mintha nem Cervantes, de maga Don Quijote írná meg a búsképű lovag történetét. Ez adja bámulatos izgalmát. Legszívesebben magam is valamifajta füg­gelékkel zártam volna e nem véletlenül és nem grafomán okokból hosszú ismertetést. A függelék mindenféle idézetekből állt volna. De csak egy maradt, magától Határ Győzőtől (III/384): „Hogy az én életművem, a lírától a fi­lozófiáig, regényeimtől színpadi játékaimig behatol­jon a magyar irodalmi tudat korpuszába, amely vé­dőburokban lüktet-munkát-mozog. Hogy az ezer­számra emlegetett másodlagos, derivativ homoki szövegek és kismesteri kinyilatkoztatások mellett en­gem csak századannyit emlegessenek odahaza s oly­kor még szöveggel is megillusztrálva­­ ahhoz... nagy műtéti beavatkozás, csoda kéne; ilyen csoda pedig nincs.” Bikácsy Gergely KÉT BÍRÁLAT EGY SZERZŐRŐL Lengyel László: Magyar alakok 2000-Pénzügykutató, 1994. 197 oldal, 350 Ft Lengyel László: Korunkba zárva 2000-Pénzügykutató, 1994. 243 oldal, 550 Ft I EGY REFORMER LÉLEK Érdemes megfigyelni, hogy nem csupán legkritikusabb olvasói, hanem munkásságá­nak lelkes, baráti méltatói is állandóan a sze­mélyiségével bajlódnak. Úgy beszélnek róla, mintha bizony valakinek a személyisége fon­tosabb lehetne, mint a munkássága, munkás­ságának megannyi tárgya vagy éppen a vá­lasztott műfaja. Vagy úgy beszélnek, mintha valakinek a személyiségéről, személyiségének bizonyos tolakvó, netán előnytelen vonásai­ról nyilvánosan vitatkozni lehetne. Nem lehet. Olykor azonban elkerülhe­tetlen. Radnóti Sándor nemes egyszerűséggel politológiai giccsernek tekinti (Beszélő, 1994. november 17.), aki óvakodna eredeti gondo­latokkal zaklatni közönségét, s akinek egyet­len eredeti törekvése, hogy „a legtipikusabb magyar értelmiségi” legyen, míg a láthatóan el­fogult Hankiss Elemér szerint (Népszabadság Könyvszemle, 1995. január 7.) „bravúrosan vál­togatja maszkjait”, s oly „bravúrosan cikázik a gondolatok, hangulatok, stílusok, értelmezések vi­lágában, hogy ember legyen a talpán, aki a nyo­mába ér”. Radnóti bírálata feltehetően ugyan­arra vonatkozik, amire Hankiss a dicséretét építi: egyik tulajdonságára. Olyan akar lenni, mintha bárki lenne, illetve olyan, mint min­denki más, s ezért aztán tartalmatlan és ér­téktelen sémák mögött tünteti el személyisé­gének megkülönböztető vonásait, így hang­zik az egyik ítélet. Személyisége oly gazdag, átváltozóképessége oly tökéletes, olyannyira átfogja és birtokolja a szellemi és az érzelmi világ lehetőségeit, hogy mi, egyszerűbb ha­landók, nem is nagyon követhetjük őt, így hangzik a másik ítélet.

Next