HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
2. szám - Borgos Anna: Vay Sándor/Sarolta: Egy konvencionális nemiszerep-áthágó a múlt századfordulón
186 • Borgos Anna: Vay Sándor/Sarolta: egy konvencionális nemiszerep-áthágó a múlt századfordulón túl arisztokrata családban. Apja, Vay László, József főherceg koronaőre, anyja Beniczky Sarolta. Egyes források apjának tulajdonítják a szándékot, hogy elsőszülött lányát fiúnak nevelje. (Öccsét, Vay Pétert pedig állítólag szoknyában járatta; belőle később apát, neves misszionárius és útikönyvszerző lett.) A gyermek Vayt nevelője, Kászonyi Dániel vívni és lovagolni tanította, fiúkoráról pedig annyit rögzítettek a feljegyzések, hogy különböző egyetemeken - Budapesten, Lipcsében, Drezdában és Berlinben - tanult. A Vay család a XIX. századtól fokozatosan deklasszálódott, és elvesztette vagyonának jelentős részét. Vay Sándornak gondoskodnia kellett megélhetéséről, írni kezdett: először Vay Sarolta néven szépirodalmi szövegeket, verseket és novellákat publikált. Azonban hamarosan az újságírói pályát és életformát választotta, és számos lapban (Pesti Hírlap, Vasárnapi Újság, Új Idők, Egyetértés, Magyar Szalon, Országos Hírlap, Debreczeni Hírlap, Képes Családi Lapok) közölt cikkeket, amelyekhez viszont már különböző álneveket használt (a Vay Sándoron kívül többek között D’Artagnan, Vayk, Floridor és Celesztin nevek fordulnak elő). Összes munkáinak tízkötetes kiadása még életében megjelent. (Gróf Vay Sándor munkái I-X. Légrády, 1909.) A halálát követő mintegy nyolc évtizedes szünet után először a Magvető adott ki egy Steinert Ágota szerkesztői jegyzeteivel kísért válogatást Vay tárcáiból 1986-ban (Régi magyar társasélet), amit aztán az idei évben a Szávai Géza gondozásában a Pont Kiadónál megjelent újabb gyűjteményes munka követett (Európa bál). (E két utóbbi kiadáson szerzői névként, némileg vitathatóan, Vay Sarolta szerepel.) Vay többnyire történeti jellegű tárcákat írt a XVIII-XIX. századi Pestről és vidékről, amelyek saját osztályának hétköznapjait és ünnepeit idézik fel a férfi narrátor nosztalgikus hangján. A lapokon koronázások, vadászatok, bálok, szerelmek, esküvők és temetések villannak fel, uralkodók, politikusok és művészek elevenednek meg a Monarchia különböző szegleteiből. Mária Terézia és II. József, Széchenyi, Kölcsey és Kazinczy, a Lónyayak és a Podmaniczkyak és rengeteg elfeledett név, mint Komáromy Gyuri Bihar megyei gavallér, Orth János főherceg vagy „az utolsó Illésházy”, hogy csak néhányat ragadjunk ki a rengetegből. A szövegek stílusa érzékletes, Mikszáthot idézik és Krúdyt is inspirálják majd, de a Vay-életmű elsősorban igen gazdag művelődéstörténeti anyag, a szövegeket mindenekelőtt a jó szemű és tollú publicista szellemessége és eredetisége teszi ma is élvezhetővé. Az írások közvetlenül nem tematizálják a nemi szerepek kérdéskörét, bár Vay viszonylag gyakran és szívesen ír nőkről. Értékrendje voltaképpen modern és liberális, de afelől nincs kétsége, hogy a nő - még ha időnként kártyázik, harcol vagy politizál is - egy másik világ. Szó esik szivarozó hölgyekről (Lavotta szerelmei és más elbeszélések), kártyás asszonyokról (Régi magyar társasélet), irodalmi szalonokról (A királyné poétája és más elbeszélések). A szövegek nosztalgikus-gavalléros hangon, a férfi nézőpontjából szólnak: a tisztelet, a rajongás hangján az „örök asszony” iránt, aki leginkább a férfit - többek között őt, Vay Sándort is támogató, inspiráló alakként jelenik meg: „Szó nem esett akkor még feminizmusról. Ellen Key, Káté Schirmacher felolvasásokat nem tartottak. Politikai jogokra se tartottak igényt asszonyaink - de hős, de férfi volt valamennyi, amikor ütött a küzdelmek órája. [...] Szeretni, szenvedni, bujdosásban meghalni is tudtak ezek a kuruc asszonyok. És mindent áldozni azért, akit szerettek. ” (Kurucok asszonya. In: Erzsébet királyné és más krónikás följegyzések); „A világ teremtése óta az asszony alfája és ómegája mindennek. [...] Az örök asszonyt mindig és mindenben megtaláljuk. Társadalmi életünkben, politikánkban, a művészetben és az irodalomban ők serkentik a férfit tettre, az ő kezükben a bukás és a siker. ” (Az asszonyok és a közélet. In: Régi magyar társasélet.)