HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
4. szám - FIGYELŐ - Kerényi Ferenc: "Egy ember, akit még eddig nem ismertünk": A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa
bizonnyal ez volt Petőfinek az a kötete, amelyet az eredetiből történő fordítás során is keze ügyében tartott, és amelyet Horváth János 1922-ben hiába keresett. Természetesen a katalógus nem az egymással összefüggő, utólag leírható funkcionális rendben közli az állományt, hanem kiadványtípusok szerint. A könyvanyag (címleírása Kómár Éva és Németh Zsuzsa munkája) jelenleg 917 meglévő és 49 lappangó művet tartalmaz. Vonatkozóan a közeli feladat, mivel nemtörődömség és háborús kár is ritkította, az állomány szembesítése lehet a korábbi összeírásokkal, kivált az 1912-essel, amikor Jókai immár két családjától a hagyaték köztulajdonba került. Az egyetlen ősnyomtatvány, Heltai Gáspár Cancionale, az az HISTORIAS énekeskönyv... című kiadványa (Kolozsvár, 1574) „állami letét" megjegyzéssel a nemzeti könyvtárba, a mai Országos Széchényi Könyvtárba került, mivel ott nem volt ép példány. Ma is mindössze két teljes példányt ismerve, nem volna érdektelen tudni: megvan-e és milyen állapotban Jókai könyvtárának egykori dísze? A hagyaték harminckétféle folyóiratot őriz. Elsősorban persze az általa alapított és szerkesztett lapokból meg olyan külföldiekből, ahol publikált vagy írtak róla. Itt találhatjuk meg - és ez már a harmadik kutatási feladat - a regény- és novellaforrások újabb hányadát is (23.). E téren is előnyben részesítette az enciklopédikus és tudományos ismeretterjesztő orgánumokat, kivált, ha azok szépen illusztráltak voltak, mint a Le Tour de Monde vagy a Les Trois Règnes de la Nature (27). A könyvek és a folyóiratok között érdekes átmenetet képez a híres Larousse-enciklopédia, amelynek tizennégy kötetét feltehetően Jókai rendelte meg (630. tétel), és amelyet két pótkötet egészített ki. A későbbi pótlásokat azután a Revue Encyclopédique füzetei tartalmazták, amelyek azonos kötést kaptak, mint az alapmű (993. tétel). Mivel a pótfüzetek sora 1894-gyel, az ötvenéves írói jubileummal véget ér, valószínűleg az történt, hogy az évfordulóra a kiadó küldte meg őket visszamenőleg is. Megjegyzendő, hogy a pótfüzetek - szemben az enciklopédiával - már illusztráltak, elsősorban a szaporodó technikai újdonságok rajzaival. Alacsony tételszáma (999-1021.) ellenére igen érdekes a kisnyomtatványok gyűjteménye. (Egybegyűjtésük és leírásuk Mészáros Tibor munkája.) Ki őriz meg egy színházjegyet? Most találkozhatunk ilyennel is, mégpedig a Vígszínház 1896. május 1-jei nyitó előadására (a plakáttal együtt), amikor Jókai darabját, А Вл- RANGOK vagy a peóniai vojvoDA című társadalmi szatírát játszották. (Nem harangok, mint a 28. oldalon és az 1002. tételben olvasható; családnévről van szó!) Ki tartja számon a zenetörténetben, hogy az írói jubileumra két indulót, továbbá„kultur csárdás’’-t és keringőt is ajánlottak? De az alkalomra komponált induló köszöntötte már 1881-ben a komáromi szülőházon elhelyezett emléktábla avatására gyülekező közönséget is. Írófejedelem voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy öt gyászjelentés hírlelte halálát: Jókainé Nagy Bella mellett a Kisfaludy Társaság (1860 óta volt tagja), a Petőfi Társaság, amelynek első elnöke volt, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. és a trieszti biztosító, az Assicurazioni Generale (igazgatótanácsi tagja volt). Sajátos része a hagyatéknak a lapkivágatgyűjtemény (1022-1024. tétel), amely-Varga Katalin feldolgozásában - több száz darabot őriz. Az első ilyen együttes 1899-ből való, és a Le Courrier de la Presse sajtófigyelő ügynökségtől származik. Legfeljebb az utókor csodálkozhat azon, hogy a nemzetközileg jegyzett író második házassága milyen hírértékkel bírt Európa francia nyelvű sajtójában. Halálának visszhangját az Argus de la Presse (Párizsban) és a „Figyelő Újságszelvény Vállalat (Budapest VII., Nyár u. 8.)” összegyűjtött anyaga szemlézte Madridtól Szentpétervárig. A magyar nyelvű sajtó pedig Clevelandtől, a kivándoroltak lapjától Bukarestig terjedt; a hírlapok és az irodalmi folyóiratok mellett olyan szakközlönyök is kötelességüknek érezték, hogy cikkel búcsúzzanak Jókaitól, mint a Gazdasági Mérnök, a Gyógyszerészi Közlöny vagy az Izraelita Tanügyi Értesítő. Sajtótörténeti fontosságú, hogy magyar sajtófigyelő működéséről a századfordulón eddigelé semmiféle ismeretünk nem volt. A Lengyel János tervezte kötet nemcsak kézikönyv a Jókai-kutatás, a magyartanárok és az igényesebb olvasók számára, hanem egyszersmind gyönyörűséges album is. A pávatollas előzéklap visszautal a magyar könyvkiadás művészeti aranykorába, és ezt a benyomásunkat a jól válogatott és kivitelezett képmelléklet végig megtartja. Gondolom, eséllyel indulhat a mai szép könyvek éves versenyében. Mindezek után érdeklődéssel várjuk a Jókai-gyűjtemény harmadik kötetét, amelyet va- Figyelő • 533