HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)
7. szám - FIGYELŐ - Radnóti Sándor: Szabadság a jelenségben (Friedrich Schiller: Művészetfilozófiai és történetfilozófiai írások)
954 • Figyelő ezekről”. Valahogyan így vagyunk mindannyian az életünk végén: számvetést készítünk, és lélekben készülünk a találkozásra azokkal, akik egykor a legtöbbet jelentették nekünk. A katona is, amikor „a teste már elbocsátotta”, „útjainak utolsó őszén egy nagy hegyre érkezett”. Ismét felülről nézett a völgybe, egykori világára, belül, lelkében újra átélte vándorlásait, ismét köréje gyűltek mind, akikről valaha mondotta: „a karomban tartottam őt”. Az emlékek azt súgták neki: „nem hazudtál!”, igazat mondott mindvégig, ahogy nemrég a bíróság előtt is ezt vallotta minden tanú róla. A botját, az örökségét pedig egy fiú viszi tovább az időben, a földi tereken. Tisztán léphet át a másik világba, ahogyan Török Sándor írta munkája elején: az Úr nem rója fel bűneit, mert nem volt a lelkében álnokság. Ilyen emberré tisztult a „hazug” katona, aki maga is jelkép, és egy mélyebb gondolatot hordoz, amint a földi vándorútja szintén. Beteljesíti küldetését, mert tudja, amint az író is, az ÓszövETSÉG-ből A prédikátor KÖNYVÉ-nek örök igazságát: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak. [...] Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének. ” Féja Endre SZABADSÁG A JELENSÉGBEN Friedrich Schiller: Művészetfilozófiai és történelemfilozófiai írások Fordította Mesterházi Miklós és Papp Zoltán Atlantisz, 2005. 540 oldal, 3595 Ft Schiller válogatott esztétikai íRÁSAinak 1960- as elegáns, sötétkék kötetét nemzedékem rongyosra olvasta Vajda György Mihály válogatásában és bevezetésével, a kisebb tanulmányokat Székely Andorné, a két nagyot Szemere Samu fordításában. Az ilyen mondatok„Mert hogy végül egyszerre kimondjam: az ember csak akkor játszik, amikor a szó teljes értelmében ember, és csak akkor egészen ember, amikor játszik”, „Valójuk az, ami mi voltunk, akként vannak, amivé nekünk újra válnunk kell. Természet voltunk, akárcsak ők, s az ész és a szabadság útján kultúránk kell hogy visszavezessen bennünket a természethez ” - ezen a magyar nyelven ivódott be emlékezetünkbe. S ha e híres helyeket keressük, nem is nagy a változás. A Levelek az ember esztétikai neveléséről mondatában csak egy szó és egy mondatrend változott: „Mert, hogy egyszerre kimondjam végre...” A naiv és a szentimentális költészetről nagy megkülönböztetésében már nagyobb a különbség: „Akként vannak, ami mi voltunk; akként vannak, amivé nekünk újra válnunk kell. Természet voltunk, mint ők, s kultúránknak kell az ész és a szabadság útján visszavezetnie bennünket a természethez. ” Ha az egészet olvassuk, akkor tetszik ki, hogy egy menthetetlenül elavult s a maga idejében is kissé csikorgó, bár nagyjából pontosnak mondható fordítást váltott most föl az új vállalkozás. Elsősorban Papp Zoltán munkájáról kell beszélnünk, mert a kötet több mint háromnegyedét kitevő művészetfilozófiainak nevezett írások újrafordítása és egy mű első fordítása az ő munkája. (Különvéleményem, hogy a régi kiadás címe pontosabb: Schiller műveit továbbra is esztétikai - régi magyar kifejezéssel széptani írásoknak kellene nevezni.) Papp Zoltánnak köszönhetjük A gyakorlati ész KRITIKÁJÁ-nak és Az ítélőerő KRITIKÁJÁ-nak újrafordítását is. Kant műveinek tanulmányozása olyan erős hatással volt Schillerre, hogy a nagy hírű drámaíró és költő több mint három évet az intenzív filozofálásnak szentelt. De Schiller persze rendkívüli elméleti képességeit mozgósítva is költő, nyelvének költői ereje van, s ezért is olyan népszerű. Továbbá a nagy spekulatív rendszeralkotókkal szemben az ő lángeszű gondolatainak ellentmondásai, megoldatlanságai nincsenek elrejtve, a szálak elvarrva; ez esendőségében rokonszenvessé teszi. Még továbbá elméleti célja az, hogy a szépségben megtalálja az eszme és a valóság, a szabadság és a természet, a szellem és az érzékiség ellentétének feloldását. Méghozzá azzal a szándékkal, hogy visszaszerezze a természet jogait, mivel az embernek, „midőn kiterjeszti az erkölcsök láthatatlan birodalmát, nem szabad elnéptelenítenie a jelenségeket”. A szabadság a jelenségben: ez volna a szép. Ehhez kellett megtalálni a magyar nyelvet, s Papp érdeme, hogy olyan gördülékeny és ahol