HOLMI, 2013 (25. évfolyam, 1-12. szám)

5. szám - Halasi Zoltán: Gyepű: Elfride Jelinek "Rohonc" című színművéről

618 • Halasi Zoltán: Gyepű Mert ekkor már egy hete kész az evakuálás precízen kidolgozott forgatókönyve, és abban bizony gyalogmenet szerepel (vasúton a Wehrmachté az elsőbbség), gyalogmenet, hegyi útvonalak, kiszámított napi szakaszokkal, váltott őrséggel, fogadóállomással, napi egyszeri élelmezéssel és a változatlanul érvényben lévő paranccsal, miszerint foglyok élve nem kerülhetnek az ellenség kezébe, márpedig a magyar zsidó kényszermunkások „védőőrizetesi” (internált fogoly) státuszban vannak. Ugyancsak egy héttel a Reichsführer látogatása előtt veszi kezdetét a nagy létszámú kőszegi táborok kiürítése, ahol a járás­képtelenek egy részét agyonlövik, más részét egy téglaszárító barakkba zárva elgázosít­­ják. Az agyonlövés és/vagy barakkba zárva felgyújtás sztenderdjét alkalmazzák a Délkeleti Fal északi és középső szakaszán szinte mindenütt: Pozsonyligetújfalu, Balf, Fertőfe­­héregyháza, Fertőrákos, Hidegség-Ilonamajor, Kópháza, Nagycenk, Sopron, Bozsok, Búcsú táboraiban. Ezek a tömegsírok hozzáadódnak az eddigiekhez, azokban tífuszos, éhen halt, agyonvert emberek fekszenek, így az irodalomból ismert Szerb Antal és Sárközy György is. Csak ezután következik a több mint háromszáz kilométeres halál­menet Mauthausen felé. Rohonc Nehéz lenne megmondani, mikor szökik magasabbra a hősiség görbéje: a háború ele­jén, közepén vagy a végén. Akkor-e, amikor a tesztelendő új Messerschmittek és Junkerek védtelen lengyel kisvárosokra szórják le bombáikat, akkor-e, amikor Backe élelmezés­­ügyi államtitkár nagyszabású tervének nyomán több mint kétmillió szovjet hadifoglyot sikerül alig több mint fél év alatt halálra éheztetni (az előirányzatban több mint 30 millió kelet-európai célszemély szerepel), vagy akkor, amikor fölfegyverzett népfelkelők (volkssturmisták), köztük 12-16 év közötti gyerekek lövöldöznek elcsigázott, fegyver­telen zsidók ezreire, köztük fiatal nőkre, anyákra, megmutatva, hogy a németeket ha­táraikon belül senki emberfia nem győzheti le. Nincs fedezék, csak kiállás és áldozat­hozatal. Rohonc (Rechnitz) falusias jellegű mezőváros, azelőtt népes zsidó közösség lakta, őseiket még a helyi nagybirtokos Batthyány-ősök telepítették ide századokkal korábban. Az Anschluss idején eltűntek Rohoncról, el egész Burgenlandból, nem tudni, hová, de nem is hiányoztak senkinek. Transzparensek hirdették a faluszélen, hogy „Zsidók itt nem kívánatosak!” vagy zsinagógára tűzött fehér zászló, hogy a helység (végre) zsidó­mentés. És egyszer csak megint feltűnnek, igaz, ezek magyarországiak, javarészt buda­pestiek, és tessék, százával költöznek be a kastély pincéjébe, mennek „sáncolni” nap mint nap. A kastély földszintjén székel a helyi sáncszakasz vezetősége, a négyszáz szoba némelyikében a Waffen SS tagjai üdülgetnek már évek óta. 1945. március 24-én este „bajtársi ünnepet” (Gefolgschaftsfest) rendeznek a föld­szinti (kisebb) nagyteremben. Résztvevők: a grófi pár, Batthyány Iván és Margit, a kastély alkalmazottai, valamint a sáncszakasz vezérkara, az SS, az SA és a HJ (Flitterjugend) prominensei. Evés-ivás, tánc, aztán 11 óra tájban tíz-tizenkét vendég átvonul egy szom­szédos szobába, fegyvert és/vagy töltényt vételez, majd átmenetileg otthagyja a mulat­ságot. Kb. kétszáz tífuszos zsidó munkaszolgálatos futott be a faluba (ezek tehát nem a kastély pincéjében lévők), és valakinek el kell hárítania a járványveszélyt. A kétszáz összefagyott, csontsovány éhezőt a vasútállomásról egy használaton kívüli pajtához viszik, páran a kastélybeli sáncépítők közül ezután megássák a gödröket, majd elvonulnak. Történik mindez este, sötétben. Ekkor érnek a tetthelyre hőseink, rövid úton végeznek az erőtlenekkel, majd visszatérnek a kastélyba; a táncmulatság folytatódik virágvasárnap

Next