Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-07-01 / 1. szám
sírban! Mit szóljunk még egyebekről ? Fény, rang, dicsőség, hivatal, minden,minden ideiglenes e földön, — s mégis sok dobó olly tartós erőfeszítéssel rugaszkodik utánuk, mintha, a fény soha el nem homályosulhatna, — a rang még a mennyországban is megtartaná elsőrendű páholyát, — a dicsőség soha sem változnék — köddé, — s a hivatal, ez , hajdani Magyarországban olly sok olvadékony táblabirói sziveket elcsábított kacér hölgyecske, örökre táplálná kiapadhatlan emlőin, a reátapadt — bajuszos csecsemőket! — Azért kedves atyámfiai, kiknek az ideiglenesség, tartós kedveteket a legideiglenesebbekké változtató, nyugodjatok meg az örök végzet bölcs rendeletein, mellyek ok nélkül nem létezhetnek. — Hisz az egész élet cifra nyomorúságában az a legélvezetesebb, hogy — ideiglenes! Ti azonban kedves hölgyek, kiknek kedvéért izzad naponként e szerény futár a — sajtó alatt, ti legyetek kissé kitartóbbak, — s ne fussátok át ez igénytelen sorokat ideiglenesen, hanem ápoljátok folytonosan a kebletekre leginkább illő virágfüzért, melylyet hű futártok, parancsotokra naponként a legnagyobb örömmel meghozand. Ha ezt teenditek, úgy szépségtek sem leend soha ideiglenes ; legalább ha futártok, mig vele fogtok társalogni, a legbájolóbb angyaloknak fog benneteket szüntelen vallani. — Gondoljátok meg, hogy ha már minden ideiglenes is e földön, a nemzetiségi honszeretet virágai her vad katlanok , mellyek még sírotokon is Örök-emlényül fognak virulni, s kelyheikben naponként egy tiszta harmat-csep leend, a szegény, de általatok hőn imádott haza hálakönyvje ! Kovács Pál: A temerini hősnő. Rettentő hőség van. A forró, esőtlen évszak kiaszala a magyar alvidéki mezők növényzetét. Egy egy tévedt szellő erőtlenül zilálja meg a száraz avart, mígnem annak átsült árnyaiban korán megfulad, s végsőhajára bágyadtan int választ a lengő árvalyányhaj. A tikkadt falvakon, nappal sürü porterhesség húzódik el, mellynek változó gomlyai foltos lámpavilággá szűrik a júliusi napfényt, — éjjel nyirkos köd tekereg, szárnyain szállitván a ragályos halál rohadt lehelletét. Az semmi volna még, mert a természet szabályok szerint dúl, s meg van nem továbbja. De e latkor széles megyéjében elsemmitve fél század s a munkás milliók szorgalma. Gulyák, nyájak és ménesek, az állattenyésztés egész népessége végkép felemésztve, vermek és magtárak kizsákmányolva, fakormányos kertek összedulva, majorok megrabolva , mezei lakok lerombolva, erdők elpusztítva , hidak felégetve, utak elrontva, városok és falvak véres düledékben___! Óh ez nem a természetnek dühe; ezt csak őrültség teheti , s az állatország egész világában az emberé azon kiváló dicsőség, hogy igy megőrülhet. Ki ne ismerne e vázlatos tájképben, a magyar alvidékek 1848-ik évére? Temerin városa állott meg, de utcái puszták és szótlanok. A piac körüli mészárszékek közelében mutatkozék reggeli órákban némi mozgalom, míg a nép, egyszerű szükségeit bevásárló. Aztán lakába vonult mindenki, s néma lett a város, mintha családjai kiköltöztek volna. A templomokban egy két ájtatoskodó jelent meg, s távol egymástól borult le, mintha még imáját is féltené ámító fülektől. Rejtőzve tűnt elő itt ott egy kandi arc a függönyzött ablakok nyilatán, — ha némi őrcsapat dobszóval átvonult , vagy szokatlan zaj esik a ház előtt, — de az is hirtelen visszavonó magát , mintha rettegne, hogy megláttatik. Az utcai találkozók kikerülik egymást, s ha egy egy sarkon, vagy szűk sikátorban néhány szót mertek váltani, az csak óvakodó körültekintés után történhetik. Minden arcon gyanú , zárkózottság , kémlelő félelem, izgatott gyűlölet vola olvasható , s a járkelő mindannyi múmia, melly saját árnyékát látszék kerülni. Ez lehetett az a Sevilla képe, midőn a nagy inquisitor ott lakott. Ki hinné, hogy a végletek igy érinthetik egymást? Ki hinné, hogy e flit vázlat azon rérből vétetik, mellyben Magyarország, Európa legdicsőbb alkotmányát, szerző? mellybeki a király , a leroskadt aristokratia vállain keresztül, jobbat nyujta az eltaszitott népnek, hogy e kézszoritásban magához kapcsolja a hatalom örök ős elemét ? ki hinné, hogy a világosság és szabadság fája illy sötét vérvirágokat hajt?........de ki ne ismerné az emberi önzés méreg lehelletét, melly minden boldogságot haldoklásba hoz s megfeketit ?! Az elesett párt boszuja, mint gyújtó tolvaj láz veté magát az illír- és rácfaj néptestébe, hogy dühödő lázba hozza azt. Az elégültlen elemek, mint mérgezett kovász éleszteki az értetlen tömegek követeléseit; az elcsábított nemzedéken politikai orgazdák osztoztak, fegyvert hazudozva a szabad polgár kezébe, mellyel kiirtsa a magyart , hogy rabságot vívjon saját utódjának. E harc két hónapos tere a fentebbi táj. E hangulat hozta be a shirrek, alguazilok, s álarcos bravok korszakának jellemét a temerini nép egyszerű erkölcsébe. A főutca egyik előkelő házában néma jelenet foly. A szobapadlat tarka rácszőnyeggel van egészen borítva; halvány fából metszett bútorai nagy virágú kartonnal bevonvák; a balodali falon mesterileg festett krisztusfő; szemben azzal, fátyolba burkolva fehércsont feszület, s mindezt vérszinnel aranyozó meg a sötétpiros függöny, mely a délesti nap ellen, földig ereszkedék. Az ablakürelyben szabályos alkatu, szenvedő arcú ifjuhölgy dolgozott egy fehératlac zászlón, mellynek sugár szárnya háromszinü rojttal hajlott össze a padlatszőnyegen, redőiben pedig Magyarország félig hímzett címerét láttató. A hölgy arcbőre rendkívül fehér és finom, melly tekintetének márványnemü kifejezést adott. Sárga-gesztenyeszinlaja olly sok és hosszú, hogy gazdag kontyával fejecskéjét túlterhelni látszék, s két vastag fonadék, mely a többivel meg nem fért, halavány vállain folyt alá ölére. Világoskék szeme könyvben csillogott, mint két harmattal telt élő búzavirág; hosszadad ujjai olly gyöngék s finomak, mintha két fátyolkéz forgatna hímző tűt, miknek fehérsége összefolyt az atlag haszinével. Hajlékony dereka könnyüded kellemmel hajolt munkájára, s patyolat ruhája engedékeny habokban tört meg a szőnyegen, egy kisded diánaláb körrajzát hagyva félig fedetlenül. Úgy a mint ült, bevonva a függöny vérszin árnyaival, egy sikerült festeménynek látszék, mellyet pillanatig látva soha nem feledünk. (Folyt. köv.) „ Hirharang’. Báró Haynau táborszernagy ő exc.nak szárnysegéde, Andrássy őrnagy ur, ki megrongált egészsége végett Graefenbergbe fürdőbe menni kénytelen volt, már tökéletesen meggyógyulván, szolgálatát legközelebb ismét folytatandja. Itt van ő! Kicsoda? Ciniselli! Ki legyen ő? Művészek és lovak igazgatója és tanára, kinek hajt babér kazalt számra. Itt van ő 40 lóval, mik közöl 11 mind a két egyetemi tanfolyamot elvégezte ; itt van ő sok emberrel, kütöfékkel, patkószeggel és kutyával, s a nagy német színház leégett részében adja mutatványait. Nevezetesb tagjai társulatának imezek: Du m o sné ténsasszonyság, első amazon a londoni királyi körből, és berlini iskolából , minélfogva természetes , hogy Hegel német bölcsészetét nyereg nélkül és testszín nadrágban táncolja, s a fagylaltat hidegen szokta enni. Hinne Adelheid kisasszony, nem első amazon ugyan, hanem mégis amazon, francia iskolából, de azért németül is tud beszélni. Tánca regényes, minden lábemelietése egy egy szolid holdsugár ábrándos rezgéséhez hasonlít. Hanem oh Adelheid, ah Adelheid, midőn mintegy tizenkét év ‘‘lőtt először látom «int kék övben s fehér csipkenadrágban, akkor ön tizenkét évvel ifjabb vala, és én most tizenkét évvel idősebb vagyok. Oh Adelheid, mért téve ön ezt! ?