Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-07-24 / 21. szám
s\s\s\s \s^s\s\s\sn Megjelenik, £ ünnep-s vasárnapot kivévén, › mindennap délután › divatképek- £ s egyéb műmellék- £ letekkel. C HOLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Szerkesztőségi ? szállás: a hatvani utcai Horváth Kíj ház, első udvar, 3-ikes emelet, ahová a kéziratokis utasitandók. Budapest, 1850. 21. Szerda, julius 24. Reményem. 1. Kis hajó az én reményem, Sem árbocza, sem kormánya , Csapkod a hullám keményen, Gyönge sajkám veti — hányja 2. Messze a kék part mögöttem, Földe a kopár valónak, Honnan el- ki, számüzötten Fut reményem, e kis csónak. 3. Mint a hattyú, melly világra Bujdosott, mind beljebb téved ; Egy hab a más habhoz vágja : Még sem óhajt lelni révet. 4. Lelkem, a tenger hajósa, Retteg újabb kikötőjül, Hol tövis közt nincsen rózsa S pusztában pár nem zöldül. 5. Hol azért áll olly szilárdan A föld, hogy sivár mezőin Bírhassák követni bátran Nyomaimat üldözőim.5. El hát, a bizonytalanba! Merre szél hajt és hab ingat: Érzem, enyhül fájdalmam, ha Szél és hullám karja ringat. 7. Ott szabad a jég köröttem — S néha néha egy szivárvány Mosolyog rám, megtörötten Képzeletem óceánján. 8. El, el a bizonytalanba ! Rengj hajóm, szabad hullámon, Mig — te kétség — szirthez csapva Véletlen jövend halálom. ________ . . . ny. Alföldi kép. (Vége.) V. Fogadni mernénk, miszerint szép olvasónőink nagy része sajnálkozik a szegény Irénén, ki ez elátkozott pusztában halálra anja magát. Pedig Iréné jól találja magát. Az elszigeteltség, mellyhez a világ lármája el nem hat, — a mély csend s nyugalom , mellyet csak a kolompok egyhangú csengése, s a vizi madarak kiáltozása szakaszt meg — lelkének mondhatlanul jól esik. Képzeletében elmélyedve hazájának dicső múltjáról ábrándozik, s nincs semmi, mi a csalódást megszakítja ! ! A pusztai élet egy folytonos merengés. Mindazáltal nem hiányzanak időtöltések , mellyek a pusztai élet egyformaságát megszakítják. Minden időszakaszban van valamelly gazdasági munka , mellynek csupa szemlélése is szórakozásul szolgál. Most napirenden volt a nyomtatás. Iréné Orahosz- I Il ik félév,szaz elmulatta magát e munkának bámulásával. Beszédbe ereszkedett a nyomtatókkal, gyönyörködött azoknak együgyű óhajtásaiban , egyszer másszor felvilágosította őket tévedéseikről. Vajha mindenki szeretettel közelednék a néphez! Ha az előkelők, kiknél hatalom s értelmiség van — emberséggel, tiszta akarattal forgolódnának a nép körül — nem burjánoznék annyi sok gyom, — nem foglalná el a nép szivét az irigység, s haszonlesés , miszerint a szegények s gazdagok úgy állanak egymással szemközt, mint két ellenséges tábor, mellyek egymásnak végső romlásán dolgoznak. Holott a polgári társulat mivelődésének mellőzhetlen járuléka, miszerint egyik kézi, másik szellemi munkássága , a harmadik pedig maga vagy elei által megtakarított tőkéjének gyümölcse után éljen! Illy elvont okoskodások nem fogantak ugyan még Iréné gyermekes elméjében. De jó szive kipótolta a bölcseséget! Egyéb mulatsága sem hiányzott. Mindjárt az első nap megismerkedett Rózsi egész majorságával. Sorba szemlélte a teheneket, borjúkat. Végig nézte a schfejést. Sort vett a baromfi seregen is. Különösen tetszett neki a fiatal pulykasereg. Eltelvén a nap, átfutotta elméjével az napon átélt érzeményeit, s úgy találta, hogy még e pusztai életben sem hiányzanak egy tűrhető létezésnek elemei. Eszébe jutott egy idegen író mondata „az ember azt alkot maga körül, ami lelkében él.“ Mert hiszen a pusztán is gyönyörködhetni a zene élvezetében. Sőt maga a természet mintegy felhívja erre az embert. A pásztor bizonyosan lelke önkénytelen vágyát elégíti ki, midőn a fuvolába lehelli érzeményeit. A jó könyvek olvasása hasonlóul mindenhol örömöt szerezne, s mindenhol valósítható. Hát a művelt társalgás örömei nem szintúgy kínálkoznak a puszták lakosainak is ? Mind igaz’! "És mégis egész vidékeket bejárhatunk, míg közép tehetségű úri házaknál egy valamire való könyvtárra találunk ! Sőt nem egy vagyonos családhoz vezet utunk, hol még csak egy hirlapocska sincs! Igaz azzal mentik magukat, miszerint „felejteni akarnak, s e célra jobb semmit sem olvasni.“ Ugyde, ha mi csak felejteni akarunk, rólunk sem emlékezik meg maga a mindenható sem, mert az isten is csak becsületes munka és igyekezet után adja a jutalmat ! Zenére is sok háznál nem taníttatják még ma sem a gyermekeket. Pedig a zene a kedély nemesítésére leghathatósabb eszköz ! E tekintetben dicséretes kivételül szolgálnak az evangélikusok , hol minden valamire való családnál találni zongorát. Ellenben legjobban elmaradvak a reformátusok. VI. így telt el a pusztán nap nap után. E közben mindinkább közeledett az idő, mellyben Rózsinak útra kellett indulnia. Az öreg úr talált volt már alkalmat, Rózsival való szándékát leányával tudatni. Bereginé látszólag nem ellenkezett a dologban. Sőt azt javasolta az öreg urnak, hogy ha már csakugyan elhatározta a születendő gyermeket fiává fogadni, s az anyának kezet nyújtani , úgy sokkal okosabb lesz a háztól sehová sem bocsátani, hanem itthonn hagyni. Ezt azért tette főképen, hogy elvágja az alkalmat a fortélyoskodásra. Szeme előtt sokkal inkább felügyelhetett mindenre. Az öreg úr örült neki, hogy leánya nem ellenkezett tervével. Ámde Rózsit borús sejtelmek szállották meg. () sokkal jobban szeretett volna a háztól távozni. Itthon maradva Bondorné tanácsának és segélyének hasznát nem vehette. Feszültebb várakozással talán a spanyol királynő lebetegedése sem váratott. De végre a leghosszabbnak is vége lesz egyszer. Rózsi szerencsésen szült egy épp egészséges -------fiút. Természetes, miszerint ő legmegelégedettebb volt a történettel. Az öreg úr némi elfogultsággal gondolt ígérete teljesítésére. Bereginé pedig már azon gondolkodott, hogy ha csakugyan meg kell lenni, miszerint az újdonszülöttben testvérjét ölelje, úgy majd maga fogja felnevelni, hogy születésének homályát a nevelés által hozza helyre. Azonban mint a legnagyobb diplomatákat többnyire a véletlen segíti ki a hínárból, úgy történt itt is, Haranginé leányával jőve látogatóba. S az első köszöntés után azonnal átnyújtott egy levélkét Bereginének, mellyből csak ime helyet írjuk ki: „Rózsinak fia született. Képzeld, a vén bolond azt hiszi, hogy ő az apa! Ezt én csak jobban tudhatom.“ A levelet Érdy Gerő irta Harangi Ödönnek , ki Irénéhez vonzalmat érezvén, sietett a levéllel anyájhoz. Természetes, hogy Bereginé atyjának nyújta át a levelet. Az öreg úr pedig azonnal Rózsit vette elő vallatni, ki is a dolgot nem