Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-10-27 / 247. szám
— Cerbina, saját édes leánya ! — viszonzás Szaharella reszkető hangon. És futásnak eredt, míg Norberték és József elkörülve állának rémültekben. Egy óra múlva egy vadász- és pásztorcsapat indult ki a faluból József gazda vezérlete alatt, kirándulási teendő a Mónikáimra. A vadleánynak a hegyeni újra megjelenésének kivére az egész népség mozgásba jőve. Ez átalános buzgóságnak tán épen olly társolta vala a kíváncsiság mint az óhajtás valami jó cselekedetet követni el. Bálintnak azonban nem volt türelme bevárni, mig a falubeli nép felkészüle őt követni. Miután némi élelemmel hirtelenébem ellátta volna magát, hegymászó vasat csatol a lábaira és vasazott botot von kezébe; aztán lovára pattana és előre siető, semmi ellennyilatkozásra nem hallgatva. A legforróbbik nap vala; a völgyben öszpontosult napsugárok fojtóvá tevék a légkört, s úgy látszék hogy a szegény ló, melly a hosszas lovaglásban nagyon kifáradt, mihamar erejét és páráját veszti. Ura azonban folyvást ösztükélélt, s még ügetve futá be a távolságot falutól egészen a Monthalm tövéig. Ott leszáll a Bálint lováról, s a szegény elcsigázott állatot pásztorokra bizá, kik egy magányosan álló kunyhóban lakának ottan, aztán egyedül indula, s kezdé mászni a hegyet. Most legalább nem félt többé az eltévedéstől ; minden meredeket , minden magaslatot ismert már a Monthalmon. A hegycsúcs azonkívül tisztán és világosan kitűnek az azúrkék égben. A napsugarakban uszók, a jegesek, s kopasz oldalfalai, a pásztorok és bokrok homályos szőnyegei fölött, melly alsó rétegeit fedé. Bálint azonban nem mere a fenyvesbe vágni, hol olly sok akadály hátráltathatá haladását. A fiatal leány legvalószinüebben az Ördögkútjára, a kis barlangba, néhai lakába futamlott; ő tehát legegyenesebb és könnyebb uton akara odajutni; a legrövidebb és könnyebb út azonban a földalatti átjárás vala, mellynek ismeretét a meglőtt ordasnak köszönhette Bálint; tehát egyenesen ennek tarta. Minél fölebb érkezik, annál enyhébb légmérséklet következék a sík fojtó hőségére, ő azonban nem vette ezt észre. Folyvást ugyanazon gondolattal tépelődik, koronként meg-megállapodók köröskörül tekintendő. Nem volt lehetséges, hogy a fiatal leány éjjeli szakadása folytán elalélván, valami magányos helyen leroskadt, mielőtt elérte volna barlangját ? Nem elégedvén meg a bokrok és árkok átvizsgálásával, — többször kiáltozék is teste minden erejéből. De mi sem felele vissza neki, mint az erdő tompa viszhangja, így érkezék a sziklafalhoz, melly kerítését képezi az Ördögkutyának, a nélkül, hogy egyetlen egy nyomát fedözte volna föl a menekültnek s már kételkedni kezde vizsgálkodásai eredményében, midőn egy sajátságos körülmény voná magára figyelmét. E pillantatban egy magasságtérségen álla, hol a havasi növények sűrű füvet képezének. A mellékvonalas barázdában legázolt füvek mutatták, hogy itt nem régiben emberi teremtés járdáit ezen; a közép pont felé egy ragyabura árnyékában közdeden valának letaposva, mintha valaki heverészett volna itt a fűben. Bálint lehajlék e helyre, melly még nedves vala a reggeli harmattól; egy szalag vége elrejtve fekvék egy galagonya bokorban. E szalagot az elővaló napon még hajába fűzve látta Antóniának fején. Antonia tehát ide jött! Ő volt tehát, ki lélekszakadva és megtörve rogyott össze ezen fák tövénél! A fiatal ember feszitett figyelemmel kiséré e nyomokat. A lépések irányából meggyőződvén, hogy a leánynak az Ördög kutyára kellett mennie, újra útnak indult és sietett elérni a földalatti karzatot. Miután ezen keresztülvergődött volna, a fenyvesbe nyomult. Ott a harasztok és bokrok között még egy rongy darabot talál a fehér kelméből, mellyet a fiatal leány ruházatából valónak ismére. Könyek gördültek szemeiből, de azért nem álla meg; e vészjelek nagyon világosan mutaták, mint kelljen sietnie, hogy jókor jöhessen. S igy lelkesülten tört át a vég akadályokon s végre odaére az Ördögkutyára. — E hely látása, melly olly szép vala egykoron, nagyon megváltozott. A lefolyt tél hószakadékai mindenütt terméketlenséget és halált terjesztettek. A völgynyilás kődarabokkal és kovács rakásokkal vala betöltve, mellyeket a hószakadékok zuditának oda, az egész tetőig minden fűtől megfosztott sziklák fakó, kietlen oldalaikat tünteték föl a szem előtt. A szép völgyöböl csaknem szikig telve volt; inkább vizároknak látszék az , mellyben tajtékozva zugának a hegyfolyam hullámai. A szétzúzott, gyökerestül kiszakasztott s mindenfelé ledöntött fenyvek kiegésziték a pusztítás képét. — (Vége köv.) Hurang. A nagyenyedi album végre megjelent és szétküldetett. Szilágyi Sándor, mint szerkeztő, és Lukács László, mint kiadó mindent elkövettek, hogy mielőbb kielégíthessék a közönség sürgető kivonatát, s a rendkívül érdekes tartalom és díszes kiállítás bizonyára dús kárpótlást nyújtana mindenkinek. Mindenek előtt Szilágyi Ferenc „Erdély gyásznapjaiból“ című történeti rajza köti le a figyelmet, s érzékeny részvétet gerjeszt e szép és olly szerencsétlen testvér hazánk szenvedései iránt. Követik ezt: Arany, Egressy, Erdélyi, Gyulai, Jókai, Kemény, Lévay, Petőfi, Sujánszki, Sütkei, Szász, Szemerey, Szilágyi István és Tompa művei, mind megannyi gyöngyei irodalmunknak. Az előfizetők terjedelmes sorozata után azon örvendetes jelentést közli a szerkesztő, miszerint ezen album második kötete már sajtó alatt van, s még ez évben múlhatlanul szétküldetik. E második kötetben egyebeken kívül meg fog jelenni: ,Széchenyi conventi Kazincy Gábortól; ,Az utolsó Rákóczi Szilágyi Sándortól; ,Beátai Kemény Zsigmondtól; ,A- ra a halottas ágynál ‘ Jósika Miklóstól ; ,Fannir Gyulai Páltól; ,Egy hibat Dobsától ; fogyatkozások Bernát Gáspártól; és költemények: Eötvös József, Garai János, Pap Endre, Mentovich, Tóth Endre, Tóth Kálmán sat. uraktól. Előfizetési díj, melly december tizedikéig Lukács László nyomdájába küldendő, csak két pengő forint, kik postán kívánják példányaikat megkapni, harminc pengő krajcárral többet fizetnek. Midőn e jótékony célú vállalatot a t. közönség buzgó pártfogásába ajánljuk, hogy ez ajánlatunknak annál elterjedtebb sikere legyen, s minél többen járuljanak e jótékony cél előmozdításához, az érdekes gyűjteményből Kemény Zsigmondnak ,A szív örvényeit című gyönyörű beszélyét mutatványul, egész terjedelmében legközelebb közölni fogjuk. Singer hegedűs tegnap délután igen érdekes hangversenyben búcsúzott el a fővárosi közönségtől, és külföldre fog utazni. Tegnap a folytonosan kedvező idő ismét sok embert csalt ki a zöldbe. Este azonban sok szép hölgyecskének nem ajka, hanem orra hasonlít a rózsabimbóhoz, mert a jég tetemesül meghűvösült. A gőzhajók most már korábban érkeznek Bécsből, mert Pozsonyban halnak. Dér is volt már, s a fák levelei hullanak. Tavaszra ismét kizöldelnek, de a megderesült szakáll és hal nem ifjul meg többé. Az iparmű kiállításon Londonban négy magyar iparos kapott kitüntetést: Birnbaum, Figdor, Fischer és Singer. Perzsiából egy dervis, török szerzetes, mulat most fővárosunkban, ki egészen európai műveltséggel látszik bírni, mert szerzetes létére sok pénze van. Budán egy uj színművet adtak tegnap, mellyben többi közt illy személyek fordulnak elő : Baba Hacsi, Ramo Hacsi, Ilicsi Hacsi, Abbi Tacsi, Muncsi Kár volt a rím kedvéért legalább egy csacsit is nem alkalmaznia szerzőnek. Ursár helységben egyszerre három házaspár tarta e napokban arany menyekzőjét , rettentő példájukra a házasulandóknak. Parisban egy ember (?) feleségét eladta ötvenezer forinton kedvesének, -és hogy gazságát még magasbra csigázza, tehát két hét múlva mint házasságtörőket adta fel őket. Az orvosok,jegyző meg e napokban egy csinos fiatal nő, legszerényebb művészek, mert műveiket minden szem elől mélyen föld alá rejtik. Fogadni mernénk, hogy a szép nőcskének férje, hála orvosa törekvésinek, minden betegségből szerencsésen fölgyógyul. 983